Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Csak egyszer lennék szabad, lazítanám el magam, csak egyszer emelném karjaim, körbe ölelve a hajnalt, a távoli ég alatt. Csak egyszer lebegnék lazán a ködös sötét ég alatt , tele torokkal kiáltanám  az időnek kusza morajlásában; fenn maradtam. S ha szótlan csókok hullnak, az eltévedt idő arcáról nem keresném hol vannak, csak kábán valóra váljanak, s ne hadakozzanak. S a mosoly mi húzódik arcomra, szerelemmel átfogott karok, s ölelik szívem bódultságát szín nélküli álmomban tarkán s a szélben ringatoznak. Csak egyszer tudnék kiáltani, félholtra vergődve bódultan, s szomjas csókokkal szabadultan, sorsomon elmerengeni sápadtan de nem védeném magam.[W.B.]

Álmos esti zsongás árad szerteszét félig alkonyat van félig csendes éj édes, hosszú csókot vált a két világ két szerelmes:a csillag és virág. Remegő aranyfény bújik lomb alá, színesen hinti szét a rózsák illatát, minden kis virágban forró vágy fakad már suttog a szél is karcsú fák alatt. Fény takarja át lent a völgyeket lelkünk ott ring a zöld mezők felett könnyen lebegünk, mint éji bogarak melyek estidőben messzire szállnak. Látjuk felettünk már a csendes űr lelkünk részegen még feljebb repül s a csillagok közt messzire haladva ráhuppanunk fent a tündöklő Tejútra. Részegség fogott el és megállított csodás pillanat volt régóta áhított megszólaltál: búgva szállt a hangod kacagva hallgattam a mély harangot.[W.B.]