Néha fáj az élet
Néha fáj az élet ne bánd, elmúlik minden bajod, lelked előtt elbújik, Hold apó vak szemmel, homályosan látja; egyre szebb lesz az új gondolat. Egyre szebben és kísértetiesebben zengi dalát vígan,zajos csendben minden, mi tiéd volt csókolva ölel, közel van az este, oly annyira közel. Az est közel, a csillagok feltűnnek nagy napi zajok feketében eltűnnek nyugalom fog el mindentől csendben ilyen is van -egyszer kell vége legyen. Töredelmes ,apró nyugtalan évek beteges lázak, forró, fojtogató ének, s mi belsődben daráltak, zúgva átfolyt meglátod,hogy semmi- semmi se volt. Az este szép, a vén Hold nyugalmas, nem kergetnek titkok, minden unalmas csak gond árnyéka kering fejed felett, csak egy szerelem él,-csak egy szerelem. Minden, ami csúf volt, az emléke marad minden, mi fogott, végül visszaad, szájad csak halk, forró mosolyt tartogat, mint végső napfény világítja ajkadat. Az ember titkos volta, mégse volt rossz mindenki boldog, ki bánatot hordoz tündére