Ki merre--Wilhelem

Emlékszel, hányszor mentem el,
hogy talán vissza sem néztem,
de még sokszor visszatértem,
ahol te vártál, a tó vize mellett.

És százszor elváltunk vétkesen,
perlekedve, majd hűen, kibékülten,
égő homlokomon járt forró kezed,
ki tudja, hányadszor szerettelek.

Te felém hoztad napfény-meleged,
s tó vizében fürödtünk csendben,
apám lehetnél, viccelődtem veled,
s te nevetve fejest ugrottál a vízbe.

Ki tudja, hányadszor vártuk a véget
különös neszek közt holdvilágos éjjel,
még emlékszem, de rég volt, Istenem,
néma vallomásod remegtette szívem.

Jólesett ülni néha a part szélén,
ujjaink az illatok ölében ölelkeztek,
az út előttünk állt, kék ég felette,
nem tudtunk dönteni, ki merrefele.

Ma reményteljes arccal, víg tekintettel
várlak a tó mellett, vajon merről jöhetsz?
A tavat csak nézem, kiszáradt, holt hely,
elúszott minden kincs sivárság jelében.