Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Véletlen szenvedélyek, átsuhannak csendesen évek során meg-meg állnak s telítődnek, lelkünkben.     Vitéz álmok keringőznek a bálterem közepén a szenvedélyes tánczenében, összebújnak ,édeskén.   Remegnek a forró álmok ha a testük összeér, vérvörös kis szikrák szállnak a bálterem közepén.   O,de régen voltak álmok, lassan feledésben térnek forró álmok,örök átkok elcsüggedő kis ábrándok.   Valamikor ti voltatok, életünknek vezérei, ma csak örök álmok lesztek,az emlékek ékkövei.

 Emlékszel a parki sétákra kockás szoknyám szélére , arcunk bája s fiatalsága tükröt vetett árnyékunkra..   Nem igen sétáltak emberek az ősz rajzolta körül magát , a sötét fák s hulló levelek becsurogtak titkos réseken.   Bolond jó kedvünk támadt sötétben bőrünk összeért , közel volt ajkamhoz ajkad szemeink nagyok és sötétek.   Néztük a csillagos égboltot zöldes szemed úgy ragyogott amit adtál akkor,szerettél tudom most merre vagy ?Hol lakol?   Sok nap telt el azóta, évek most egyedül sétálok a téren , de minden fán és hulló levelén csak a te mozgasaid vakon érzem.   Ígértél örök szerelmet, folyton édes illatod most is itt van , mint egy tolvaj mindent lopok  a kockás szoknyában vagyok .   Minden lépésben látom lépésed minden fában alakod faragtam összeszedtem a hulló leveleket minden levélben a te emléked .   Én vagyok hibás nem vigyáztam nem voltam eléggé éber kuvasz míg fák hulló leveleit számoltam elcsaltak téged , rég elsodortak.

  Fennmaradtál értem az idők oltárán , vaksötéten dereng távolban képed ördöngösen az élet léha fonákján együttlétünk eltörpült megértésében.  Ágyam felett fénylik keretes képed , csak fájó üresség árad fényében ráterülnek elnyúlt testemre szűken megcsillantva napsugaras emléked. Ki kit melenget ma forrón álmában elérve végre a valóság igazához ? Hova széled majd a sok forró lehelet mikkel együtt csókolóztunk nyáron. A törvény nekem adatott örökre és fáj szűkszavúságom halk zenéje ma már csak magam kínozom félve becsapva téged önmagam védtem  örömök ,sóhajok kincsével terhelten , döntést hozott telten minden lépésed forró karomban védtem valós értéked , hogy búcsúzáskor ne legyen sérelmed. Ma csak porszemként seper a szél rejtélyes titkok csapata békésen kísér alázattal telítve, bölcsességükkel , hogy nehogy újra beléd tévedjek. [W.B.]

 Lehetsz- e boldog örök harcban nem látni a vészt s annak határát s kigyúlt arccal ropni vad táncodat miközben a zongora dala lassan leállt.   Tudsz- e aludni lombos fák alatt miközben a nap rotyog reánk  tudnánk- e szeretni ragyogásban miközben a sugaraktól bőrünk is fáj.   Percenként csitulnak vágyaink a megszelídült csillagok alatt, s foszladozó ködben matatunk  keresve a holt, halvány lángokat.   Megszegni kéne a téboly esküt feltörő parázsló tüzek kioltására  fogózkodni a gyenge napsugárban tagjaink gyors ütemes feloldására   Hallgatjuk a csendnek morgását és kérdőre vonjuk szűk magunkat  lilás árnyalatban szól a zongora, s ütemben táncolunk szakadatlan.   

 Borzas kedvvel matatok búsan hegedűk sírnak kenetlen ,árván hangszereknek királyi tornyán rongyos álmok sírnak mogorván .   Ajkamon csönd ,dalom nem enyém torzan remeg kéjes istenek keblén vágyaim halkan ringnak a hegedűn rímekbe burkolom sorsom kegyét.   Tiszta hévvel zokogják hevesen  érdes bánatom mind keservesebb  éjjelbe fut Bach- toccata lágy zenéje izzadt homlokomon fáj a remegése.   Százszor csattan sorsom végzete ajkamat lezárom hegedű zenével fejem öledbe hajtanám versem rímein és álmodok szerelmet,koromfeketét}

 Azóta üres lett minden hiányodban lázasan keresem kesernyés illatod, s várom hangtalan régi türelemmel szűz éjszakában kinyílni az ajtód.     De minden ott van kint dicstelen bennem szunnyad a láz meztelen s tékozló szemrehányások mellett  veszteségbe botlik őszinteségem.   Fontos üzenetek érkeztek illatosak tele tiszta sorok színes halmazával s megdöbbentő alázatom fércén magamban botlanak háborgások.    Mert ugye fáj neked is az ébredés körül ölelve ittas melegséggel szédülő fejemben értelmetlen sercegnek közönséges szennyek.   S a vágtató szeleknek zűrzavarán még keresem tested fájó melegét de holt avarban száraz levelek közt már csak alázatom fáj rémek között

Mert legbelül lappang a láng tikkadt sóhajtól izzik a szánk s az illatos ámbrafüstben száll egy ellenhálhatatlan édes vágy . De sehol sincs maradásom rég elhagyott szerencsém keresném torkom szorítja titkos félreértés lelkemben panasszal nézek feléd. Most minden kesernyés nélküled s nem akarom hogy újra vétkezzek mégis furcsa hogy veled ébredek bár csókjainknak semmi értelme. Inkább kezdenénk újra ,emlékszel-e  szomjazva néztük egymást a sötétben bolondul kerestük ujjaink győzelmét s csók csattant míg szánk bevérzett.[W.B.]  

 Emlékszel hányszor mentem el  hogy talán vissza sem néztek, de még sokszor visszatértem ahol te vártál, a tó vize mellett.   És százszor elváltunk vétkesen perlekedve, majd hűen kibékülten  égő homlokomon járt forró kezed s kitudja hányadszor szerettelek.   Te felém hoztad napfény meleged s tó vizében fürödtünk csendben  apám lehetnél ,viccelődtem veled s te nevetve fejest ugrottál a vízbe.   Kitudja hányadszor vártuk a véget különös neszek közt holdvilágos éjjel még emlékszem,de rég volt istenem néma vallomásod remegtette szívem.   Jól esett ülni néha a part szélén ujjaink az illatok legében ölelkeztek az út előttünk állt , kék ég felette nem tudtunk dönteni, ki merre fele.   Ma reményteljes arccal, víg tekintettel várlak a tó mellett ,vajon merről jöhetsz a tavat csak nézem,kiszáradt holt hely elúszott minden kincs ,sivárság jelében .

  Emlékszel hányszor mentem el  hogy talán vissza sem néztem , de még sokszor visszatértem ahol te vártál, a tó vize mellett. És százszor elváltunk vétkesen perlekedve ,majd hűen kibékülten , égő homlokomon járt forró kezed s kitudja hányadszor szerettelek. Te felém hoztad napfény meleged s tó vizében fürödtünk csendben  apám lehetnél ,viccelődtem veled s te nevetve fejest ugrottál a vízbe. Kitudja hányadszor vártuk a véget különös neszek közt holdvilágos éjjel még emlékszem,de rég volt istenem néma vallomásod remegtette szívem .

  Úgy támaszkodom boldogságomra gyöngyözik bennem gondok gondja , izgalmukban keresnek pillanatokat fekete lombok között megbújva. Váltig hirdetem erős akaratom , ablakkeretem elengedem végre támaszkodásom bennem elégtétel számadás lehet ölelésem bennem. Szeretni jó,velem marad készen , vaskarommal mindent bekebelezek a sok hajszolás csak emlék lehet magam számára is vidám az élet. Szeretetben nem lehet semmi rossz egy-egy perc, mindent gyönyörben , támpont lehet bent szívem lüktetése boldogságom csókra kényszerített .[W.B

  Talán túl gyáva ,türelmes voltam, talán szelíd szavak hordozója az eszme ,mely vezérelte utam  daccá vált forró fogadalmakban. Néha merengtem álmos időkben elenyésző unalmas hetekben az éveket már percekben mértem reményem az örök idő mércéje lett. Veszélyes nyugalmam malomköve szikrát csiholt csábítva keresztem , lehetetlen tettek képviselőjeként felrepített égig ,majd földre ejtett. Megzavart szívvel, vidám szemmel figyeltem a csonkig elégett éjeket elzsibbadt érzelmek keltek ki belőlem mik férfi kezekbe repítették testem . Így boldogságom zavart dadogása szemérmetlen séták úttörője lett , s asszonyi ősi vad kíváncsisággal megfogózkodtam erős férfi kezekbe . Ma már elképesztő tudásom idején vágy lobog bennem, boldogság mindenén szerelmem szegénysége büszke lett múlt időbe temetve bűnös szégyenem. [W.B.]

  Sosincs idő a tettre, eszmére csak forog velem a Világ félig még langyos égen , percekben vágyammal te érted ébredek . Nélküled mint hasított képzelet szomorún virít a virág koszorúm  te tartasz bennem minden jelt évek óta reád omlik tekintetem. Bűnöm csak egy, mi nem nyílik utolsó kegyeletet keresek benned  megalázva,kinos vezeklésben jól vigyázva, semmi ki ne derüljön . Ha majd jajgatok tehetetlenséggel virágszirmok színes belsejében ezer virág lebbenti áhított illatát kihűlt szívem ,bűnös akaratán. Itt -ott még nem telítődött az éj mint vihar után, úgy múlik a kéj , villám csapodik fájó szívemben számolgatom elmúlt perceinket. S mint aki játszik érzelmeimmel mi testet old ,s pillád sem rezzen te aki mindent tudsz értelemmel gyászos lelkedben minden pereg . Amire vágytunk s amitől féltünk iszonyú ,kínos együgyűség lett jövőnk mégis megesett történet de közben számoljuk a perceket. [W.B

  Vérembe hasított sikoltva felcsigázott lángok ostora , nappal még kapzsin, diadalban cinkos éjszakában csak magában. És hiába rikoltozik körülöttem az igazság, mint hóbortos nyomor az áligazság kegyelmet osztó , de gyűlöletet szít a beszédmodor. Így forog az ember évei láncán felaggatva rongyos ruháját mert az övé az élet szépsége s ami az övé az könnyen lepereg. Mert semmit nem kapunk, csak adunk mindennek ára van a játék világban , virrasztó vágyaink elbukásában fonnyadó szerelmünk fájdalmában . A közömbös tetteink valóságában benne van minden ige gyönyörrel , szikrák miket csillagok teremtenek s kihűlt tettek szálló igézetekkel. [W

  Ott álltál tőlem nem messze némán ,döbbenten és lestem ami biztatni tudna engem , de elvégeztetett  felettünk a forgó ragyogás volt-nincs ,elmúlt a varázs . Életünk szétgurult csendben őrizve furfangosan megtépett ,megcibált rendet a kérdés lebeg ki, kit győzött le de tisztázott már érzi minden porcikám , mégis sosem tanulunk belőle mert most is ott állsz  nem messze tőlem merészen, mert a titok megmarad árván , egy kellemetlenségnél már oly mindegy  melyiknél , csikorgó foggal üresen de nem találunk sem utat sem célt.[W.B.]

  Az élet kínálkozik szüntelen, sok mindent művelnek emberek rombolják a kerek Föld sorsát homlokuk ráncba torzul gyáván . Nevetséges életünk szégyenes , szüntelen összefüggés érdeke  tér s időben viszonyulunk benne s ha barát látogat közönyös leszel. Látvány, vélemény nincs senkiben  mint kifordult kesztyű teste, érdes , gyűlölet, gyönyör egyre mennek  ki, mit tartogat vérmes szívében . Megértjük egymást -ne féljetek továbbra is a Föld kerek lesz himbálózol vígan durva köteléken s a levegő búsan vérzik feletted. Kikopott cipődön belépnek vétkek s körülfognak honoráltan értékek , feleszmélve saját magadon nevetsz figyeled azokat, kik figyelnek téged . Jön majd virradat s arcod fénylik , míg boldogan cirógat egy tekintet félreérthetetlen vártad e percet a megszépült világ napos helyen. {W.B.}

  Amit egyszer elfeledtél végre ne szégyelld , hogy szíved újra pezseg  dolgok örömére , hogy pillantásodban talán még ég gyötrelmed , de tekinteted átsiklik felettem hidegséggel . Egy harc elég a szívdobogáshoz s dadogó beszédhez ha elfog a csüggedő lázad heve végső pillanatban elcserélhetnéd életed irányát , csak a gúnyos szél ne hozná vissza kegyetlenül cigarettád füstjét. Mert szelíd lesz minden elbocsájtás búcsúzóban  két kezedet megérinti lágy szellő ringató dala , könnyező tested nyomorúsága felett sóhaj panaszos- jaj fakad lépteid után lengedezve felőlem  feléd és érződik a csendes didergésed mélyében , de csak ténferegsz tested magaslatán kivájva belőlem szívembe bezárt daloló énekem ígéretekkel. S ha piros szájamból ömlene bőven trillázó éneklés, puha arcod sugallta tetszésemben melled égetné. [W.B.]

  Felépítettem házam,énbelölem gyakran járok arra fogva kilincset örvendek minden cifra élménynek térben ,időben ott vagyok nélküled. Nagy volt akkor az utca forgalom most is belépek ,de csak fulladok arcok seregében , ugyanolyan hangok de nyom nélkül maradt a lábnyomod. Idegen lehet aki még nem ismer kendőmet nyakam köré tekerem hunyorítva farkas szemet nézek nap sugarával, csönd szerelmével. Most a fájdalmam csak emlékezés te rég befejezted ,én még tévelygek találkoznunk kéne mint két idegen házam ne legyen elviselhetetlen. Sálammal beborítom a kövezetet az idő vonal hosszáig ne érjen el , házamba nyugodtan bemehetnék csak már nagyon sok idő állt közénk. [W.B.]

 Csak fájva lehet szeretni, ez az élet örök törvénye a vágynak gyönge koszorúja bús alkonyod körülfogja.   Mert szeretünk szenvedni , meztelen lelkünkbe nézni, zengő reményüket várni ami olyan mint egy hárfa   megpendül egy-egy húrja, zengi, mi mámor és öröm,  alig pendül és máris múlik elhalkul alig,hogy szülemlik.   Zamattal bíborba fogja, az érzelmet mit hordasz az illúziós vágyálmodat, néha összezavarja magában   És mire visszatér hozzád fehér lesz már rég a hajad  a tükörben látod magad, és lelked olyan üres marad.   Mert elmarad minden pompa, mi vágyadat szőkén hordta, rájössz , hogy értelmetlen volt a szenvedő csupasz bánatod.[W.B.]

  Percei a hideg, lucskos évszaknak vándorlás az ősi otthontalanságra megfagyott szél már egy- két napja  sodorja élccel az örömét magával. Saját maguk erején felbőszülve hajszolja egymást a Nap- Hold tere  mind sürübben kerülnek cserére sietnek kajánul hogy ez se ,az se érjen hamarabb , törvényt követve kavargásba zavarodnak a tél hírére párás ködös lesben szemtől szembe a szél megtoppan e cseles kilengésre itt is ott kifulladva, lengén cselekvésre buzdul , s befúj vígan madarak fészkébe remegteti a csipogó madársereg honát s decemberi jéggel körbefújja csókját . Majd vastag ködben leszáll mindenfele , jelképnek képzeli az Advent lángolását álmokat kecsegtet az ünnep vasárnapján igazolja a december törvényes életmódjá

 Hajnal hasadáskor a lét napjában meg füstölög az ég éji fényeket homályban bimbóznak lágy fellegek kicsinyke fehér bárányfelhőket .   Szürke bundájába takarózik a Hold nagyokat ásít kissé megbékélten ropogtatja fogaival a fagyott jeget  szeretettel mosolyog amíg vándorol .   Csupasz fákon deres ágak sora egymást biztatják hideg sóhajjal meleget keresnek egymásba bújva íziben szétválnak varjú károgásra .   Már kering a Nap arany harsonával mindene sajog fagyos zene szóra táncolni nincs kedve ,csak rostokol de melegíti magát saját kandallóval.   És tornyosodnak hófelhők halmazzal körbefutják szemükkel látókörüket majd egy fej biccentéssel zavartalanul földre zúdítják csillogó fényüket. {W.B,}