Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Én már eleget idealizáltam, Sült tököt eltem, hideg földön háltam,  Idealizáljon most  más is.                Egy kis házfestéss: rám fér  még ma is.. Nagy eszmékért  amig vivtam eget, Más, élelmes Jankó pórolt eleget! Háza, felesége, teli kamarája Jó léttől, zsirtól csöpög lelke, szája  . . . Eszményi életből nekem már elég. Jobb ma egy túzok,mint holnap egy veréb  idealizáljon varosomban  már más is Egy kis büdös jólét rám fér még  rám is    !

A levegő hideg. Hűvös szellő lehel Vidám fák kozott miknek hull levele És a mezőn, minek piros mályváiról Bággadt, fehér lepkék hullnak le ezrivel. Az ég alszik szelíd bárányfelhőivel. S mint sejtett gondok a jövő homálybol. Tűnnek fel kék hegyek: felőlük köd tolul, Hűvös szomorúság fuvall a szivemen. Egy motor az ősz szomorú dalát morogja A sínen, fak mellett  jön busan a vonat, Dús füstje lecsapódik az esőváró porra. Hűs bánat  szívben s a virágos réten otthon is  hallszik  az osz hus kodeben a télnek erkezo bus , hűs, kodos gyásza . .                    

 Álmatlan, csöndes téli éjszakákon  Egy néma árny hozzám kisért ni jár. reszketve húzódom meg én az ágyon lehunyom a szemem, de egyre látom és nem tudom, hogy mire vár. Bejárja a szobám nesz nélkül, halkan, jöttét nem jelzi soha semmi hír  tekintete örökké ott csügg rajtam ugy félek tőle! Szóra nem nyit ajkam az árny is néma, mint a sir!. A szebb napok emlékét sorba fogja arcát gúnyos mosoly ragyogja át hervadt rózsáim mind elembe hordja es jéghideg kezekkel szerteszórja a múltnak édes mámorát.  Szeretném kérdni: mit keres  nálam de választ tőle úgyse nyerhetek   miért kutatsz fel éji vak homályban  mért nem hagysz nyugton csendesen. De rám néz s szólni nem merek, Ugg félek most már, hogyha jő az éjjel szorongva várom, mikor tűn elő.  kicsiny szobámban félve nézek széjjel,  tudom, hogy itt lesz majd a vak sötéttel  Hiszen — multamnak árnya ö!

 Az élet könnyes koldus útja bus tragédiák termő méhe, halálmagot vetett beléje a suta sors átkozott ujja. Nem jó lenni bús boldognak untatnak a fáradt kedélyek. mert fáradtak és kesernyések a boldogsággal jóllakottak. koldus kínok, koldus síralma eget ostromló dacba jajdul s a nyomott agyban eszme gyúl egy dörgedelmes pillanatra. Minden nyomor ezerszer áldott és áldott minden bünfelejtés, minden bánat, minden kesergés ezek váltják meg a világot. Szomorú sors és szomorú gőg záporozott ránk bus keservet csak az az áldott, aki szenved és sírat sok elpusztult erőt.