Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Monoton éjszakák rácsaiban lelkedben sírva zúgnak bánatok, az elmúlt idők színes rongyaiban csak csupasz emlékek botolnak. Úgy magadra maradsz átkokkal, az életnek kitágult pillanataiban nem várod a sóvárgott kegyelmet , csak vársz kakas szóra a hajnalban . De vannak néha kegyelmes percek ha kék szem pár vággyal kísérget fényes csillogó összefonódásban remegő tested újra éled kárhozatban. Mert megadatik talán álomként  új ragyogás ,nyugtalan pillantás, forró karok villám tűzként égnek tested kőrül ,ébrednek új hevülések . És húsod szövetei lánggal égnek megadatik, mit óhajtva kérted  szemedben, szívedben ragyogás belopózik lassan szikrákat lejtve. Megadatik még újra szeretned, mint ahogy meg talán sosem élted vágyódó színes szem pár kéksége besuhan szerelemmel szívedbe.

Közöttünk megáll egy percre a zaj óvatosan lép felénk s oly zavart , látja rajtunk hogy elvadít a harag nem menekülünk ,várjuk  halálát. Már didereg magányunk ,vagyunk egy gondolat, egy átkarolt éjszakán , semmi nem érdekel ,csak csillagunk tündököl  vágyódva bezárt kalitkában. Az a perc ,veled  különös varázslat lelked mélyén egy gyilkoló áramlat neked van hatalmad s utolsó szavad vasnál tartósabb  bárdja a világnak. Hogy súgjam meg ,mi nem súgható a   gyönyörben  fürdő csók malasztja borgőzös éjjel ek  összekarolt táncán belőlünk kivájja közös hazugságát. Átkarolt szerelmünk almodózó arca oldozza ki magából forró lángom hízelgek előtted régi lányos bajjal  lábaid elé dobom Virágom,Virágom.[W.B.]

Néha belebonyolódok halk létembe sem boldog sem búsabb nem leszek , mohó szemekkel közönyt nézek szólunk egymáshoz, éjben ingerülten. A világban szüntelen kínálkozik tánc annyi mindent kitalálunk mi emberek , néha senki javára szorítom kezem s hallgatom a felsorolt csalfa érveket . Oly nevetséges bűn lett az életünk , szerelmest játszunk körülményekre , szívdobogás száma felragyog hévvel majd csel,felejtés ,csalódás a vége . Sóvárgások ismerős test közelségére enyhíti sokszor a érzéki ámításokat mágikus hétköznapok apró sóhajában , tragikussá válik a holnap meglátása . S állunk meztelen szemérmetlenséggel a harag és kíváncsiság pillanatában , lelkesen izzó becsmérlő beszédeink unják a mindig megismétlődő éjszakát.[W.B.]