A rabló esete a lánnyal --Wilhelem

Szűk, keskeny folyosón ment végig a lány, azután egy nyitott ajtón belépett. Egyenruhás ember ült az íróasztalnál, előtte iratok, amelyekből fel sem nézett. Bizonytalanul állt néhány pillanatig, azután megmozdította a kezében tartott zöld cédulát:
 -Kérem szépen... Az egyenruhás elvette a cédulát és elolvasta.
- Tessék várni, azonnal hozzák a foglyot. Ez az úr is őt várja. Fiatal, irattáskás férfi állt fel a fa padról, a lányhoz lépett.
- Szintén Deres Bandit várja ? - Igen. ön talán az ügyvédje ?
- Igen. Dr. BARTHA Elek vagyok. Visszaültek a fapadra, halk beszélgetésbe kezdtek. A lány a reggeli lapból értesült Deres Bandi letartóztatásáról, - a fiú rokona, azonnal idesietett.
 - Szörnyű - mondta.
- Lehetetlen, hogy ez a kedves, okos gyerek ezt tette. Nem lophatott, még hozzá több ízben is; itt valami tévedésnek kell lennie. Az ügyvéd melegen nézett a felhevült leány arcba.
- Sajnos, a dolog súlyos. Négy rendbeli lopás bűntettével vádolják és a fiú bevallott mindent az első kérdésre. A nyitott ajtón belépett a vádlott, mögötte kék ruhás fogoly őrző. Egyenesen a férfihoz sietett, amikor észrevette a lányt, enyhe pirosság borította el az arcát.
 - Hogy kerülsz te ide ?
- Eljöttem - mondta a lány egyszerűen,- látni akartalak és megkérdezni, hogy tehetek-e érted valamit? Kezet fogtak, azután a fiú az ügyvédhez fordult:
- Drága doktorkám, mi újság ? Az ügyvéd leült a padra, a fiú mellé ült, de az őr rántására visszapattant.
 - Maradjon állva.
- Nem szabad leülnöm ?
- Nem.
A fiú vérvörös lett, azután neki támaszkodott az asztalnak. Előredőlt, hosszasan suttogott az ügyvéddel. A lány kissé messzebb állt, figyelte a fiút és hevesen, vadul zakatolt a szíve. Nézte a fogház őrt, és iszonyatosnak találta, ahogy áll Laci mellett és figyeli a mozdulatait. Nem szabad leülnie .. . kiszökött a könny a szeméből, mérhetetlen szánalom feszítette a mellét. Valamennyire megnyugtatta, hogy a fiú rendes utcai ruháját hordja. Haja oldalt kefélve simul a homlokára, könnyed vékony keze tisztának látszik. De az egész épület, ez a szoba, ezek az emberek, rettenetes... Már megbánta, hogy pillanatnyi vágyának engedve, idejött, a fiú után. De amikor olvasta a letartóztatásról szóló hírt, a kíváncsiság és a hirtelen felfakadó rokoni szeretet elűzték otthonról. Már vége is volt a látogatásnak. A fiú sietve elköszönt és ment az ajtó felé. Rá sem pillantott a fogház őrre, egyenesen és könnyedén lépkedett, a kék egyenruhás ember nehézkesen topogott utána; mint a libériás inas gőgös gazdája mögött. Azután a folyosó végében eltűntek a szem elől.
A lány is elindult az ügyvéddel. Kiléptek a kapun a napfényes utcára. A férfi beszélt. Elmondta a dolgok állását, azután megkérdezte a lányt, hajlandó-e segítségére lenni a fiú kiszabadításában, ő már gondolkodott a dolgon, van egy terve, esetleg sikerül. Mindenesetre, most össze kell szedni minden erőt, pénzt és fáradságot nem kímélve dolgozni kell. Fiatal, lelkes, kezdő ember volt az ügyvéd. Laci kávéházi pajtása, éjszakai mulató társa.
- Maga most velem jön - mondta a lánynak, - sorra látogatjuk azokat az embereket, akiktől a feljelentések érkeztek,- megkíséreljük azokat visszavonatni. A Belvárosba mentek. Nagy, négy emeletes bérpalota első emeletén csengettek be.
 - A bíró úr beteg, nem fogad senkit - utasították el őket az előszobában. Hosszas könyörgés után azt mondták: várjanak néhány pillanatig. Az ügyvéd tanította a lányt, hogy mit kell mondania, azután már benn is voltak egy nagy, komoly szobában, a bíró előtt. A lány beszélt, akadozva, dadogva és elsápad izgalmában.
 - Az unokaöcsémről van szó
- Szegény, szerencsétlen gyerek -Senkije sincs a világon... Megtévedt.
- Nem törődtünk vele mi sem, a rokonai. Ezután másként lesz.  Egy fiatalember élete forog kockán A bíró hallgatott, azután gyorsan felállt a helyéről. Azt mondta, hogy ő nem foglalkozik a  dologgal, megnevezte az ügyvédjét, forduljanak hozzá. Elmentek az ügyvédhez. Sokáig megvárakoztatták őket, azután újra a lány beszélt, mint a fiú rokona. Sírós szemmel, zavarodottan, de már folyékonyabban fogott a mondókájába :
 - Egy szegény, szerencsétlen gyerekről van szó.
Egyik körúti ebédlőben ebédeltek, azután rohantak tovább, a tolóajtón  becsöngettek, vártak és könyörögtek. Két helyen hiába vártak, nem találták meg azt, akit kerestek. Másnap elölről kezdődött a hajsza, a sírás és betanult szavak, mindig folyékonyabb eldadogása. Azután fellélegzett a lány. Visszavonták a feljelentést mind a négy helyen. Az ügyvéd legyintett a kezével: ez volt a könnyebbik rész. .. Reggel kilenc órakor már a törvényszéken volt a lány. Az ügyvéddel  átnézte a vádiratot; érthetetlen volt a szöveg, cifrán fogalmazott, tekervényes  jógi kifejezéseivel. Nem sokat értett belőle. Az ügyvéd magyarázott, azután elrohant, valami írást kellett megnézni. Visszajött, szolgákkal, írnokokkal tárgyalt. Délfelé hivatalos szobákba kopogtatott be a lány, bírókkal beszélt, kért és könyörgött. Két napig tartott ez is, azután az ügyvéd avval sietett felé :
 - Szabad! Egymás kezét szorongatták, nevettek és boldogan siettek le a törvényszék széles lépcsőjén. Befordultak a sarkon, az ügyvéd lement a fogházba s néhány perc múlva visszajött
- Tegnap átvitték a másik fogházba, onnan szállítják vissza.
- Talán éppen most mennek érte. A kapu előtt álló zöld rabszállító autóhoz lépett, valamit beszélt a sofőrrel
-Fél óra alatt visszaérnek, addig sétáljunk itt fel és alá. Elindultak a gyalogjárón. Lassan elsétáltak a sarokig, azután visszafordultak. Halkan beszélgettek, a lány mesélt a fiúról. A kicsi Laci olyan szép és kedves gyerek volt, hogy álmélkodva néztek rá az emberek, ha megpillantották. Négyéves volt, amikor meghalt az anyja, azóta hányódik ide-oda a világban, egyik intézetből a másikba küldik, idegenek és cselédek között nőtt fel. Az apja jó, derék ember, de nem ért a gyermekneveléshez. Hónapok óta nincs Pesten, hosszú idő múlva jön csak vissza. Még válasz sem érkezett arra a sürgönyre, amelyben értesítették a történtekről. Ők a legközelebbi rokonai a gyereknek, ő és az édesanyja. Eddig nem sokat törődtek vele ők sem, nem igen gondoltak rá, azt hitték jó kezekben van. Most aztán itt a baj. Amennyit lehet, jóvá kell tenni a mulasztottakból. Már beszélt az anyjával, magukhoz veszik a fiút, náluk lesz, amíg az apja visszajön és másképpen intézkedik, ők is szűken vannak, de azért valahogy csak meg lesznek. És majd az anyjával kettesben vigyáznak Lacira. Talán ez hiányzott mindig az életéből, a családi élet melege. Most majd elfelejtetik vele ezt a sok szomorúságot. Közben elindult a rabkocsi. Hangosan recsegett végig a kövezeten, azután kifordult a körútra. A két várakozó ember lassan sétált tovább fel és alá, minden fordulónál az órát nézték. Fél négy is elmúlt már. Melegen tűzött a nap a fejük fölött. Nehéz verejtékcseppek gyöngyöztek a férfi homlokán. A lány a szomszéd saroküzlet cégtábláját nézte. Amikor közeledtek az utca felé, megjelent egy-egy betű, majd lassan feltűnt az egész négy. Minden autó tülkölésre felrezzentek. Hirtelen kanyarodott be a rabkocsi és megállt a fogház bejárata előtt. A belső kapu mindkét szárnya kinyílt, lassan behajtott a gép és eltűnt az udvaron.
- Tíz perc az egész -mondta az ügyvéd és a lánynak görcsösen elszorult a szívverése. Ismét nyílt a kapu, ketten léptek ki rajta. Laci meglátta a rávárakozó két embert, feléjük intett, még néhány szót váltott a társával, azután hozzájuk lépett.
 - Drága doktorkám, hogyan köszönjem meg, amit értem tett?-áradozott és a lány kezét szorongatta. A férfi szabadkozott, siettette a fiút; elindultak. Laci álla borostás volt, a szeme beesett, ruháján ismeretlen, orrfacsaró illatok érződtek, de könnyen, szabadon lépkedett és mosolygott. Az ügyvéd megmondta, hogy most a rokonainál fog lakni, ott marad, amíg az ügye elintéződik. Figyelmeztette, hogy addig is viselje jól magát, a legkisebb kihágás menthetetlenül visszakergeti oda, ahonnan most nagy nehezen kiszabadult.
- Hogy képzeli, hogy ezek után kedvem lenne valamit is elkövetni! Ennek vége. Határozottan és méltatlankodva csengett a hangja és a lány gyöngéden belekarolt. Laci cigarettát kért. Vastag füstkarikákat eregetett az ajkán, azután a felénél eldobta.
 - Hogy a lábamba szállt - mondta és nevetett,jóízűen és hangosan. Könnyedén, felvetett fejjel mosolygott az utca népére és hangosan beszélgetett két társával.

                                                         2
Az öregasszony este találkozott a fiúval. Megcsókolta, megsimogatta az arcát - evvel a dolog el volt intézve. Egy kicsit sírdogált is, de a vacsoránál már néha elmosolyodott a fiú egy-egy szavára. Azt mesélte, hogy kikkel volt együtt á fogházban.
-  Dézsen a Kolozsváry  is velem volt, a híres kasszafúró. Tetszett már hallani róla ? Az asszony nemet intett. Még sohasem hallott a kassza fúróról.
- Lerajzolta nekem a legmodernebb eszközeit, amelyeket kasszák felnyitásához alkalmaz. Báriummal dolgozik, a többi már idejét múlta. A másik fogházban két híres gyilkos testvér-párral ismerkedett meg. - Micsoda társaság - mondta, - ha még egy hétig közöttük maradok, nem tudom, mi lesz velem. Ártatlan kék szemekkel nézett a két nőre. Azok csendben hallgatták, azután az öregasszony aludni küldte. Engedelmesen elköszönt, kiment a lánnyal a kis udvari szobába. Itt már tiszta, fehér ágy várta, a kis asztalon virág, hímzett terítő, hamutartó, a padló még nedvesen csillogott a sikálás után. Két nappal ezelőtt még a cselédlány lakott a kis szobában. Elküldték és egyelőre nem vettek másikat. A lány kijelentette, hogy neki nem sok az    a kis takarítás, a fontos az, hogy Laci most el legyen látva. Az ágy szélén ülve beszélgettek. A fiú a gyermekkoráról beszélt, zavaros, elhagyatott ifjúságáról.
- Lehet, hogy gonosznak tartanak - mondta, - nem vagyok az. Tudom, hogy amit tettem: rossz, helytelen, erkölcstelen. Abban a pillanatban, amelyikben akarom, abbahagyom ezt az életet. Sohasem jut többé eszembe. Dolgozni akarok, tisztességes ember leszek, csak alkalmat adjanak rá. Az apjáról beszélt, aki talán szereti is őt, de akivel nem ismerik egymást. Sohasem esett közöttük egy meghitt szó, sohasem érzett szeretetet maga körül. Amikor az apja először rájött, hogy a fia valami apró lopást követett el, elűzte maga mellől. Idegenekhez adta, nem ismerte többé, évek óta nem is látták egymást. A hangja őszinte megbánástól, szomorúságtól volt fátyolos. Kék gyermekszemével nyíltan tekintett a lányra, feleletet várt, azután elhallgatott. A lányban hatalmas viharok hullámzottak. Melle szabálytalanul emelkedett és süllyedt, szemét mereven a padlóra szögezte. Látta a maga egyhangú, csendes életét, amelyben a napok egyformán peregnek egymásután. Sohasem volt gondja, vagy bánata. Kevés embert ismer, az életről sem tud sokat. Ez á gyerek, ez már élt; Isten tudja csak, mi mindent látott, miken ment keresztül ? Egyszerre önzőén üresnek érezte eddigi életét. Miért avatkozott csak most a fiú sorsába ? És ezt sem megfontoltan, szabad akaratból tette. A fogházba is inkább a kíváncsiság vitte, mint a szeretet, vagy az aggodalom. Ott találkozott az ügyvéddel, az magával vitte, szinte gondolkozás nélkül ment vele. Élesen agyába vágott a döbbenet, egyszerre értelmet nyertek az eddig gépiesen elmondott szavak. Ember életről van szó! Fiatal, szép és drága gyerek emberről! Még semmi sem késő. És az ő életének is lesz valami célja. Meg kell menteni a kis öccsét, semmi áldozatot sem kímélve - vissza kell adni az életnek.
- Lehet, hogy talán mégis késő - gondolta és nehezen felsóhajtott. Lehet, hogy a bűn mélyebben gyökerezik benne, mint gondolja. Vajon most mire gondolt? Mi jár a fejében? Biztosan hazudik. Most mindent ígér, ki tudja, mit tart meg belőle. Két kék szem élesen figyelte a gondolatait. A lány felnézett, találkozott a pillantásuk. A fiú előrenyújtotta kezét. Így ültek egymás mellett, szó nélkül, felolvadó, nagy szeretetben, azután a lány felállt, kiment a szobából. Ezután még sokszor beszélgettek. Reggelenként, amíg a lány takarított, a fiú a díványon heverészve mesélt, mulatságos históriákat az életből. Monte-Karlóban is járt. Nagy pénzekben játszott a kaszinóban, nyert, veszített, felváltva. Táncosnőkről, artistákról mesélt. Ismeretlen helyekről, titokzatos uzsorásokról, szép és jó napokról. Néhány nap után már nem jött be reggel a szobába. Amikor a lány bevitte a reggelijét, bambán, üres szemekkel nézett maga köré.
- Későn jöttél haza - mondta a lány. - Ismerősöknél voltam  Régenben.. Tizenkét óráig maradtam náluk, már nem közlekedett a busz, gyalog kellett hazajönnöm. És ásított hozzá, mélyen, nagyokat. Valahogy nyugtalanító volt a fiú éjszakai kimaradozása. Talán megint kártyázik valahol? Ügy látszik, azt is szenvedélyesen csinálja. A lány türelmetlenül  várta, esténként fel és alá lézengett a szobában, nem tudta, mihez kezdjen. Egyik este leült a könyvszekrénye elé, olvasnivalót keresett, amivel agyonütheti a várakozás nehéz perceit. Valahogy lazák voltak a könyvsorok. Azelőtt szorosan egymás mellett álltak a kötetek, alig lehetett egyet kiemelni a többi közül. Most ferdén egymásra dőltek, lazán és rendetlenül. A lány nyugtalan lett. Fürkészve nézegette féltett kincseit, azután széket húzott a szekrény elé.
- Rendet kell itt csinálni - gondolta, - már úgyis régen nézte át a szekrényt. Elővette a könyvjegyzéket, fellapozta az első betűnél. Amikor a D-hez ért, megállt. Felugrott. Egy szép Dosztojevszkij-kötet hiányzott. Drága, ritka példány. Kezét ide-oda húzgálta a polcokon, kutatott utána, de hiába. Visszaült a székre, izgatottan tovább lapozott a jegyzékben. Megint hiányzott valami. Azután még egy. Egyik új könyve, amely még tegnap is a kezében volt. öt könyv címét jegyezte fel magának, s becsukta a szekrényajtót. Tehetetlen, kétségbeesett düh égette a torkát. Nem lehet, hogy Laci tette. De más nem járt a lakásban, és tegnap még meg voltak a könyvek. Most mihez kezdjen? Reszketett a felindulástól. Végre lefeküdt, olvasni kezdett. Tizenegy óra felé kopogtak; az ajtón Laci dugta be a fejét.
 -Még ébren vagy ?- Hogyne, gyere be. Néhány perc múlva megkérdezte a leány, hogy ő vitte-e el a könyveket. A fiú szeme egyszerre zavaros lett, össze-vissza dadogott. Milyen könyv hiányzik? Mi a címe? Igen, emlékszik, a múltkor kezében is volt az egyik — és a szeme ijedten ugrált le és fel. A lány türelmetlen lett:
- Most már felelj tisztességesen. Elvitted ? - Igen - felelte a fiú. - Eladtad ?- Igen.
- Kinek ? Csend volt, azután a fiú előrehajolt az ágyon. Kért és könyörgött, a szeme őszinte megbánástól fénylett, megkapta a lány kezét. Holnap visszahozza a könyveket.. Nem lehet elképzelni, milyen helyzetben volt ma, amikor erre elhatározta magát. Sürgős fizetnivalója volt. Soha többé nem teszi, nyugodt lehet. Az életben már sok komiszságot követett el, de egyiket sem szégyelli ennyire. A lány nézte, és két nehéz könnycsepp gördült végig az arcán.
- Ne sírj - kiáltott a fiú kétségbeesetten,- nem bírom látni.
 - Rendben van - mondta a lány,- most menj aludni. Laci felállt, megindult az ajtó felé és kiment a szobából.

                                                               3
Mindent, amit ember érezhet, végigélt a lány ezen az éjszakán. Egymást váltották fel benne a düh, a megalázottság és a szégyen érzése a megbocsátással és szeretettel, összetörten, szomorúan ébredt. Kedvetlenül fogott a takarításhoz. Később a fiú is bejött. Köszöntek egymásnak, Laci leült a díványra. A kezeit nézte, de nem szólt, csak néhány perc elteltével dünnyögött valamit. Hogy többé nem viszi magával a konyhakulcsot, este korán hazajön, majd csönget.
 - Jó - mondta a lány.
- Ki kellene dobni — gondolta elkeseredetten,
- Menjen ahová akar, itt nem maradhat tovább .. . De mit mondjon az anyjának ? Az szereti a fiút. Nagy csapás lenne számára a hír. A könyveket, nehezen szerzett, féltett darabjait is sajnálta. Laci biztosan néhány garasért adta el őket és sohasem kapja vissza. Elviselhetetlen az egész. Idevette, dolgozik rá és akkor meglopja, becsapja. Nem lehet segíteni rajta, elveszett ember. De kiteheti most az utcára ? Akkor miért fogott bele az egész dologba ? Bízta volna a sorsára, hagyta volna elveszni, majd kimászott volna egyedül is a bajból. Most már felelősséggel tartozik saját magának, elvállalta, és be kell fejeznie, amit elkezdett. A további együttélés nehéznek tűnt a szemében. Soha többé nem hihet egy szavának sem. Valami meghalt benne, amit nem lehet feltámasztani. A hitét, nagy és szép fellángolását a sárba taposták
- Este megjött a fiú. Alázatosan köszönt, bement a kis szobába, lefeküdt és eloltotta a villanyt. A lány még sokáig ébren bámult a levegőbe. Lassan felolvadt az a kemény kéreg, ami tegnap óta a szívére feküdt.
- Szerencsétlen fráter - gondolta, - most megint magára maradt. Kivert kutya, csavargó, magányos, boldogtalan... Már siratta a fiút. Egyszerre közelebbinek érezte, mint ezelőtt- bármikor. A vére volt, a fajtája, kicsi elhagyott fiú ott, a cselédszobában...
Másnap már beszéltek egymással néhány szót. A lány vissza akarta adni a konyhakulcsot.
-Anyának már tegnap sem tudtam, mit mondjak, amikor becsöngettél. Vidd magaddal, vagy add le a házmesterhez. Este kérd el tőle.
 - Leviszem a házmesterhez. Napok teltek el. A könyv ügy lassan feledésbe merült. Laci csendesebb lett, korán lefeküdt, reggel felkelt, beült a lányhoz. Újra beszélgetni kezdtek, a fiú elmondta, hogy állnak az ügyei a törvényszéken. Háromszáz lej  pénzbírságra ítélték, vagy harminc napi elzárásra.
- Az ügyvéd fellebbezni akart, én nem engedtem - mondta csendesen, - az ítélet úgyis nagyon enyhe.
 - Honnan szerzed majd meg a pénzt ?
- Lefizethetem részletekben is. A lány elgondolkozott. Most már valami állandó nyugtalanság emésztette: maga sem értette, mi bántja. Laci jól viselkedik, a lakásban minden a helyén van. Be sem megy egyedül a szobákba, nincs is rá alkalma. Este jön haza, reggel elmegy. Nem vihet ki semmit. De azért rettenetes érzés, hogy félni kell tőle. örökké foglalkoztatja a gondolatait, benne él az agyában. Sokszor estefelé, ha látogatóban volt a lány, hirtelen felugrott. Sietve elköszönt, szaladt haza. Csak akkor nyugodott meg, amikor benyitott az ebédlőszoba ajtón és egy pillantással körülölelte a kis lakást. Minden nyugodt volt és mozdulatlan. Főleg az anyja miatt félt. Ha az ő hibájából az öregasszonyt is kár érné! Ha egyszer hűlt helyét találná a sok finom ágyneműnek, drága téli bundája eltűnne és az a néhány darab ezüst! Nagy csapás lenne ez a számára és ő sohasem bocsátaná meg magának, hogy a fejére hozta ezt a szerencsétlenséget. Már régen megbánta hirtelen fakadt nagylelkűségét. Keserű lett a szája íze, ha eszébe jutott a négy napos fárasztó, vég nélküli szaladgálás. A bíró, az ügyvéd és a többiek... Szinte nevetni szeretett volna. Ostoba volt, nem ismeri az embereket. Nem kell beleavatkozni a más dolgába. Azután megint megnyugodott, úgy érezte, kegyetlenek ezek a gondolatok. Amíg egy eshetőség van a fiú megmentésére, addig helyesen cselekedett. Nincsen oka megbánni, amit tett. Különben is, most nagyszerűen viselkedik a gyerek, oktalanság ez az örökös félelem.  Egyik délután hazament. A konyhában égett a villany; Laci ingujjban állt az asztal mellett, vasaló volt a kezében, kabátját vasalta.
- Olyan gyűrött volt már, hazajöttem kivasalni.-Bocsánat kérően nézett a lányra.
- Jól tetted, csak dolgozz nyugodtan. A lány felvidult. Mintha kő esett volna le a szívéről, szinte szégyellte -magát. Szegény fiú, itt áll és vasal, ő meg már a lépcsőházban szívdobogást kapott. Isten tudja, mit képzelt hirtelen, amikor a konyhából kiszűrődő világosságot megpillantotta. Rögtön a legrosszabbra gondolt. Gondolatban bocsánatot kért a fiútól, leült a konyhában, vígan beszélgetett az öccsével. Nézte ügyes keze járását, nevetett rajta, eltréfált vele. A régi, meghitt hangulat volt ez, szeretetteljes, tele megbocsátással. Néhány nap telt el eseménytelenül, csendesen. Megszokták a fiút, lassanként a lány is megnyugodott, amíg egyszer megint történt valami. Amikor ágyazott, a fiú párnája alatt kulcsot talált. Kezébe vette, nézegette. Valami sötét felhő, megmagyarázhatatlan rémület ködlött fel benne.. Miért rejtegeti ezt a kulcsot ? Hová való, melyik zárba ? Akkor már jött a fiú. -Éppen a kulcsot keresem - mondta egykedvűen A régi szekrényem kulcsa, délután elmegyek néhány fehérneműért.
Ez hihető volt. A lány odaadta, nem beszéltek többé a dologról. A fiú indult kifelé. - Este korán hazajövök - mondta visszamosolyogva az ajtóból és elment.  A lány hamar befejezte a munkáját, felöltözött és elment. Aznap nem ebédelt otthon, sietnie kellett. Nyugtalanul száguldott végig az utcán. Fejében egymást kergették a gondolatok. Egyszerre megállt. Elseje van: Lacinak ma kellett kifizetnie a pénzbírság első részletét. Végig sem gondolta a mondatot, megfordult, rohant vissza a házuk felé. Végigsietett a folyosón, egy pillanat alatt bent volt a lakásban. Feltépte az ajtót és beugrott a szobába. Laci ott állt a nyitott fehérneműs szekrény előtt. A földön nyitott bőrönd volt elhelyezve, tele összehajtott lepedőkkel, fehér abroszokkal. Egy csomót a kezében tartott, a zajra hátrafordult. Fakó sápadtság borította be az arcát, neki támaszkodott az ajtónak és az becsukódott. A fiú hátratántorodott. Egy pillanatig farkasszemet néztek, azután a lány egy lépést előrejött. A fiú kiegyenesedett, zavaros szemmel, villámgyorsan körülnézett. Amikor a lány mellé ugrott, két lépéssel tovább húzódott. Az követte, egészen az ablakig, ott utolérte. A varrógépnél megállt a fiú, valamit felkapott onnan. Megvillant a kezében. A lány irtózatosat sikoltott. Hideg vas hatolt a melle alá, a bordák közé, azután lebukott a földre. Vékony vérsáv szivárgott keresztül a ruháján, lassan pirosra festve a padlót. Hosszan, egyhangúan hörgött, nyöszörgött. A tekintete segítséget kérőn, rémülten meredt előre. De akkor már egyedül volt a szobában.