Az a magányos kislány--WILHELEM
Ma a boldogságról kéne beszélnem ablak mellett ülve keserű lélekkel s míg hűvösen simítom kezemmel ábrándjaim, hallok valakit zenélni . Boldogságom nem fut tetten érten , de ott maradnék vele szembenéznem gőgös öntudattal nézném lendületét szürke napok bánatát küldeném felé . Megvetően legyintene kissé sziszegve vesztett ügyeimért nem csak ő a tettes csak a nyomor s a bánat két segédje kedvet éreztek zenélni dacom ellenére. S ki tudja még mi vár, ha tovább várok legjobb ha az életből még ma kiszállok hiába keresem múltam képzeletemben csak apró kislány arc néz a szemembe. kéjelegve, fura grimaszt vág önmagával sovány arcú kislány néz vissza magára s látom ahogy utazik és int a vonatból látom ahogy cipeli nehéz terhét magától .