Megátkozlak----Vilhelem
O hogy utállak te fekete temető, kelleted magad a sok sírok között sírjaid közt eltévedt egy máskor, minden síron más és más a dátum. Pártos földed magába szívta,rég oszladozó húsban - oszladozó csont, ravasz gyökereid fonadéka konok cinkos indáid betakarják a csontot. Megátkozlak most,halottak napján rózsák száradjanak ,pusztuljanak fák, de bűnök nyoma maradjon csak rajtad marjon szét a sok sár , mint a ronda rák. Utolsó leszek ki élve még benézek kertedbe, rossz álmok kevert hordaléka, annyian sírnak kik fájva búcsúznak te pedig vigyorogsz szemed behunyva. Köröttem ferde árnyak abroncsa, ők sem védenek, roppant a veszély, álmom kriptája a tegnapok roncsa, nem vigasztal a hit-drámai beszéd. De halottaidban is lásd a ledőlt fát, holt szirmokban a virágzó emlékét, e temetőben a holt lázadók szavát, e versben-siralmat a hit holt vétkét.