Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 3, 2020

Makacs menyecske---novella

Kép
 Kis Dani bolond fejjel elvett másodszor egy fiatal leányt. Jóformán a lakodalomra megettek-ittak mindent, ami még a háznál akadt, s azóta csak nyomorogtak, mert dolog, kereset nincs ebben a nehéz időben A menyecske azonban szép, fehér húsú csirke volt, aki már a második héten kezdett elhűlni a háztól. Kis  Dani kétszer is hozzányúlt szépen is, csúful is, így is, úgy is; de nem használt semmit. Azonkívül az élet is keserítette. Rájött, hogy itt csinálni kell valamit. Ez abban az időben volt, mikor a püspök elindult bérmálni a Homoród templomokba.  - Helyben vagyunk! - örvendett meg a hírnek Kis Dani, mert hirtelen eszébe jutott, hogy a püspök neki komája. Még az első feleségétől, szegény boldogult Trézsi nénémtől született volt egy leánykája, aki még abban az esztendőben meg is halt, s akkor, hogy egy kicsi pénzhez is jusson, a püspököt kérte fel a keresztapaságra, aki vállalta is, de hogy a gyermek meghalt, nem firtatta a komaságot.  - Ez most jól jön! - kacagott magában. Az a