Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Gyűrött arcod fáradtan döf a századba s már ráncosodsz, mint a bús öreg, ki a padon ül, múló dicső napjaiban zavaros aggyal, köhögve pihen. Körülötted új,nemzedék dala énekel fehérek és feketék ajkáról zeng a szó s mi mit akarunk? Maros es tenger élén ahol néma őszi szelek halkan nevetnek. Meghalt a lélek is! kimúltak himnuszok nincs ki új himnuszt faragjon hazáról, ember ki hozzon új hírt távoli országról, aztán összeesik, mint egy herélt kos Meghalsz Európa! Már üres tarsolyod táplálék nélküli s vágyódva nézek vadabb korokba és bokros tájakra, ahol a barbár népek éneke süket. Lányok kacagása terjed vad vizekkel s felzeng az öröm ateista pusztákról, mikor új táncos fiuk születnek újra a nem csituló titkos szerelemnek. Meghalsz Európa, senki nem vigyáz rád s a lüke vándor is alig emlékszik már fiatal időkre, mikor miénk volt a világ s a zöld határon nyíltak a piros rózsák.nekel

Bokrosodnak gyötrelmeim erősen megedzik a testem, sok reménnyel így végleges s teljes lesz a formám aranyérmes leszek kín,gond -szülőtten.  Így bravúrozok kis szobám unt ködében, igazítva perceket az órán- csiga-formán, hangommal megtöltöm a zugom lomhán még az ég is csillog tüzekkel, sötéten. Mert most tudom hogy ami bennem olykor felzeng: mély hangú bú, s nem utolszor érzem, valami megborzongat éjjel. S ne lennék annyira finom, inkább, durva lehet a szeretet nem egyszer töltene fel de az ifjúság zavaros sokszor felez.

Végül is miért vagyunk búsak piciny csillagok alatt hisz gondtalan az élet  biztos ég alatt tündökléssel. Mert van miben élned csak nyitni kell szemet és lesni lehetőséget s ha kínos vágy gyötör  van út mi közel. vágy messze viszi tested boldog a kacagás bódító a csók  minden órában  Játék s szemek kulcsa csókokkal. Bölcs tettekkel, igékkel közeledik feléd mert együtt jönnek kéz a kézben  hajszolva egymást  bársonyos reggelben. Mert hiába furakszik előre két közös érzelemnek nincs érdeke csak a kihívás ösztöne mi kering körülötted a bús percben. S ha majd szabad élete  lesz a vígságnak hol csókok és szerelmek dalolják himnuszuk  saját nyelvükön. majd fölharsan egy fontos ige az örök szerelem históriában vesztességbe vesztve a bú és gyötrelem kínos fonák léte. Ki fontoltan lát előre  mindent ismer a piciny csillagokból ezért jó a túlzott tündöklése a hitében.

Védtelen fogoly vagyok magányos zárka keretez bilincsem nehéz sóhaj benne van egész életem . Hogy lehet mércével mérni hihetetlen idők rabságát mit kenyér és víz táplál mit csöppnyi könny sírja át . Ugye bátran lehet elérni kihalt reményt visszakérni sajgó testem két tenyérnyi és nem merek lélegzeni. Sóhajomban minden van hosszú életemnek titka, hogy rabságomból kilépjek szabadságom kell feléljem. És lásd ember van még szikra csillog bátran a kalitkában vannak csendes földi titkok virágos keretben méreggyilkok. Míg karcsú testem s apró ujjaim felaprítják a hulló szirmokat óriási vad tűz lángol szívemben szétégeti a rácsokat kegyetlen..{W.B]

O, te édes  Szülőhazám bokrok,erdők s mennyi virág, vizek,szén és aranybányák, vad regényes virág ágyak szelik át édes, gazdag hazám. Nincsen ilyen több a Földön, itt születtem,itt a jövőm itt van minden jó barátom itten él az örök mámor sok az emlék, sok az álom. Néha vasvillával szúrtak, téptek,szaggattak és zúztak, virágainkat szét tépték, fánkjainkat letördelték álmainkat megrengették. De, e Haza csak a miénk, mert mi hűen megőriztük, tőlünk nem lehet elvenni, mert a sírjaink telt lelke szent testek ősszelleme. Szülőföldem vadvirágos, itten áll a sok kisváros sok kis falu itten honos apró fehér házban élnek az emléket őrző Népek .

Két élű a fegyver mindig mindegy hol állsz meddig kemény éle húsod érintik sokszor érzed ha döfködik. Becsületesen megérhettem szerelemen alkotó erejét, arany színben látom merészen miképpen bőrömön is átéltem. Ellentétben ellenségeimmel néha szembenéztem önzetlen ráébredtem nagy önfegyelemmel hogy nem épp minden megengedett. Így fegyverem két élű késem és megfelelően megőriztem kacsa lábon forgó szerencsém lelkem őszinte melegében. Hiszek lényem fájós őrületben mely ismeretlen álmok kísértete, hogy mit hoz a holnap késésében irigyen várom ingerült istenem.

Keskeny derengés az égen borús végtelen reggelen s míg tenyereddel simítod  elfogultan testem egymásba omlik tekintetünk . Foszlik szavam a csendben még elkapod az utolsó szót , változásra gondolok magyarázkodnom kéne, de ölelés még összekapcsol s évszakok harcától független változó idők egyszerűségében még rajtad csüng szemem , de vallomásomra gondolok oly könyörtelen érdektelenséggel fürkészi szemem a szemed. Valami hirtelen megszakadt asztalon kávé ,kékes cigaretta füstben kínos beszélgetések miközben csipke abrosszal szemezünk. Az évek majd lassan visszalopják életünk fanyar keservét, mindez lehetett volna másképp meggondoltabb, ha az áldozatok nem mi lettünk volna. Azóta más asztalnál ülök szememben itt is kéken száll a füst kávémat megittam keserűn most egyedül tűnődők  kesztyűs kezem még hideg , de reád már rég nem emlékszem. Élő testemből kihullt minden  pupillám körül derengés átvirrasztott éjszaka gyümölcse olcsó visszameren...