A verem szélén--WILHELWE

Két ember tiszta külön élete

amin nincs rajta árnyak bűne,

két ember titokzatos története

különválik, mint a nap és éj.

Álarcuknak szelíd kísértete

reszket a fény és árnyékban,

mert kéjes csók múltja szenved

mámoros tavasznak alkonyában.

S uralkodik mindenek felett

a hézagos lázba hullt szerelem,

mi szépülni akart földre esett 

szívedhez az út már eltévedett .

Csak emlékek kapuja van tárva

behunyt szememnek árnyékában

s a fáradhatatlan alkony szelíden 

betakarja szívem színes zenitét.

Mert örök eskü volt,de hasztalan,

átváltozott romokká és hangtalan

halk szeleknek lantos hangjára 

vérem lüktet ,csókod még akarom.

És két ember külön lázban szenved

keresik azt mit rég sepertek szelek,

szívükben a gyász még tombol

nagy fekete árnyak sepernek nyomot.

De ott mélyen valahol mégis,rendre

sötét vérükben még lüktet két szív,

s hangok nélküli sötét mély veremben

eggyé olvad sikítva, fájjon ,visszahív.