Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

S amikor a hold kapuját nyitja, az éj ragyogásában felcsigázott szerelmed lángja megremeg ostobán, s megalázott tört szavaiddal keresel feleletet. Kitárt testedben harang szóra megdobban szived és nem tudod letagadni soha hogy szerettél, akkor is ott a hold nyitányában a pöre ég alatt. Csak az imádat mi elhamvasztaná testedet bennem, vérző sebeim s tilalmak titkai fölött keresnem kéne, a boldogság és halk gyönyör között a kérdést varázs szóra. S én szerettem saját vétkemet vad őrületemben, képzeletemben veszve volt minden az ész képtelen felfogni értelmetlenül a lehetetlent, mi benned ragyogott. És álltunk a nyílt ég karimája alatt bíborvörös vakságban bocsásd meg nekem tévelygésemet az éji hang zajában , felelet nélkül maradt örült kérdésem örökre, érthetetlen számodra .

A szerelmem él meghunyászkodva a lázas lázig szívem gyönyörében alázatig, fájdalmamnak foltozott lomja testemet ölelő forró karjaidnak darabja. A csókom éget borostás arcodnak mosolyáig gyönge érintéseid varázsáig , hullámzó érzéki üde sejtjeid szerelmet ígérnek a gyönyör útjáig roskadásig. A kezem simogat bánatos lelked titkos gyökeréig tépett sorsodat kiittad fenékig, szívembe foglaltalak világ végééig gyönyörben ringatlak szenvedésemig örökben. Enyém vagy, vágyaim szívet éltető ritmusáig ébrenlétem örök mozdulatáig testemben hordozom szerelmed, mint várakat őrző védőbástyáik a másvilágig.

Tudod nem fáj már annyira hiányod emléked koppan az üres semmibe, vörös rózsák gyúlnak homlokomon s a viharzó szomorúság oly nesztelen. Valahol itt közel dicsőit a hajnal és néha felsírnak a kemény kövek szívembe belemart az egykedvűség csöndes testemből rózsás vér csepeg . Minden úgy összefut szerte-szét rám telepedett egy sajgó szédület. már nem fáj iszonyom a holnaptól lepkék szárnyán suhog érzelmem. Nem vagyok boldogabb a semminél önmagamra ébredek néha sötéten éhesen keresem tekinteted miközben döngetem mellem eszeveszetten . Kerek szemekkel vakon ébredezek emberséget nyertem a semmiből bátran kiállom megcsalt küzdelmem hulló rózsák közt botorkálok csendben kis csokrokba szedem a bánatom, nem fáj a szélnek vad csattogása a sohaj mi szétpárázza lelki tudatom. kápráztatja megviselt tudatom. Oly könnyelmű voltál,talán tehetetlen és arany ködön nézted a végzetet, csillagok kibuggyant fényében talán szebbnek láttad tévelygő szerelmed. Én elfeledtem...

Már nem fáj úgy hogy semmivé vált a vágy, hogy lassabban ver szívem, hogy a fiatalság már csak árny és por lett arany kedvem. Mert vesztettem csatát, sajgót és az ég felettem néha borult oly hamvas lett előttem az út de szájam körül halk mosoly, mi dacolva szaggatja az ősi megbukott időt. Lázadnak az évek bizseregve és titkolják sóhajunkat a szelek míg dagad keblűnk az éjnek peremén és csókolózunk még szenten izzó merengésben, mi örök kísérlet a természetben. Próbára teszi türelmünk és feljajdul bennünk a vér kigyúlnak új tavaszok átkos nyomorba valók, hirtelen kinyitod szemed. visszazökkent megpihenten . Látod minden rendben lesz mert édes ez a fájó élet, csörtetve kegyelmez neked vég sóhajod oly szenvtelen még akkor is ha messziről zenélnek, csodás muzsikát szívedben. ]WILHELEM.B.]

  Úgy formáltál ahogy akartál testem szobor lett, hajamat napsugárral szőtted, szemeimet kék ég habjával bársonyosan letörölted, fehér nyakamra szegfűt fűztél két erős karoddal és szivárványban fürdettél olyan lettem, ahogy kívántál magad örömére. Csillag bűvölt szeretettel testemet is át festetted, a virágok minden színében hajamba rózsa szirmokkal tündér lány lettem örömödre, úgy ahogy te szereted. Szavaim is tiéd lettek, csak neked rebegtek csókos dalt zenéltek az éji kékben és mosolyt csaltál ajkamra oly csókos pelyheket, ringattad szelíden őket a szélnek fodros zugában, míg illatoktól bódultan magadnak formáltad. Amerre jártam, örömödben rózsákat szórtál elémbe és csak egy szavamba telt máris hullott fejemre harmattal teli lila színben a Holdnak fénye úgy ahogy te elképzelted és Világ körül repültél velem elseperve a fellegeket, mert csak neked lettem [W.B.].

Oly csodás emlék bujkál szívemben, oly kedves, békés zsongás, míg ajkamon a mosoly édes borzongás, valami emlékeztet rád, lehet a kinyílt hóvirág, vagy lehet a kék vizek zúgása, vagy talán, az éppen égen húzó darvak, halk szárny csapkodása. Mert minden rád emlékeztet vérünk lobogott a tűzben ölelkezve, s kezemben volt lelkednek élet ereje és bíborban szikrázó csillagod sodorta magával az ajkad, hogy a szám elérje. Ma csak boldogságunk csendje, kong a sötét estben és vágyaim csak izzanak, szerelmünk belehal a csendbe, ma már csak minden homály, mi körül fog lassan, s lelkembe visszaszáll a néma borzadály. 

Szívemben vagy, ha égre tekintek csillag szemmel, ha a hold ragyog kékes füstösen, szerelemmel. Veled vagyok nincstelen éjeken bár fojtogat a köd , finoman fogom eltévedt kezedet tiéd a jövőm. Hallom , ha az ég haragosan játszik az űr fenekén , hallom messziről finom sikolyod mi bennem él. Bármerre mész utadon követlek szorosan foglak, ha tombol a szél és elfújja kedved vigasztallak. Hallgatom halkan a tenger zúgását magányomban , hajnalkor eltűnnek ezer csillagok , marad csillagod. Tüzes lángok mardossák arcod vized vagyok , vad haragos orkánok tombolnak oltalmad vagyok. Szavad fülembe cseng dallamosan nem hiába , csábos szavaim hangodat tompítják száll a vágyam. Ha ringat a hullám, kavicsos parton pázsit vagyok , keblemre rátalálsz és ringat majd dalom , múltamat föladom. És ha kéjt hoznak az istenek hozzám üdítlek csókokkal , e szép változásban megújul kedved mindig tiéd leszek .

Mi volna, ha nem volnék, én neked, ki tartaná az oszlopot testednek, bús hangom kihez szólna, ha nekem senkim sem volna, balga táncunk kivel táncolnánk, ha nem lennénk barátnak barát fejünkön ki hordana koronát,ki választana királynak,királylányt, éneket ki énekelne, mesélni kinek volna kedve, ha te nem volnál nekem életemben? Szerelmet ,kinek vallanék, ha csak egyedül lennék, örvendjünk egymásnak kedvesem,mert ez                                                         egy igazi szerelem. [W.B.]  [Jogi vedelem alatt all }

Megrekedő időben vágyad áll cserepes ajkad szítja magát , s nem látod a színek világát és szellő sem kergeti magát. Hordozod magadban kéretlen tetszetős módon őrzött léted , kitágult pupilláddal ráébredsz külön világba reteszelted éned. S belefáradsz az ürességbe nyugodt perceid ütemes tervébe nincs mit osztanod kimérten fátyolos torokkal némán nézed a szenvedő Világnak fortyogását , mi bélyeget nyomasztott testedre , bár összefogod a kapzsiság átkát ami neked maradt , oltalmazásra. Szólni sem tudsz , öledbe takarod összedőlt terveid apró darabját ,  füledbe cseng a földnek zenehangja miközben egyedül állsz a holt ágban.      {W.B

Szerettem a nagyvilági életet ,                                                             hol elkábul az életunt csendje hol vicc ,kacagás üti meg fülem gyötrő  zsivajtól szédül fejem. Hol rohannak az órák ,percek örök vígság .hemzseg dőzsölve folyik a bor reggeltől  késő  estig zajos zeneszó  zendül messzire. Ragyogó csillogó teremben hangzik sok ékes cifra beszéd jótékonyság harcol az erénnyel a sok tarka szó  beszél -beszél. Boldog vagyok ,hallgatlak téged oly áhítattal és annyi gyônyôrrel csüngök minden szavadon szenten és forgunk körbe-körbe a  zenére. Ma már csak emlék,hiába őriztem fényedet ,könyörgő szeretettel , magamban  itt bent búsan merengek jó  lenne  veled táncolni a csendben .[W.B.]

Reménytelen az igazi boldogság , ahogy mélyen tántorodik a Világ, vad ,dühös ,haszontalanság ahol mindenki csak óvja az igazát. Szerényen vagy alig kevélyen mindig győz a rossz a jó felett sunyi hitben álnok csalásban lázas szenvedélyek nyomában . Az erkölcs eltért az emberségtől csalásokkal kihullt emberség kezéből hitványul, veszettül az álnokság Világunk csapdáját ássa magának. Dönteni nehéz ,ha roggyan a jóság birtoklást nyer mindenféle rosszság , por és hamu lesz egyszer majd a Világ, marad csak az őrült zsarnokság. Mint akiket rongyosan árokba dobtak emberi sorsunkról mások alkudoznak oly semminek,átlátszónak látnak bár szentjei vagyunk eme Világnak, hol nem látni már csak puszta eget, hol hitványan pusztítanak vad ebek , mert nincs kiút sose békéhez sem, amíg közös érdekekért egyezkednek.[W.B.]

Búcsúzni jöttél és sírsz a síromon minden évben ezen a napon tudom, bár sűrű homály takarja fehér arcom beszélj hozzám ,könnyeid felitatom. Ne sirass nem távoztam ,itt vagyok egy másik úton van az új honom ne légy oly ünnepélyes ,jól vagyok lelkemben minden nap rád gondolok . Tudom hogy fázol és kint hull a lomb hogy egyre rám gondolsz én hasonlón régen ketten álltunk akkor ott a hídon- csak engem hívott a szó ,adott új Világot. Ne hozz síromra annyi krizantémot tudod jól nem volt kedvemre való , gyertyát se gyújtsál ,csak ha fázol engem melenget mosolygós arcod. Ma annyian sírtak itt ,templomok harangoztak , gyertyák az oltáron kialudtak, csonkig égtek kanócok ne sirass többé engem én jól vagyok. Búcsúként kérlek látogass sokszor virág nélkül gyere mikor csend honol majd átölelem lelked, amíg imádkozol te öleld át keresztem amíg én alszom .[W.B.]

Tökéletes szépség kell, hogy színtiszta meztelenséggel átkarolják ölelő karok igazoló szerelmed, átforrósodó tested melegében lángokkal áthevítve szereteted, titkok karjaiba büszkén, odaadón a test testedbe forrjon, lángoló izgalomban csattanjon közel ajkadnak szögletében fájdalmasan, száraz torokkal. Mert mégis vágy a vágyba kapcsolódik, ereidben` zsong a hatalom lüktetőn, szemeidben csillog az izgalom, szemeidben fény repdes bársonyosan, bűntelen erőd szépségében , csak a hódító imádat üvölt ölelő kacagásban, és biztatóan csókod átvált fulladozó, lihegő nesztelenségbe elevenen, s együtt mozdul tested a szél örök fuvallatában apró hullámokkal. [W.B.]

Buzgalommal törekszem ,érted hogy meg ne bántsam szíved , mint álomból ébredő megértések , csak képzeletben engedelmesek. Mert álmomban riadtan kereslek felém merednek  apró szörnyetegek , hallgatok köztük, gyenge a lelkem soha meg nem fogom érteni őket . De van egy álmom mi kéjes öröm görcsbe meredt testem- kegyelet , olykor enyém tested ,bőröd ,szived enyém  a férfi karod s a lüktető ered Beszívom illatod, átitat ,érezlek félek hogy másnap már nem leszel álmomban enyém minden testrészed , csodás álmomban bármi történhet. Áltatom magam karodon fekve nem érted, hogy mennyire kellesz , enyém minden örömöm kegyelme olyan vagy ,mint egy görög isten.[W.B.

Messzire vitte az idő, egy üres végtelenbe hol ismeretlen az áldás, morcos arcán keserűen remeg a naplemente  fáradt arca barázdás. Az öreg szív ritmusa néha kegyetlen érzi a dohányzást völgyeken,hegyeken vágya nyeretlen szíve egy hangos kiáltás. Régen van úton az öreg, felette kék az ég a távolságot siratja , az otthonát elhagyta egykoron ,hol gyermeke s nagy háza visszavárja. Időnként megtörli arcát ,apró mértékkel nem ismert jövőért ,  fázósan húzza magára furcsa öltözetét amit örökölt nemrég . Kereste boldog ,büszkeségét idegenben de meddő volt útja  otthon sem várja semmi álmodó szerencse , gyermeke rég elhagyta. A bús tegnapért pipára gyújt ,megpihenve magában sír bánata , a boldogtalan a jövőért, cserében az öreg öltönyét a fődre rakja . Nagy fákat kémleli ,honnan szél fúj testére fejét a bánat húzza  szép lassan zsebéből kihúzza a megfont kötelet s magát felakasztja.

Álomból valóságba,bánatból örömbe ténfergünk arra meg erre,kedvetlen valóság repdes a félhomály víztükrén vesződve  titkos érzelmek kenyerén. Hisz egymáson élünk ,élősködve egyre mások életén, megkínzott test bőrén aki ma bátran megtalálta saját erejét holnapban  lényeget kell kérje illendően . Nem értjük mi történik velünk  ésszel egymást tiporjuk zabolátlan kéjességgel  ahelyett hogy segítenének szeretettel háborút szítnak sírva keserűséggel . Egyetlen valóság,mi vallna emberségre rég kimúlt, törött évezredek zenéjével ma  már új számadások kerülnek előtérbe  tágas rések jelszavai fényében ténferegve .[W.B.]

Nem így akartam emlegetni titeket ti erős férfiak ,kik szerettek hű nőt, másképp akartam vallani rólatok  fals álmok között, búgó alkotóerők. . Mint egy kérdőjel repdesnek előttem szürke elmétek képzelőerővel öntve , van- e bennetek ostoba láz a szívben vagy csak a test mozog késő éjjelen ? Elfog az undor paplan alá reteszelve érezve émelygős vad vergődésetek szorongó gyomorral ,dobogó szívvel , még hallom némán hangotok jelzőit. Csukott szememben halvány fényekre most jól látom kemény arcotok élét nagy szeretettel ,dorgáló esdekléssel elöntött szégyenem kétségbeesetten.  \ Titkon kukucskálok, látok szemeket őrzik testem, ott vannak ,nevetnek elbűvölten paplan felett dermedten , hogy másra ne nézhessek feletettek.[W.B.]