Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Milyen szép, milyen jó, milyen tiszta ilyen egyedül lenni,milyen szent  milyen könnyes e makulátlan magány !Ti f[utók a zajban a gyermeki lélek halk  csengettyüszavától,mely mondja és mondja   és mondaná holtig:jaj, be szép , juj, be jó, milyen nagyszerű játék a minden, milyen könnyű megfogni az emberek kezét   s milyen egyszerű mindenkiben barátot sejteni   !Ti futtok a zajban s barátban hinni sohasem mertek ,mert eltagadtátok, hogy barátnak teremtődtetek. E makulátlan magány könnyes és üde mosolyával s a vakmerőségig egyszerű hitével   be jó itt nékem,ahogy egy túláradt, hófehér lendülettel megfogadom, hogy ember maradok.                 Milyen szép, milyen jó, milyen tiszta ilyen egyedül lenni,milyen szent  milyen könnyes e makulátlan magány !Ti f[utók a zajban a gyermeki lélek  halk csengettyüszavától,mely mondja és mondja   és mondaná holtig:jaj, be szép , juj, be jó, milyen nagyszerű játék a minden, milyen könnyű megfogni az emberek kezét   s milyen egyszerű mindenkiben barátot s

 Szotlan  vagyok  s  kicsit  levert, — mily  keserű  tünet   — mellemen  már  sokszor  hevert e  gyilkos  rémület. Jaj,  szégyellem,  így  gyávaság lenne  elvérzenem   — s mint  fuldokló  a  parti  ág után  kap  két kezem. Egész  bensőm  úgy áhított ,elindultam  feléd, s  most  lám  másnak  világítod felhőtlen  kék  egét. Napként  ragyoghatsz  jóllehet ,én  kísérőd  vagyok   — de sötét  lesz  majd  éjjeled ,ha  holdad  elhagyod. Nem  kértem  sohasem  kegyét ,míg  éltem  senkinek, volt számítás  és  más  egyéb ,mi  visszatérített utómból,  — hogyha  láttam  itt minden  perc céltalan, a  sok  lemondás  megtanít bolyongni  egymagám .Nyelvem  eszemre  hallgat   és nem  panaszol  sokat   — de  belül  minden ^ mint  ütés nyoma  torzul  s  dagad. Megbújok  sebeim  közé a  hajtott  fák  alatt   — s  úgy  várok,  mint  régen   Noé várta  a  zöld  gallyat.

 Az arcom nem az igazi, befelé nőttek a sebek nem tudok többé vallani A lelkes virágáldozat is úgy lelankadt két karomban nem tudom már, ki küldte el és honnan hoztam. — Oly nyugtalan, úgy ég belül itt valami Egy templom hűsítő kövére szeretnék most leomlani és komolyan, mélyen beszélni Valakihez, ki nem szóval felel, magam felé így vándorolni és így hallgatni el.

 Bontogatják a nyári fellegek a gubanc eső feltekert zsinórját pár hosszú rojtját már a Cenk felett fújó szelecskék a fákra sodorják.   Henger gyanánt fordul a föld velük s a hegygerinc hosszán a sűrű szálat magához rántja mind már mindenütt háló-fonatja van a szemhatárnak.   Futunk haza. Az átlátszó szövet most minket is lágy rostjaiba hurkol a fordulástól megszédült tömeg ugrálva ráng és eltűnik az útról.   Üres a táj, csupán a föld forog s makacsul sző egy véghetetlen szőttest tudod mi vagy ? egy észrevétlen bog a minta roppant mezejéhez képest.

 Szívem akármi mélyen elalélt, Fölébred hébe-hóba még azért. S próbálok vele: mint hímes tojást finoman kezelni várván a gyógyulást.   mindig megkezeli az anya beteg gyermeket mutogat néki tarka szépeket: Virágot, lepkét, sárga kis csikót Csillogó hintát, égszín házikót.   így gyógyit az anya beteg gyermeket ,ígér neki szebbnel szebb ajándékot szép piros labdat, hófehér nyuszit aranyágyat, melyben elaluszik.   igy kezeli meg anya beteg gyermeket dalol neki édes bölcső éneket ,őrangyalról, ki gyermekére jól vigyáz ki megérinti s elszáll majd a láz.     igy kezeli meg anya beteg gyermeket dalol neki édes bölcső éneket ,őrangyalról, ki rája jól vigyáz ,Ki megérinti s elszáll majd a láz.   így nézi vissza gyermek az anyát mind, ami szép, abból ő mitse lát, mind, ami kedves, nem kívánja már ,őrangyala régóta messze jár . . 

  A női nem igenje “Igen”.Válaszoltam késő este “Nem”!Uram mondtam ma reggel, a gyertya fényben látott dolgok nappal már nem ugyanazok. Amikor javában folyt a játék a házban égő villanófény felett, a”Szeretlek” szó viccnek hangzott, hogy Igen vagy Nem – és nevetek. Hívj hamisnak, vagy hívj ledérnek – ígérni lehet bármilyen fény alatt, a te arcodon senki nem fog látni a szomorú fájdalmat a változás miatt. Mégis, a bűn mindkettőnkről szól az idő táncra megy – nem nótázó a gyengébb fény csalfaságot okozó – és akkor megint újra rólam lesz szó. Tanuld meg, megnyerni a hölgy hitét nevezetesen most, mivel a tét magas; bátran, akárcsak az élet és a végzet- férfiasan egyedül nyerd meg csatádat. Vezesd őt fel az ünnepi díszlépcsőkre mutasd a ragyogó csillagokkal teli eget, tiszteld őt, szavaid legyenek őszinték, hízelegj neki, örvendjen beképzelt énje. De az igazságod szerint ő lesz feleséged mindig úgy igaz mint az igazi feleségek és ha ő Igen-t mondott neked