Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Az ajtót mögöttem becsaptam mint aki utoljára van otthon.Ebből elegem van! vajon meddig tart ez a helyzet -egy életen át? --Köszönöm ,de nem kérek belőle többet.Meguntam a mindennapos háborgatását a féltékenységi jeleneteit ok nélkül. Elég. A fejéhez vágok valamit . Tíz év elveszett, közöttünk, egy asszony   élete a szemétbe dobódott . Miért?Mert azt hittem, szeretem. Úgy érzem, ez most más, mint a másik huszonkilenc alkalommal, amikor veszekedtünk és  tudom ,hogy magában megbánta amiket mondott ,de  nem éreztem hogy szüksége van egy  sajnálatra hogy megígérje, hogy jó lesz. Tudom, hogy nem lehet. Nem tud, nem hiszem  hogy még  akarom. Július van  meleg és tele van szúnyogokkal  az egész Kolozsvár. A Szamos  valahol jobbra halad, de alig hallható. Több mint egy hónapig nem esett, és vizei történelmi minimumra csökkentek. Nyugdíjasok sétálnak  láncos  kis kutyákkal, közben folytatják a nosztalgikus beszélgetést arról, hogy mi volt a „jó”. Ahogy kiérek a  sikátorok közül a cipőm sar

Mindig állítom-ringott örökké a világ hajunk selymén maga a haj csigák vállán tündökölt , füstben szálldogált a gyermekek nevetése ami zongorált . Néha felriadok egy -egy éjszakán foxtrottot énekel vígan, nagymamám hallgatom kedvvel,füst ,zongoraszó , tündököltek esték a nyári éjszakán.. Majd jöttek körülöttem zavart lépések eltűntek esték, egyre azon tűnődök hogy elnémultak a füstös jókedvek még búcsúra sem nyújtották kezüket. Úgy elszálltak az évek és a kedvek, mind ritkábban hallszik zongora ének tavaszi szél száll lázasan közöttünk nagyi foxtrottját hallom egyre mögötte.. És megtanultam az örök törvényeket a vihar mindig arat ,szelet vet ,esőt ver megtanultam hogy a hit néha kitaszít csak a szeretet, mi sohasem vakít.[W.B. ]

Úgy dobban szívem ütemesen telnek percek ,órák, évek úgy sietnek az ütem léptek, én csak dermedten figyelek. Ma néma lettem, a gyönyör velem, bár mosolyom örök remény és szabadon repülhetek fényben arany boldogságom közelében . Holnapra díszben áll a lelkem ajkamról vergődik halk remény pillám verdesi lehunyt szemem, szívtelenséggel telt el minden. Mert e csodáknak vége felé csilingelnek apró színes fények, hallom hangom,énekem rezeg kaput nyitnak nekem színes rések. [W.B.]

Merre jár a lelkem újra? Merre? ismét álmodom  a megszokást, újra kegyetlen minden számomra ami lehangolt, ma megint csodás. Későn vettem észre ittlétemet ártatlan találkozásunk,  újra itt nem tudom,leplezzem-e, a  tévedést ? Mit szóltam ott  visszavonom itt. Most felmentettelek, a biztonságos szerelmed  vissza hódította magát, karodon  léptem ki végül a teremből, helyemet bölcsebb Bírónak adva át.