Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Csodát véltem látni az égen káprázatos fájó égi jelenség véresen sziporkázó Hold fényével felhőkbe bomol. Titokzatos aura fogja kőrbe lenge szélben furán pislákol , kiégni akar talán mindörökre véres udvara árnyékot lángol  . Magamba szívom foszló panaszát gyötrelemnek vélem szándékát testemben az idegek remegnek miközben sután ringatja csóváját . Büszkén állnak hegyei ,torkosan varázslatban szentelték maguk fölkorbácsolt hangulat árnyékán szívemben szomorúság honol. Szertelennek tűnő bugyborékok bepiszkolt égnek vad szellőjén lávaként rögzítik Hold fenekét csillag fényekkel megszínezik . Titokzatosan bódult mámorban szemeim takarom gyászosan égi csodáknak elpalástolt sóhaja szívemben sötét mélyen honol . [W.B.]

Ragyog a tüzes nyár,testünk leégve szenved komolyan . Napsütéses ragyogó forró életedet ne sirasd komoran . Rövid nadrágom forrón szorongat meleg a lég , Őrömmel vágok neki víg utamnak jó az őszinteség. Hódítani akarok, hódolót keresek még akaratom tudat . Így találtál rám , egy szerelem halóban pecsételjük sorsunkat. Most már késő megbánnod ,de énnálam maradhatsz örökre . Míg az ősz érkezik, a rozsdás ellenség vigyáz az ösztönödre . Lehet megszöknél hamarabb de a sorsod tudja hogy kellesz . Úgy akarlak mint a Nap a ragyogó Holdat könyörgöm kegyelmezz. [W.B.]

Megvadult világ génjei nem egyformák mérték nélküli értelmetlen szabályok köröznek előttem, káoszos, üres szobában majd rám tekerednek, mint jó barátok. És már tudom, nem testem művésze csak testemnek egy apró kósza része mellyel hasztalan szabadkozok,vértelen testem alkotórésze lett, de hihetetlen. Vad szelek játéka hozta ,megbékélten összeforrt szívemmel,kémleli szemem és úgy formálta énem ,kikerülhtetlen, mint egy ringyót,kit már rég elfelejtett. Csendességből kiáltok szelíd napfénybe kígyóvá tett a génem nyugalmas türelme sorvadoznak szép emberi ,büszke értékeim nagy kuszaság lesz bennem ,ha értékelem. Holnap mi lesz velem e kusza ösvényen gyilkos kacagások lehelnek rám hideget, tevékeny zűrzavar megbicsaklott, hiteget eleven izmaim bénulnak ,elvesztem hitemet, Ahogy lelkem bomlik új génem kifizetetlen, mert a Nő egy új virág rabságra kényszeredett kizökkent időben: rendhagyó lesz, hihetetlen kalandor , amikor semmi sem ellenőrizhetek..]W.B.]

Oly engedékeny vagyok bár én sorsom megfogott, vergődők kibicsaklottan hideg szépség arcomon. Diadalmam kell kibírnom kezemben nem volt sose bot testem sem már egy szobor cipőm kopog szürke talajon. Csirákat szül gondolatom felhődarab házam ablaka értelmem a hajnali álmom biztos csillagrendben lakom. Világom mosolyogva pártol új életemhez és sárga sárból kivirágzik tavasz rózsaszíne tény legyen, ne kép és fogalom. Habselyem égen csóka károg ujjam kopog, szívem borong, későn értem meg,nem tagadom magam tavaszától is búcsúzom. Igen, rettenetes évek sora amit  mélyen bemocskolók bar közös bünök ,egy undor maradt bennem s a kudarcok.

Az örök szimfónia sosem hal meg belőle tisztulnak meg édes érzelmek dallamos mementója lesz a létnek hullámzik lelkedben a végtelenbe. Az örök szerelem sosem hal meg kígyó módra csúszik körülötted átöleli forrón , végzetesen tested lángot kebelez be sajgó szívedbe . És csalfán szorítja kelepcébe , míg szíved a torkodban édeleg halkuló zeneszó simogat éjjelben a hegedű vonója visít melledben . Oly bánat ül szívedben sokszor búsan hallgatod a zenét annyiszor  vértelen ajkadon csüng a kérdés feleletnek igaz helye a megértés. És várod lágyan a Bach szimfóniát körülötted hangjegyek hullámzanak térdepelve keresed elvesztett álmod hegedűszó simogatja sok csalódásod 

Két ember tiszta külön élete amin nincs rajta árnyak bűne, két ember titokzatos története különválik, mint a nap és éj. Álarcuknak szelíd kísértete reszket a fény és árnyékban, mert kéjes csók múltja szenved mámoros tavasznak alkonyában. S uralkodik mindenek felett a hézagos lázba hullt szerelem, mi szépülni akart földre esett  szívedhez az út már eltévedett . Csak emlékek kapuja van tárva behunyt szememnek árnyékában s a fáradhatatlan alkony szelíden  betakarja szívem színes zenitét. Mert örök eskü volt,de hasztalan, átváltozott romokká és hangtalan halk szeleknek lantos hangjára  vérem lüktet ,csókod még akarom. És két ember külön lázban szenved keresik azt mit rég sepertek szelek, szívükben a gyász még tombol nagy fekete árnyak sepernek nyomot. De ott mélyen valahol mégis,rendre sötét vérükben még lüktet két szív, s hangok nélküli sötét mély veremben eggyé olvad sikítva, fájjon ,visszahív.