Karjaid meleg öble
Nehéz őriznem lényem minden rekeszét karjaid meleg öble, jó volna ha körülölelne s nézhetném magam, szemedben ihletét. Állok , előtted reszketve, kétségbeesve békén fürkészhettem benned s egyformán nézhettem de csak a lényeg lényegét mondhattam el. Kihűlt a láz: s én nem hiszek semmiben arcomon csupa cirógató vágy, nemcsak tüdőm zihál, jámbor kapzsiságom: mindent magába zár. Félelmem, mely eddig kifelé leselkedett ma befele keresi melegséged érzem még, ó érzem már hogy csak emlék mindez, tompuló kép. Győztem? nem győztem! Más verembe estem de bennem kering véred, kinőttem abból, ami most semmi se menthet karjaid közt botladozom vesztességgel. [W.B.] .