Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Ha te is ugy erzed,hogy,ket karomba ebredezel,s minden reggel  atolellek  s erzed testem meleget, nem lehet,hogy mas utra térj most  pont most volt a legfajobb es legszebb perc amikor boldog lehettem csak engem csak engem szerethetsz nekem,csak nekem kuldhetsz egbol lopott apro gyemant port. en ott leszek es fejem tartom. Mert nem mulik  mi olyan szepen kezdodott arvan hagyott keservem De jo volt forró melleden hallgatni a nagy szivdobogast almodniu veled a boldogsagot nagy nyittott szemekkel. Pont most amikor megmutattad a szerelem arcat ami eddig fedve vvolt elottem a sok jatek titkat. SZeretni igazan egyszer lehet mennyire igaz ez a mondas igaz csokot csak akkor kerj amikor nagyon tuzes a szad ne csak egyszer ove legy  kis bolondos jatekok mellett a minden napi orak percek baziskent szerepelnek naponkent. Szeretnek megegyhszer veled lenni veled ,aki tobb voltal mindennel.

  Mondd,  tudsz-e  szenvedni Van-e  könnyed  annyi És  olyan  forró mint az enyém Van-e  könnyed  annyi És  olyan  forró És  olyan  forró Volt-e  bánatod   s  emléked Mitől  keserűre  csügged  a csókod .Mely  kisért  és  gyötör ,Mint  gyereket  az  éjjeli  rém  ? Van-e  mosolyod  még   Örülsz-e,  ha  látod  a   táncoló  napsugárat ,Am int  aranyszeplővel  hímzi  a  zöld  levelet? S   az  esti  csillagfényt,   ha  nézed El  tudsz-e  merengeni  egy  dal  halk  ezüst szavára ? S   egy  virág  illatára  lecsukódik-e  a  szemed ?  Mondd,   a  két  kezed  lágyan  simogató   Ha  fejemre  teszed,   elsímitod,   elcsititod A z  én  fáradtan  szomorú  szívemetet  ? És maradt-e  vágyad ? Forró-e még a  csókod? Szelíden,  bízón,   hittel  tudsz-e  ölelni S   ha  kell,   csóktól,  mámortól  menten  is, Hosszan  csak  az  én  szemembe  nézni ? És  mondd.  Oh  mennyi  kérdés  fáj e    még Ezer  és  még  annál  is  több A z  egy,   az  örök,   az  első De  jaj,   én  már  szeretlek És  minden  kérdés,

  Még szédülten szállnak illatok hol a szél fúj,hol nap ragyog megint olyan nyárias a hangulat de még nem hullnak a lombok. Fák ágai himbálózva lengenek egy nap ősz van ,máskor meleg számlálatlan szellő száll kék égen  kergetőznek az emlékek lelkemben . Néha nyáriasak de őszbe mennek , és néha én rám is visszanéznek a nyár és ősznek bágyadt határánál rám integet egy díszes virágszál . Úgy tüzelnek a narancsos dáliák csupa nyár, de őszül a pusztaság és himbálja magát a virágos ág  bár bőséges termésük megérett már. Fekete szőlő szemek csupa fények a gyümölcsök mind megértek s a nyár mégis kigombolja magát bár az őszi rózsa harmatban áll. ,

  Burjánzanak füvek az ősz kertjében, aszalódnak bimbók ringó ágakon, csillagok nyílnak s tűzet okádnak, fontoskodik minden a hold vizében aszalódnak bimbók ringó ágakon, csillagok nyílnak s tűzet okádnak, fontoskodik minden a hold vizében Magas juhar fák karcsú karjaikkal, eget simogatnak bársony lehelettel s boldogság fut rajtuk halk remegéssel miközben ágaik összeölelkeznek. Szivárvány íve lassan, kéjesen nehezül azúrkék égnek vágyakozó tükör testére, körülöttük oktalan néma boldogság , miközben az ősz tündére mosolyog buján. Ősi céllal egymást kergetve évszakok, sziszegnek egymásra hattyúdalokat , s imák, s csókok zizzennek a dolgokra mert szívükben egymáshoz vonzódnak. Szilárd a világ a színek neheze alatt, de mindegyikben egy szív dobog, a formák világának örök rendje kong, keresve a kimért helyüket ezalatt.[W.B.]

  Kacagó örvénybe hullt idok zizegnek az izzó erdők tövén  s a nap sárgás villanások övén az égen máris fénynek kell lenniük Csupa ringó-bomló susogással  őszi légnek nyálkás fodrai keringenek köröttem az idő bomlással behálózva sorsom szennyeit. Ami emberi volt könnyen tapadt szelíd csillagom lazán vezérelt  nem tagadtam meg sosem szívemet szájam némán őrizte testemet. Mert rabja voltam az ég kékjének, a levegőtlen földi káoszban mint az emberiség részecskéjének túl érleltem magam szokásokban. Valami földöntúli forróság hevített földöntúli újuló erővel lobogott , s megcsapott a maga gyönyörében  de már eltűnt a homály bűvkörében.[vilhelemB.

 Miféle törvények ítélkeznek testem körvonalát ámítani, milyen kényszer sajog bennem ami pusztulásra bír .   Milyen makacsság áldozatai buzdítják mindenségem létét s képesek pusztítani éltem, miközben konokul ébredezem.   s élek az adott lehetőséggel. mert mindenkit rombol a vég, s a tudat váltja eszméit , míg zuhognak,egymásba forrva.   a kegyetlen harcok áldásai merevek s lassan látod derengeni az eget befele nézel és lágyan eltévedsz  a kanyargós egyre mélyülő időben.   de szüntelenül óvod új formáid, s hagyod zubogni valamennyit. és várod kinyílni vörös rózsáid  a gomolygó örökkévalóságaid