Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Tudom fáj ,hogy néma lettem, magam bátorítom érdekelten, tudom csalódtál énbennem de kérek egy kis türelmet. Mert szebbnél szebb szavaim már elfásultak kertek alatt , homlokomon gyűlt apró ráncok, izzadtan kínozzák magukat önzőségem átka értelmetlen , mert tartanálak mindig és örökre keresném átkarolt gyöngédséged de büszkeségem oly kegyetlen. a forró éjszakáknak vánkosában bújtatom szavaim maradékát átkaroltan szépítem álmaimban önnön szívemnek buja fájdalmát nehéz teherként elviselném , ha rám nézel kutatva múltamat , vad viharos szelek vágyaiban csillognak szemeid mámorban . Játszottunk hamisat ,kegyetlenül , másképp akartuk ,nem sikerült , elfáradtan töprengünk magunkban ki a vesztes, s a pálmát ki nyeri meg

Valami megrepedt bennem , dong ,mint egy rekedt tücsök valami vonz tenni ,s megvetni és lopni gondolataidat édesen. Azt teszem ,amit nem akarok, játszok vidáman szerelmet ölelek ártatlan szomorúságot de büszkeségem nem engedem. Nem tudok ellenállni magamnak mert ajkadon látom a csókom itt felejtett szavaid dagadnak és annak látlak,ami nem vagy. Nem értem,de megsemmisülten áhítattal várom az elítélést, vajon nekem is jár megszentelés amit a perc gyönyöre adhat. S ha bennem a kínok hullanak mi lesz ,ha nem hozol vigaszt mi lesz ha nem lesz majd erőd, megtalálom- e magamnak az erő.

A hitek , amikor záródnak kapuk zokogják búsan bűntudatuk nem ismerik közönyös válaszunk megállnak közöttünk egymáson . Fortyog a láva bugyborékoltan kettéhasítva hideg közelségünk buzognak időnként szándékosan tagadva hátramaradt végzetünk . Mordulnak percek hangos gonggal szakadoznak a hitek napkoronggal s minden mi választ vár akarattal ürességet tetéz testünkön gonddal. Volt hited csak egy kisiklott álom oly félelmetes az örökkévalóságon meglátod kegyetlenül a láthatáron kicsúszott bizalmad az üres vágányon.

Hiányod megint bevájt szívembe csak sápadt lehelet száll bennem , minden hitetések győztek kegyelemmel mert győzni szerettem és asszony lettem. Később kiismertem magam erre meg arra kóboroltam az illatok egymásután szállnak utánam tagadva titkodat . Felelet nincs hiányodról szél sem rebben , de meddig várjak utánad ha a csonka híd karfája ami volt kezünk támpontja már rég elmállott a szélben. Kitudja hol és merre ott vagy egy másik szerelemben , s ha keservesen csüggedek csak éveket kesergek hosszasan múló gyűlöletet mely bűvkörödben megreped , csak szenvedély emlékeztet hogy fáj hiányod és minden rossz meg jó mit veled megéltem . [W.B.]