Elfeledtelek----Wilhelem

Tudod nem fáj már annyira hiányod
emléked koppan az üres semmibe,
vörös rózsák gyúlnak homlokomon
s a viharzó szomorúság oly nesztelen.

Valahol itt közel dicsőit a hajnal
és néha felsírnak a kemény kövek
szívembe belemart az egykedvűség
csöndes testemből rózsás vér csepeg .

Minden úgy összefut szerte-szét
rám telepedett egy sajgó szédület.
már nem fáj iszonyom a holnaptól
lepkék szárnyán suhog érzelmem.

Nem vagyok boldogabb a semminél
önmagamra ébredek néha sötéten
éhesen keresem tekinteted miközben
döngetem mellem eszeveszetten .

Kerek szemekkel vakon ébredezek
emberséget nyertem a semmiből
bátran kiállom megcsalt küzdelmem
hulló rózsák közt botorkálok csendben

kis csokrokba szedem a bánatom,
nem fáj a szélnek vad csattogása
a sohaj mi szétpárázza lelki tudatom.
kápráztatja megviselt tudatom.

Oly könnyelmű voltál,talán tehetetlen
és arany ködön nézted a végzetet,
csillagok kibuggyant fényében
talán szebbnek láttad tévelygő szerelmed.

Én elfeledtem milyen is volt hangod
hogyan öleltél, hogyan szerettél
azt is elfeledtem, hogy imádva voltam
 lassú reszketéssel nézek magam elé.[W,B,]