Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Vígan burjánzik szívem magában kitárt pitvarok lázas kapujában zamatos töprengések barázdáján mindent maga felé seper bánatában. Valami ősi nyugtalanság honol őszinteséget szit fájdalmában , sorsomba csempészett holt titkok határtalan önzést marasztalók. Mert mindig közbejön bűntudat borzalmas napok keserves lángja, nem csillapítja mosolyunk álmát beragyogja ajkunknak forróságát . Szívek közé rekedt hét ajtó lakatja nem mindenkinek nyitja apró titkait örökkévalóságban megkövült vágyak moccanás nélkül maguktól távoznak. Szeretkezünk legszebb pillanatban bűnnek látszó meggyőző erénnyel szívünk egy célért dobog napjában bátorítva a megnyugtató szükséget.[W.B.]

Szabadon élek ,szabad eszmékkel hátamon nem tőrnek kíméletet kinek nem inge, ne vegye magára őszes fejemen leng a koronája. Fájdalmam erősebb a szabadságnál verességet kapok képzeletemben, hihetetlen állok, táplál az enyészet piszkos szomorúság az én életem. Asszonyi kínomban magam fékezem féltékeny zsákmány kérkedik bennem, már őszülnek a mennyben ámító istenek kitárják előttem magányos ösvényem. Kis öreg asszonyok topognak előttem, míg aszalt, szőlők sötét vért csepegnek én is topogok közöttük fájó érdekekkel kegyelmes alázattal szabadságot kérve. [W.B

Szabadon élek ,szabad eszmékkel hátamon nem tőrnek kíméletet kinek nem inge, ne vegye magára őszes fejemen leng a koronája. Fájdalmam erősebb a szabadságnál verességet kapok képzeletemben, hihetetlen állok, táplál az enyészet piszkos szomorúság az én életem. Asszonyi kínomban magam fékezem féltékeny zsákmány kérkedik bennem,  őszülnek a mennyben ámító istenek kitárják előttem magányos ösvényem. Kis öreg asszonyok topognak előttem, míg aszalt, szőlők sötét vért csepegnek én is topogok köztük fájó érdekkel fájó alázattal szabadságot kérve.   [W/B/]

Știam că nu o să fie nepătată fericirea, știam că va dispărea chiar in momentul acela in brațele tale, care mă cuprindea(u) cănd eram lănga tine, și simțeam atingerea șoaptelor tale fine , în vuietul vântului, cu un foc de amor si dintr-o data m- apucat ciuadată presimtire: ce era un murmur dur. Dar un singur gând zbura în mintea mea și mă sufoca într-una - dacă tu nu ești eu o să mor. Știam,că n-o să fie o dulce fericire , oriunde voi merge mă inconjoară mereu joaca de amor ce ma chinuiește ciudat , dar în sufletul meu, tu vei fii mereu singură ființă sfântă care veșnic mă iubește chiar dacă nu-ti mai priește.[W.B.

Mert úgy őrzöm saját énemet, végtelen szegény gazdagságom, s tenyerem szívemen bezárul, mert ott van fájó tulajdonom. S kongó időknek zűrzavarában, hol minden elvesztődik céltalan, a perc csak enyém számlálhatatlan, kavarodik az éjnek némaságában. Ott maradnak egymásba meredten, szivárványos csodás dübörgésben úgy hömpölyögnek a zene tükrében , betemetve a csendes könyörgésem. Mert minden enyém volt és lesz, örök életű fájó édes nosztalgia, ámulatban kinyílt szám zavara, lelkesedve, vacogásom habzsolja. Csak egy mozdulat s bennem van, a pillantások kemény aprósága , s a sóhaj mi feltör bent ,szakadozó, a meztelen ölelések fájó szava.[W.B.] .

A szerelmem él meghunyászkodva a lázas lázig szívem gyönyörében alázatig, fájdalmamnak foltozott lomja testemet ölelő forró karjaidnak darabja. A csókom éget borostás arcodnak mosolyáig gyönge érintéseid varázsáig , hullámzó érzéki üde sejtjeid szerelmet ígérnek a gyönyör útjáig roskadásig. A kezem simogat bánatos lelked titkos gyökeréig tépett sorsodat kiittad fenékig, szívembe foglaltalak világ végééig gyönyörben ringatlak szenvedésemig örökben. Enyém vagy, vágyaim szívet éltető ritmusáig ébrenlétem örök mozdulatáig testemben hordozom szerelmed, mint várakat őrző védőbástyáik a másvilágig.

Ha tudnád,hogy te vagy a szikla ki őrzi testemet, te vagy a szárny ki körül ölel szeles estéken, lábam alatt az aranyos homok mi simítja talpamat bőrömön napfény táncolgat az a te ajkad. Melleden remeg a szívem mint zápor után megtépett kis fecske fióka nyári délután kezedből bárdot faragtál védelmemre, s oly könnyen forgatod szemed mi engem őrizget. Te vagy a nyár a zúzmarás télben ki melegít s a télnek fagyos szemgödréből te világítsz. Oly édes-könnyű az élet te veled szilárd talaj gubancos ködös téli estéken csak csupa kacaj, szilárdan állunk a lépcsők fokain lágy menetben mert selymes titkok rezegnek bennünk mind örökben. 

Már nem fáj úgy hogy semmivé vált a vágy, hogy lassabban ver szívem, hogy a fiatalság már csak árny és por lett arany kedvem. Mert vesztettem csatát, sajgót és az ég felettem néha borult, oly hamvas lett előttem az út de szájam körül halk mosoly, mi dacolva szaggatja az ősi megbukott időt. Lázadnak az évek bizseregve és titkolják sóhajunkat a szelek míg dagad keblem az éjnek peremén és csókolózunk még szenten izzó merengésben, mi örök kísérlet a természetben. Próbára teszi türelmünk és feljajdul bennünk a vér kigyúlnak új tavaszok átkos nyomorba valók, hirtelen kinyitod szemed. Látod minden rendben mert édes ez a fájó élet, csörtetve kegyelmez neked vég sóhajod oly szenvtelen még akkor is ha messziről zenélnek, csodás muzsikát szívedben.[W.B.]

Eltelt ismét egy kis rész életemből amit szerettem szívem égésterméke sosem leszek olyan mint régi egyetlen hidegen hagy minden- megtőrt egyenes. Lassan minden már oly idegen lesz , jönnek majd mások kik ismerik a célt titkos életemnek zárt lelkű gödrében nincs jelentősége annak mi a kezdet. Oly kívülálló lettem a körülményekben minden másodpercem tűrhetetlenebb mint újszülött csecsemő nézem az életet egy bambasággal amit mindenki ismer. Figyelembe véve a hirtelen könnycseppet csak fejemmel biccentek ha kérdeznek szerettem volna tudósa lenni az időmnek hogy megértsem ,az emberi hitetlenséget. Csak abban hihetek ,ami már megtörtént , rang és vagyon szerint ki mit kereshetett CD lemezeken még forognak régi eszmék visszatérnek a kellemes  régi zenefejezetek.[W.B.]

Valamikor daliás volt öltönyben üres lelke merészelt szerelmet, ének szelídítette virágos világát, de ma már csak árnyéka, lett. Lerongyolódott ruhája pecsétes hajnalban képtelen az ébredés mellét hasogatja füstös köhögés szakállas arcát szúrja a tövis. Lábán kikopott átázott csizma fején összegyűrt kalap alázata, félig meggörnyedve ,csuklójával alig tapogatja botjával az utat. Volt, s nincs ,az élet elvesztődik néha játékon forog a tét és kocka emlékében még él a mosott lepedő de csipkés párnahuzat , néha kiesik. De már rég elment szabadon a nő ki , be és kitakarta játék akarással, tragikus gyorsasággal rongyosan csak botja emlékezteti a valóságra. És nézi a romokban dőlt otthonát hol szerelem sziget lakott valaha , párás szemmel követ szálló darvat csöndes ölelésre vágyik szíve vissza. [W.B.

A felcsapó fény ring ide -oda feletted lassú táncuk ragyogó csoda  köteg kavargó mozgások édes nyugalma közé válladra telepednek a fények hűvössége. Pókhálót köt rajtad az idő türelmesen a szél lisztet fúj hajadba ,szemedbe s nem védheted magad múló perceidben mert tűnő ifjúságod nem villog örökre. Szeretnél visszafutni időben ,kutatsz álmodban, lépéseidbe  vakon belebotlasz a szomjúság még ég a száraz  torkodon szilaj harapásai markolnak nyakadon. Csalód magad ,másik útra tereled éned ígé rettel csitítod  hevesen lüktető szíved s felejted a bent rekedt szavakat  ö r ö kre,  bár gondoltad hogy egyszer majd kiejted. O ,elfelejtetted mennyi    igét  akartál,súgtál rád borult alkonyodban, s ö tét lett a sugár csak hunyorgó lámpák égnek  k ö r ö tted azok is vibrálnak s te fiatalságra  éhezel. Lábaid egy irányba viszik csepp némaságod csípős szél fúj rajtuk remegő dallamot hasztalan vesződsz ,lábad se kopogjon , úgyi...