Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Jönnek mennek az életek egyre könyörtelen , fájó tudatos évek  tévutak, zsák utcák megtelnek félelmetesen figyelmeztetnek.   Mert egyre többen leszünk jövőre lázas emberek igaz gyönyörére, valami ismeretlen, de jó felé lép a világ, uralkodjunk kicsit másképp.   Legyen fényesebb a nóva csillag, ne lankadjunk,csak szeressünk, a jövő év majd megkíméli létünk pusztuljon el a volt törmelék.   S majd buzogni fog a szívburok  ezer éves harangvirág bimbók ki nyitják obszcén víg tapintatuk hűvösen kiseperve régi illatuk.   Házak homlokán fények égjenek kedvek és szerelmek tüzesedjenek ne legyen ez a ronda csendesség mely lassan szétrobbantja saját egét.   Villanjanak fel színes fények ege tavasz fuvallatát érintse meg heve  olvasszuk el a múlt szilárd jegét szív szívbe vegye át jövő kegyét.[W.B.].

 Ma  utólszor  simult  kezed  a  kezembe mintha  ajtó  csukódott  volna  halkan  valahol. egyedül  állok  magányos,  sötét  éjszakában a  hátam  mögött  egy  bezárult  kapu és  új  ablakban  gyűlt  ki  lámpa Emlékezéspalotán. A  zárt  kapu  előtt  árván  állok indulnom  kéne  valamerre az  elfelejtés  néma  ligetének lejtőn  szálló  fekete  fasora  közt vár  is  az  út .  Már  ballagok  is  lassacskán:  haza onmagam  felé. de  minden  percen  vissza-visszanézek  hátha  gyászba vonják  értem a  kaput,  amely  bezáródott  utánam ? s  jaj,  Emlékezéspalota  homlokáról fájón  éget  a  lelkembe az  újonnan kivilágosodott  ablak.

 Más  nem  láthat  az  én  szivembe csak  akinek  megmutatom de  az  aztán  beléje nézbet kitárom  néki  szabadon. Keresse  mélyét,  titkait  fel, mi  benne  van,  tekintse meg mind,  egyként  az  igazi,  valódi, s  a  hitt  és  képzelt  kincseket. Ha  akarja, szeresse,  védje, óvja,  becézze;  engedem. Vagy  tépjen  bele  vak  marokkal, tiltásra  nem  rebben  kezem Kinek  egyszer  is  megmutattam, belső,  teljes,  lényeg-magam, az  ellen  soha  gyűlöletre, panaszra  nem  szól  ajakam. Attól  tűrök  mindent,  jót,  rosszat, érdemtelent   és  érdemest és  sose  mondom  szilaj  szóval, szivem  szeresd,  vagy  ne  szeresd! Ki  látott  engem,  sóha  másnak ne  lásson  többé.  Igy  legyen  még  akkor  sem,  ha belehalnék  csak  egy fátyol  van  szivemen.

 Agyamba  vágja  olykor  karmait Merész  sasként  a  Gondolat S  nem  nézve  porbáb  voltomat, Lentről,  büszkén  föl  égfelé  szakít. S  visz,  visz  a  végtelenbe  fel És  szól  hozzám :  szebb, jobb  világ  van  ott Minek  itt  lenn  porban  nyomorognod? Ki  ott jár,  üdvösségre  lel!   Valóban  édes  égi  kéj  hat  át S  röptömben  átlépem  vele Uj  Evaként  a  tiltott  éghatárt. .Ekkor  utánam  nyúl  a  fold keze, Leránt félholtan;  s  rámnevet Hé,  máskor  vigy  magaddal  - kenyeret!