Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Tavasz Vasárnap reggel. Frissen csendülő harang Az ég olyan, mint nyáron a kékliliom A város rózsaszínű ködben ébred ott alant és fent aranyló templom ég az ormokon.   Legény ballag, szívében édes, lusta unalom és titkos, ujjongó öröm, hogy íme lát és íme nézhet s másokat megleshet szabadon s hogy céltalan bolyongva szép ez a világ.   Virágos ablak. Néhány kis galamb röpül, kering Egy lányka halvány arca. S arrébb csúf kutya Virágos ablak. Néhány kis galamb röpül, kering Vidám gyümölcsösök s száz gazdag lombú fa.   És így baktatva lassacskán a hegytetőre ér, mögötte már a templom. Ő mily végtelen ,tengernyi ég és szőke föld! A partszegély fehér s ezüst-folyó bujkál a dombos réteken.   És íme: akkor ott új érzés tölti el szívét, mereng az örökkévalón és mindenen, kis életét ott fönt föltárta, lásd, egy percnyi lét egy pillanat, mely téged dicsér, Istenem!                              

 A fényes égből szédítve embert és bogarat ömlik ránk a jóságos meleg. A sárga nap kancsi, meghízott képpel egy pocsolya vizében tetszeleg.   Kertünkben az utat beszegte a fű, mint smaragd tintával húzott margó .A kapunál bírálva bámulja bimbózó cseresznyénk, szakálas, vén csavargó.   Napestig szerelmes nótákat harsog ,falusi cselédünk, a kékszemű Kató ,és a kertben tíz évet ifjodva vidám füttyszóval rózsafákat nyes nagyapó   A Piac-téren ordítva pöcköl színes agyag golyót érctorkú gyereksereg .Macskánk átkóborolt szerelmes éjtszakák mámorában szendereg   .Nálam is tündérek jártak az éjjel .Ott csillog a füvön könnyük: a harmat .És az a nagy piros virág úgy hajlik az ablakból rám, mint az ajkad.

 Üres a hajlék, szárnyas kis barátom, a küszöbömön gubbasztok magam. Tenyeremet a csillagokra tárom, a vágyódásnak már csak csonkja van.   Az olcsó mámor füst, szesz, nem vigasztal, örömtelenre te vagy a tanú verses papír-testőrökkel az asztal s a sóhaj, melytől lámpám lángja huny.   Ma zord a hajlék, kicsi kis barátom csacsogj valami vidámat, mesélj! Meséd legyen ma mécs öreg tanyánkon tán útra lel nála a vak kedély.   S ha véget ér a mese, ne röppenj el várd meg az álmot, maradj itt velem. Nézd, kint az ég tombol, akár a tenger a hold eltört a felhő-szirteken.   Ma bús vagyok meg önző: maradj itthon, ma még a fényből is csak árny fakad maradj! Apró kis váltadról, ha elnyom az álom, csitt! lelopom szárnyadat..       .    

               en, vakon, szívvel,  mely csak verni tud nem nézni ki soha egy ablakon. Jó lenne élni értelmetlenül, míg a fájdalom örökre elül. Nem fogadni s nem osztani sebet de nem lehet e mondhatatlan kín kell neked Kell neked a szeretet s ha egy világ fordul ellened te mégis az életet, mindenki életét szereted.                              

 Ez a csend, mi mostanában pólyál vastagabb es puhabb a hónál talán el is alhatnák alatta, bolond álmom patyolatra fagyna.   Elalhatnék, ellehetnék békén mint kettőspont egy félmondat végén Másik fele, ha el is maradna tiszta volt az elsőnek a hangja.   Roskadozik, olvad már a csendem, alóla most látom hova is mentem Kivillan már vonala belőle.     Néznek is a madárijesztőre. Milyen rengés, zengő vihar ver le s les formál bátor felkiáltójelre.  

 Mostanában olyan sokszor Úgy sújt le rám, mint az ostor Mit akarsz,te szegény fejed,  asszony vagy nem teheted.   Megáll a toll a kezemben Valaki ül velem szemben Rásandít a papírosra, Jaj, de gúnyos a mosolya.   Vénülő fa ága hegyén Nem buggyan a rügy, te szegény S ha hozza is szűk virágját Hamar sorsa, hogy kivágják.   Meggyűrődik, szét is szakad sok sok papír kezem alatt Asszonyságom űzni daccal Nézzünk szembe a tavasszal.   Március van kint a kertben! De szeptember a szívedben! Bólint felém ágon a gally Másként bólintott a tavaly.   Elhallgatok, nem vitázom Hajlott vállat visz a lábam A fák alatt lucskos gyepen Bandukolok eltévedten.   Víz gyűlt meg a kertünk alján Piszkos hólé, tükre halvány S tavasz helyett, mély verembe  önmagammal nézek szembe.   S megnyugszom, mert nem találok A szívemben álnokságot, S nem kergetek nagyon sokat Meg nem érdemelt babérokat.   Kemény szírt, ha szíve szakad Az aljából forrás fakad Visszafojtott asszonysírás Ez nekem a verset írás.