Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  Járom az erdőt, a bús bércfokot. Lelkem egykor itt mennyit álmodott! Rejtelmes világ, mélységes vadon, Tanúm voltál, s ujjongtál álmaimon. Aztán vihar jött, zúgó fergeteg - S ma, hogy itt járok ismét köztetek Rejtelmes világ, mélységes vadon, Légy tanúm újra, s zokogj a valón. K iáltanál  a z  é g re ,  tö n k rezú zo tt! K árpitja  m e g   se   lib b e n ,  m iért  kiáltnál   ?T e g n a p   a   h o ld   körűi,  az  é g i  vá m n á l, M int  la ssú   bárka,  e n y h e   fe lh ő   ú s z o t t  ;K é ső b b   a  sz é l  a  holdra  g y o lc s o t  h ú z ó t'; K ö v ette d ,  sá rg a   rabruhába  já r k á l. .  .K ig y ú l  a  g y o lc s   a ló l?   —   csatára  v á ltá l, H ab ár  a  lo m h a   p erc  is...

 langolo arcom kezedbe temetem s csokolom egyre mind a ket kezed boldogsagom nem ismer szegyent varom ,hogy kezed fejemre tegyed.   Nem simogatunk nem olelkezunk nezzuk egymas szemet ,mélyen benne van minden mi t érzek  minek masat nem ismerem.   Elcsitult csendben halk zeneszo zeng valahol varazsken felenk száll csak szivek dobogasa jelzi a nyitanyt szivem telitodik bezarva magaba.   Csokos hajnalban vig mosoly arcomon egymasba nyilik ket tiszta tekintet álmaink meresz holdtoltettt olelget es tudom,hajnalban mennem kell  

  KARÁCSONY ÉJJEL Karácsony est van s repül a szánunk A friss havon, gyorsan, haza; Szívemben pedig reménykedve várom: Hátha ma eljön a krisztusi csoda? Vágyódó lelkem a fehér uton Egyre csak kelet felé tekint; Hátha a betlehemi csillag Feltetszik az égbolton megint? Hideg az este, de mi nem fázunk, Mert a boldogság titkon hevit; Újra meglátjuk drága szülőnket, Az áldott est csak hinni tanit... Álmodni kéne valami szépet, Hogy miként csókoljuk anyánk, - Mire egy éles zökkenőnél Feltűnik kis házunk, tanyánk... És elnémul bennünk az ember, Mert ének biztat, hogy: ne félj! Talán nem is otthonról hangzik: "Csendes éj, szentséges éj!"

                                                         M ár semmi sem ugyanaz mint rég a szó fogytán van benned elég hitemben már árva asszony vagyok keservemben koldusként dalolok. Részvéttel adogatsz szánalmat valósat, testem izzó terhe alatt bársonyba bujt víg mosolyomat sorsnak adod, mi belőlem leszakadt. Már semmi sem ugyanaz ,mint rég szerelmed szárnyal az élet hűsén szikra darabokra szóródik lüktetve az elszámolás nagy utolsó üteme. Bár szép volt az élet kettes frigyben száz ajkú csókjaim kéjes örömében úgy vágyódik szívem lomhán tekeredve ajkad körül, fösvény szerelmedben. Ma már csak tompa gyertyafények lángolnak tompán az estben nélküled, s én hálásan hordom emlék képedet légy áldott, magamban benned élek.

  z apró csendek kuszaságában , mik körül zárjak vonalainkat, hiányos vétkeink színes lázában, semmibe torkollik hallgatásunk. Szerettelek , bársony némaságban, felbőszült vaksággal kerestelek, halovány alkony rebbenésében lázongtam üres, fájó rezzenésben. Mert hozzám tartoztál könyörtelen s még fel sem foghatod sóhajom máris titkosan lebbennék feléd könyörben, hogy elveszíthetlek. Körülöttünk színes körök gyürüznek s ajkamon lázongnak halkan csókjaid , mert oly varázstalan józan kérdésed , némán csendesül elmaradt csókodban. De ura vagy magadnak lázongásban semmi sem fájhat, csak hiányosan , észrevétlen maradsz a fény birtokában kihunyt csillagok sóhaját sem hallod. De harcot vívók ellened lelkemben, s büszkén hordozom fájó alázatom nem lángoltat tovább gyötrö türelmem hamuba sodródik üres pernyékbe.[W.B.]

                                                          C sókok súlyától teherrel két karral méred ölelésekből pattanó vágyad ezernyi álomittas kéjjel, míg véredben virul a kikelet s tűzben lángol érzékeny izzadó tested. S boldogan várok szájadnak izével éhesen, szomjan és virulnak körülöttem kinyúlt karok testem felett s bennem lobban a kimért alázat epedő vággyal asszonyi örömöm ébredésében. Mert lebegek az ég és föld között szívemben színek kavarognak, szemem tavában tükröződik vad lángodnak éke s bársonyos árnyékom felett mosolyogsz ébren, bölcsen, mozdulatlan koldus kezekkel, engem megkísértve.

  Ha majd a napfényben tündököl a róna Mintha arany volna. Ha m ajd vágytól űzve, elmereng a tájra ot keresve várva.   Ha m ajd szép szeméből egy egész mennyország Üdve ragyog le rád Hogy még lehet bánat ezen a világon Az neked ne fájjon.   De ha egy szép napon összeomlik minden remegő szívedben Könnyet csal szemedbe a hűtlenné lett társ gondolj akkor reám