Tova tüno pillanat---WILHELEM
Bizonyos kor után ,ha visszanézek csillogó porban fekete szilánkok, nem hiszem el hogy végig mentem kezem arcomhoz kapom,mert lángol. Szívem újra dobban, de látszatra rossz szemem fura módon csodálja, ifjúságom másfele ment,pusztulva és én csak állok csillagport bámulva. Mert elmaradt az igazság, a rajongás szürke ruhát öltött magányom rajtam de az időm lejárt. csak egyre apad bár még virul előttem a régi nász. Uj világba lépek ,nincs kiút,szomjazom hol lassabban járnak emberek, vonatok, de közben hány zarándokút hány határ, határozza meg lázasan fájó panaszom. Nem lesz lobogó villám szememben elhagyom sorra a megunt szerelmet engem csak ösztönök korbácsa kerget felhők mögül még kisüt a nap ,melege.