A hires Boriska doktor--
- Igen - ismételte Víg Ferenc, aki a viszont látásunk örömére felcipelt magával a lakására -megházasodtam. De hogy hogyan történt, azt jóformán magam sem tudom. Úgy cseppentem bele, mint
Pilátus a Credóba és én is csak azt mondhatom, amit
Pilátus mondott: mosom kezeimet. A feleségem még
nincs itthon és minthogy ma valami ülése van, alkalmasint késni fog, tehát egyelőre beszélgethetünk.
Azután úgy sem lehet.
Nagyon elcsodálkozva nézhettem a szelíd jó fiúra,
akiről csak úgy sugárzott a ,,papucskormány“ áldásos
hatása.
-A feleségem tudniillik nagyon erélyes asszony, mondta fanyar mosollyal, és arra szoktatta a környezetét, hogy mindig ő maga vigye a szót. Nem nagyon bánom, mert így bizonyos fajta kényelmem van mellette. Én lelki életet élek az írói mivoltomban és úgysem nekem valók a kicsinyes gondok, ővele nem lehet vitatkozni; elsősorban azért nem, mert úgysem hallgatja meg az embert; de azért sem, mert mindent jobban tud, mindenről megvan a saját rendíthetetlen véleménye. Nem is tudom, hányféle doktor; de még a háziorvosunk is őtőle szokta megkérdezni, hogy mit rendeljen, ha beteg van a háznál. Én ilyen tudós nőt még sohasem láttam; kár, hogy az irodalom iránt nem sok érzéke van; sőt a belletrisztikát lenézi. Gondolhatod, milyen méltánylásban részesülök általa. De hadd mondjam el a házasságunk történetét, amíg lehel. .
. Éppen erre voltam a legkíváncsibb és csak intetem Ferinek, hogy rajta, beszéljen; csupa fül vagyok.
-Az atléta-bálon találkoztam vele - kezdte Feri - ahol, hogy mit kerestem, igazán nem tudom, mert én nem vagyok és nem voltam atléta. Egy fiatal leány rokonunkat kellett az édesanyámnak gardíroznia és az édesanyám rám parancsolt, hogy kísérjem el őket. Akkor láttam doktor Boriskát először, azon a balon
Akkor már négy éve volt doktor és rám azt a hatást tette, hogy kész doktornak született. Hatalmas szál leány volt; atléta termet, gránátoshoz illő magasság; éles, határozott arcvonások, hideg, szúró szem, Szép metszésű száj, hófehér farkasfogakkal; alabástrom vállak, amelyeknek játék lett volna a liszteszsák cipelése. Biztos fellépés; akkora világos szőke konty, mint egy kis boglya; és erős kéz fogás, amely után az atléta urak ugyancsak rázták a kezüket.
-Képzeld csak, ez a nagyszerű teremtés az első pillanattól kezdve lefoglalt magának. Kivallatott mindenről, hogy ki vagyok, mi vagyok, mit végeztem, mit tudok, miféle állásom van; mi a véleményem a házasságról és mi a véleményem róla
-Úgy éreztem, barátom, mintha szigorú cenzor előtt ülnék, aki tökéletesen ki akar forgatni önmagamból, hogy végül megbuktasson. Láttam a barátaimat, hogy mosolyognak, amikor eltáncoltak mellettem s rám pislogtak, ők már ismerhették doktor Boriska kisasszonyt és tudhatták, hogy akit egyszer elkezd kérdezni, vizsgálni, az jobban megizzad, mintha a szupé csárdást elejétől kezdve végigtáncolja. Inkább táncoltak tehát és engem átengedtek a sorsnak.
-Éjfélkor doktor Boriska tekintete kissé megenyhülve pihent meg rajtam. Egy darabig jóindulattal szemlélt, végre azt mondta: maga tetszik nekem.
-Úgy elpirultam, mint az iskolás gyermek. Lesütöttem a szememet és illedelemből valami olyat nyöszörögtem, hogy nagyon boldog vagyok, mert ő is tetszik nekem.
— Megszorította a kezemet
Ha nem szégyelltem volna, bekaptam volna összepréselt ujjaimat. De uralkodtam magamon. Doktor Boriska pedig elkezdett nekem udvarolni és addig adatta velem magának vissza a bókokat, hogy amikor már megelégeltnek vélte a mértékemet, hirtelen rám förmedt: egyszóval szeret! És minthogy én magában látom a férj ideált, ezennel igent mondok.
-— Azt kérded, hogy miért nem tiltakoztam? Ugyan kérlek ,hát lehetett volna? Dehogy mertem volna szembeszállani vele! És aztán: mindenesekre történt velem valami különös. Szörnyen tetszett nekem a hódításom; mert a leszámítandókat leszámítva, doktor Boriska rendkivüliség volt a maga nemében. Először is remek figura volt, olyan idomokkal, amelyek sejttették hogy a báli toalettje a legszebb élő szobrot takarja; s ez a nőstény párduc íme arra volt hivatva, hogy az én karom közt változzék doromboló cicává. Azután szörnyen imponált a lelki világa is, amelynek, lám, éppen én kellettem. Bennem találta meg az „ideált“. Elhitettem magammal, hogy ternót csináltam és amikor a bálból hazamentünk, már a vőlegénye voltam.
— Így házasodtam meg; és azután hamar megtudtam azt is, mit értett a feleségem férj ideál alatt. Olyan férjet, akinek egy szava sincs, hanem vakon engedelmeskedik az ő nagyeszű, nagy energiájú és nagy akaratú feleségének, ebben az esetben „doktor Boriskának".
Mintha végszóra történt volna, odakint hosszasan és hevesen csengettek.
- Jön! - kiáltott a barátom; így csak ő csenget. Félperc múlva doktor Boriska állott előttem. Magam is szép szál legény vagyok, de ő egy fejjel volt nálamnál magasabb. Minden mozdulata hajlós, könnyed, rugalmas; csak egy nőt láttam még ilyet életemben; miss Atlétának hívták és cirkusz csillag volt. Szépnek találtam; ámbár a vonásai csakugyan élesek és kemények voltak; de nagyon szabályosak. A szemüvege egyenes metszésű orra tövén ült s az üvegen keresztül világoskék, fagyos tekintet mélyedt belém. A barátom sietve mutatott be neki. Ekkor megszólalt:
- Isten hozta! S a kezét nyújtotta.
Olyan mély hangját asszonynak még nem hallottam. Volt benne valami férfias és mégis lágy, dallamos. Nem értem rá, hogy folytassam az analizálásomat, mert éreztem, hogy az ujjaim egymáshoz ragadnak a kézszorításától s alig bírtam a felszisszenésemet magamba fojtani.
Ledobta a kalapját kabátját egy székre; a kesztyűjét határozott mozdulatokkal rángatta le; izmos fehér kezével beleturkált a fejét elborító selymes haj boglyába s közénk telepedett.
- Emlékszem a nevére - mondta - a férjem valamikor említette. Nem felejtettem el. Semmit sem felejtek el, amit egyszer hallok vagy olvasok. A barátom alázatosan szólt közbe:
- Már az igaz ... A szemüveges szem pár odafordult.
- Te most hallgass, Feri! Feri hallgatott. A felesége beszélt.
-Gyakorlat dolga az egész. Koncentrálni kell tudni a figyelmet. Nem szabad szórakozottnak lenni és rögtön el kell raktározni az emlékezetünkbe a legjelentéktelenebb dolgot is. Társító képeket kell találni rögtön mindenre, amelyek bevésődnek a gondolat világunkba és ott összefüggésben maradnak; nem eresztik el egymást; mindig felszínre törekszenek s ezzel izgatják az emlékező tehetséget, amely így új meg új munkára serken.
A maga nyakkendője például -egy gyermekkori hajszalagommal kapcsolódik össze előttem s én erről húsz év múlva is meg tudom mondani, hogy ma milyen nyakkendőt viselt. Mert ha megkérdenék tőlem, rögtön eszembe jutna az a hajszalagom s akkor ezt is tudnám.
-Megtudok jegyezni minden telefonszámot !De növény, ásvány nevet amit akar!
-Egyes betegségeket állat nevekről jegyzek meg .
A telefon számából kitalálom hány éves maga -Mi a telefonszáma?
-Zavartan de más kissé szédülten válaszoltam.
-019.o9.19.67
-Nagyszerű ,na látja ,ha összeadja a 019-t a 09 -el majd összeadja a 19 a 67 -el -majd a két összeget összeadja maga pontosan 53 éves.
Mindent összekombinálva találok fel.
Idefigyeljen a betegségeknek is külön neveket adok.Elsorolok egy pár dolgot mondta dr Boriska ,miközben én mind jobban izzadtam ,éreztem ,hogy nem kapok levegot.
Ferinek például az ,,acherontia atropos“- ez az éjjeli halálfejű pille -, meg a „tussilago farfara“ - ez a ló körmű martilapu - jutott. Július Cesar annyi mint „aquila imperialis“. vagyis király sas; illetve ,,aristolochia clematitis“, azaz farkasalma. És így tovább.
- Mi leli őnt?
-Megrezzenve eszméltem fel erre a riasztó kérdésre. Éreztem, hogy szédülök és közel vagyok ahhoz, hogy leforduljak a székemről.
-Semmi, kérem alássan csak egy kis szívdobogásom van, amely gyakran elővesz, - bocsánat. . .
-Arteriosclerozisos tünet - jegyezte meg doktor Boriska fölényesen.
- Bizonyosan sokat szivarozik; talán pityizálni is szokott. Ezért tiltom Ferinek mind a kettőt. De nincs magának valami baja a pajzsmirigyével? Olyan mereven néz, mintha " bazedowos "volna.
Mereven nézhettem bizony én Basedow nélkül is, még pedig az ajtóra. Adtam a szédülőset, aki levegőre kívánkozik.
Doktor Boriska hümmögött.
- Kár. Kár! Pedig milyen jól elbeszélgethettünk volna. Ma este éppen szabadabb vagyok. Ezzel a Ferivel nem lehet; ennek nincs elég fegyelmezett esze az én tanulmányaim iránt, ő a halhatatlanság rögeszméjében szenved és hiába magyarázom neki, hogy az egész csak chimera. Hiszen akármilyen nagyszerű dolgokat irkálna is össze magyarul, épp úgy nem tudna arról a világ kilencven-százaléka nem tudja ki volt Galileo vagy Kopernikusz, vagy Akhilleusz sarka kié volt .
- Kérek alássan egy kis vizet - motyogtam haldokolva. Feri felugrott. Doktor Boriska csengetett a szobaleánynak. A vizet behozták. Megittam. De azért nem lettem jobban.
Nem is akartam jobban lenni
- Szerencsétlen vagyok, -sopánkodtam- hogy a rosszullétem akadályoz ennek a remek fejtegetésnek az élvezetében. Doktor Boriska diadallal nézett Ferire
.-Látod?
Ez megért engem! - kiáltotta a tekintete. Elbúcsúztam. Elmentem. Ha doktor Boriskára gondolok, most is megyek. Akárhova, csak valahova máshova.
-Szegény Feri! ...
-A feleségem tudniillik nagyon erélyes asszony, mondta fanyar mosollyal, és arra szoktatta a környezetét, hogy mindig ő maga vigye a szót. Nem nagyon bánom, mert így bizonyos fajta kényelmem van mellette. Én lelki életet élek az írói mivoltomban és úgysem nekem valók a kicsinyes gondok, ővele nem lehet vitatkozni; elsősorban azért nem, mert úgysem hallgatja meg az embert; de azért sem, mert mindent jobban tud, mindenről megvan a saját rendíthetetlen véleménye. Nem is tudom, hányféle doktor; de még a háziorvosunk is őtőle szokta megkérdezni, hogy mit rendeljen, ha beteg van a háznál. Én ilyen tudós nőt még sohasem láttam; kár, hogy az irodalom iránt nem sok érzéke van; sőt a belletrisztikát lenézi. Gondolhatod, milyen méltánylásban részesülök általa. De hadd mondjam el a házasságunk történetét, amíg lehel. .
. Éppen erre voltam a legkíváncsibb és csak intetem Ferinek, hogy rajta, beszéljen; csupa fül vagyok.
-Az atléta-bálon találkoztam vele - kezdte Feri - ahol, hogy mit kerestem, igazán nem tudom, mert én nem vagyok és nem voltam atléta. Egy fiatal leány rokonunkat kellett az édesanyámnak gardíroznia és az édesanyám rám parancsolt, hogy kísérjem el őket. Akkor láttam doktor Boriskát először, azon a balon
Akkor már négy éve volt doktor és rám azt a hatást tette, hogy kész doktornak született. Hatalmas szál leány volt; atléta termet, gránátoshoz illő magasság; éles, határozott arcvonások, hideg, szúró szem, Szép metszésű száj, hófehér farkasfogakkal; alabástrom vállak, amelyeknek játék lett volna a liszteszsák cipelése. Biztos fellépés; akkora világos szőke konty, mint egy kis boglya; és erős kéz fogás, amely után az atléta urak ugyancsak rázták a kezüket.
-Képzeld csak, ez a nagyszerű teremtés az első pillanattól kezdve lefoglalt magának. Kivallatott mindenről, hogy ki vagyok, mi vagyok, mit végeztem, mit tudok, miféle állásom van; mi a véleményem a házasságról és mi a véleményem róla
-Úgy éreztem, barátom, mintha szigorú cenzor előtt ülnék, aki tökéletesen ki akar forgatni önmagamból, hogy végül megbuktasson. Láttam a barátaimat, hogy mosolyognak, amikor eltáncoltak mellettem s rám pislogtak, ők már ismerhették doktor Boriska kisasszonyt és tudhatták, hogy akit egyszer elkezd kérdezni, vizsgálni, az jobban megizzad, mintha a szupé csárdást elejétől kezdve végigtáncolja. Inkább táncoltak tehát és engem átengedtek a sorsnak.
-Éjfélkor doktor Boriska tekintete kissé megenyhülve pihent meg rajtam. Egy darabig jóindulattal szemlélt, végre azt mondta: maga tetszik nekem.
-Úgy elpirultam, mint az iskolás gyermek. Lesütöttem a szememet és illedelemből valami olyat nyöszörögtem, hogy nagyon boldog vagyok, mert ő is tetszik nekem.
— Megszorította a kezemet
Ha nem szégyelltem volna, bekaptam volna összepréselt ujjaimat. De uralkodtam magamon. Doktor Boriska pedig elkezdett nekem udvarolni és addig adatta velem magának vissza a bókokat, hogy amikor már megelégeltnek vélte a mértékemet, hirtelen rám förmedt: egyszóval szeret! És minthogy én magában látom a férj ideált, ezennel igent mondok.
-— Azt kérded, hogy miért nem tiltakoztam? Ugyan kérlek ,hát lehetett volna? Dehogy mertem volna szembeszállani vele! És aztán: mindenesekre történt velem valami különös. Szörnyen tetszett nekem a hódításom; mert a leszámítandókat leszámítva, doktor Boriska rendkivüliség volt a maga nemében. Először is remek figura volt, olyan idomokkal, amelyek sejttették hogy a báli toalettje a legszebb élő szobrot takarja; s ez a nőstény párduc íme arra volt hivatva, hogy az én karom közt változzék doromboló cicává. Azután szörnyen imponált a lelki világa is, amelynek, lám, éppen én kellettem. Bennem találta meg az „ideált“. Elhitettem magammal, hogy ternót csináltam és amikor a bálból hazamentünk, már a vőlegénye voltam.
— Így házasodtam meg; és azután hamar megtudtam azt is, mit értett a feleségem férj ideál alatt. Olyan férjet, akinek egy szava sincs, hanem vakon engedelmeskedik az ő nagyeszű, nagy energiájú és nagy akaratú feleségének, ebben az esetben „doktor Boriskának".
Mintha végszóra történt volna, odakint hosszasan és hevesen csengettek.
- Jön! - kiáltott a barátom; így csak ő csenget. Félperc múlva doktor Boriska állott előttem. Magam is szép szál legény vagyok, de ő egy fejjel volt nálamnál magasabb. Minden mozdulata hajlós, könnyed, rugalmas; csak egy nőt láttam még ilyet életemben; miss Atlétának hívták és cirkusz csillag volt. Szépnek találtam; ámbár a vonásai csakugyan élesek és kemények voltak; de nagyon szabályosak. A szemüvege egyenes metszésű orra tövén ült s az üvegen keresztül világoskék, fagyos tekintet mélyedt belém. A barátom sietve mutatott be neki. Ekkor megszólalt:
- Isten hozta! S a kezét nyújtotta.
Olyan mély hangját asszonynak még nem hallottam. Volt benne valami férfias és mégis lágy, dallamos. Nem értem rá, hogy folytassam az analizálásomat, mert éreztem, hogy az ujjaim egymáshoz ragadnak a kézszorításától s alig bírtam a felszisszenésemet magamba fojtani.
Ledobta a kalapját kabátját egy székre; a kesztyűjét határozott mozdulatokkal rángatta le; izmos fehér kezével beleturkált a fejét elborító selymes haj boglyába s közénk telepedett.
- Emlékszem a nevére - mondta - a férjem valamikor említette. Nem felejtettem el. Semmit sem felejtek el, amit egyszer hallok vagy olvasok. A barátom alázatosan szólt közbe:
- Már az igaz ... A szemüveges szem pár odafordult.
- Te most hallgass, Feri! Feri hallgatott. A felesége beszélt.
-Gyakorlat dolga az egész. Koncentrálni kell tudni a figyelmet. Nem szabad szórakozottnak lenni és rögtön el kell raktározni az emlékezetünkbe a legjelentéktelenebb dolgot is. Társító képeket kell találni rögtön mindenre, amelyek bevésődnek a gondolat világunkba és ott összefüggésben maradnak; nem eresztik el egymást; mindig felszínre törekszenek s ezzel izgatják az emlékező tehetséget, amely így új meg új munkára serken.
A maga nyakkendője például -egy gyermekkori hajszalagommal kapcsolódik össze előttem s én erről húsz év múlva is meg tudom mondani, hogy ma milyen nyakkendőt viselt. Mert ha megkérdenék tőlem, rögtön eszembe jutna az a hajszalagom s akkor ezt is tudnám.
-Megtudok jegyezni minden telefonszámot !De növény, ásvány nevet amit akar!
-Egyes betegségeket állat nevekről jegyzek meg .
A telefon számából kitalálom hány éves maga -Mi a telefonszáma?
-Zavartan de más kissé szédülten válaszoltam.
-019.o9.19.67
-Nagyszerű ,na látja ,ha összeadja a 019-t a 09 -el majd összeadja a 19 a 67 -el -majd a két összeget összeadja maga pontosan 53 éves.
Mindent összekombinálva találok fel.
Idefigyeljen a betegségeknek is külön neveket adok.Elsorolok egy pár dolgot mondta dr Boriska ,miközben én mind jobban izzadtam ,éreztem ,hogy nem kapok levegot.
Ferinek például az ,,acherontia atropos“- ez az éjjeli halálfejű pille -, meg a „tussilago farfara“ - ez a ló körmű martilapu - jutott. Július Cesar annyi mint „aquila imperialis“. vagyis király sas; illetve ,,aristolochia clematitis“, azaz farkasalma. És így tovább.
- Mi leli őnt?
-Megrezzenve eszméltem fel erre a riasztó kérdésre. Éreztem, hogy szédülök és közel vagyok ahhoz, hogy leforduljak a székemről.
-Semmi, kérem alássan csak egy kis szívdobogásom van, amely gyakran elővesz, - bocsánat. . .
-Arteriosclerozisos tünet - jegyezte meg doktor Boriska fölényesen.
- Bizonyosan sokat szivarozik; talán pityizálni is szokott. Ezért tiltom Ferinek mind a kettőt. De nincs magának valami baja a pajzsmirigyével? Olyan mereven néz, mintha " bazedowos "volna.
Mereven nézhettem bizony én Basedow nélkül is, még pedig az ajtóra. Adtam a szédülőset, aki levegőre kívánkozik.
Doktor Boriska hümmögött.
- Kár. Kár! Pedig milyen jól elbeszélgethettünk volna. Ma este éppen szabadabb vagyok. Ezzel a Ferivel nem lehet; ennek nincs elég fegyelmezett esze az én tanulmányaim iránt, ő a halhatatlanság rögeszméjében szenved és hiába magyarázom neki, hogy az egész csak chimera. Hiszen akármilyen nagyszerű dolgokat irkálna is össze magyarul, épp úgy nem tudna arról a világ kilencven-százaléka nem tudja ki volt Galileo vagy Kopernikusz, vagy Akhilleusz sarka kié volt .
- Kérek alássan egy kis vizet - motyogtam haldokolva. Feri felugrott. Doktor Boriska csengetett a szobaleánynak. A vizet behozták. Megittam. De azért nem lettem jobban.
Nem is akartam jobban lenni
- Szerencsétlen vagyok, -sopánkodtam- hogy a rosszullétem akadályoz ennek a remek fejtegetésnek az élvezetében. Doktor Boriska diadallal nézett Ferire
.-Látod?
Ez megért engem! - kiáltotta a tekintete. Elbúcsúztam. Elmentem. Ha doktor Boriskára gondolok, most is megyek. Akárhova, csak valahova máshova.
-Szegény Feri! ...
Megjegyzések