Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Ég! Tiszta légy, hogy jókedvem legyen !Nap! Talpamig csókolj barna aranyra! Levegő! Kék fátylat teregess hajamba !Ágak! Ritmusra tanítsatok mozdulatokra   Taníts meg az elkábításra, orgona bokra És hozz vele találkozóra, tavasz, tavaszom hogy akadjon forró torkomon unott panaszom!

 Te olvasol.Én nem tudom, ki vagy de megcsókollak, hogyha szép a lelked és megsúgom a versek titkait.   Te olvasol. Talán nem is tudod, hogy mélység felett jársz hányt szemekkel s csak illatot érzel, mi feljő onnan és búvópatak halk zaját, ha hallod de nem tudod, a mélységben mi van.   Te olvasol. Én megmondom neked hogy szállj le mélyen verseim szívébe igyál az élet-ér habos vizéből kedvesednek tépj hóvirágot s imádkozz a mélységben velem.   Te olvasol. Most megfogom kezed hogy ne szédítsen el a szakadék és levezetlek halkan, csöndesen. 

 Vázában van a harangvirág Margaréták közt és társtalan Mindennap megöntözi az édesanyám Ápolja, nézi, csókolja szemével.   Csak el ne hervadj, itt maradj közöttünk, színes virág. A mezőket hozod kis szobánkba, Nincs illatod, de van színed. S a harangvirág vágyakozik, keresi a földet amelyből kiszakadt Keresi a méheket, melyek néha reá is szálltak, Keresi a felhőket, zöld legelőt, a harmatot, És egyre lejjebb konyul a feje, egyre mélyebben érti,  Hogy ő csak dísz, gőgösen csillogó porcelánban De nem gyökér, nem folytatás s nem élet.  

 Ti azt hiszitek, hogy szelíden élek hogy a kezem csak simít és csak áld. Még álmodni se merte soha senki, hogy a jobbomban izzik egy sötétlő véres csatabárd.       Azzal vágtam egy kaput a szívembe hogy ki repüljön az első galamb Aztán a bárdot még utána dobtam hogy fennen szálljon,sohasem alant.   A galamb szállt. Én az Erdőből lestem mi lesz a sorsa és mi lesz a vége ?. Hogy fog meghalni, ágon, vagy kereszten?   Az Ég akkor egy szálló, reszketeg szellőt lehelt a szárnyai alá. Bár villám-tűzzel ölte volna meg.     Hittem, hogy a Hegy talán visszaűzi, de ő engedte rakjon fészket ott. Inkább sebezte volna meg halálig, hogy úgy keressen írt és harmatot   Ti láttátok, hogy a galamb száll az Úton és hagytátok, hogy szálljon.Gyáva nép!  Inkább vártátok volna már nyilakkal és kőzáporral kergettétek volna a Csúcshoz közelebb.             

Ki mindig melegségre vágyik Nem juthat el, csak a magányig Barátja nincs. S ha van, felejti Hogy lelkük mélyén csoda telt ki.   Bolyong utcákon, erre arra És egyre kínzottabb az arca, Aki szerette nem csodálja, Aki gyűlölte most se szánja.   Irigye így lesz minden csóknak Szerelemben elcsattanónak. Jégszigetet épít magának Páncélja az elpusztult vágyak.   Az alkotásba kedve nincsen Mélázik vesztett tiszta kincsen S míg végső perce csendben eljön Elborong minden őszi felhőn.            

Ma olyan volt a lila hegysor Mintha vigyázva, őrként állna Ez éden körül, ahol egykor Kiserkent gyermekkorom álma   Ma olyan volt a fenyves árnya Mint hogyha hűvös kripta lenne  Mint hogyha csak egy estre várna Hogy mindent eltemessek benne   S a szellő mintha sóhaj lenne Úgy hullott ma az est-homályba  Mintha valaki messze menne, S az örök búcsú nagyon fájna.