Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Az én virágaim- a könyvek. Télen szoktak leginkább illatozni s így télikerté szélesült a házam Kezembe veszem mindegyjét anyáson  s néha úgy jő, hogy csöndesen köszönjek.   A z én virágaim örökké nyitnak És mindeniknek más az illata, a színe más  néhányat kikezdett a sárgulás a többinél még foltja sincs a koloritnak.   Az én virágaim - a könyvek Szépen megbújnak mind a barna polcon s kacagnak, hogyha új könyv jő közéjük nem állom meg, hogy ne örüljek vélük  s akkor úgy jő, hogy csöndesen köszönjek.

 Óh  én  vagyok  az  örök  Ember Bennem  nyilalik  minden  fájdalom Minden  tüske  csak  engemet  ver S  az  Elet  súlya  nyugszik  vállamon Óh  én  vagyok  az  égbenyuló  kérdés. Az  égostromló  nagy  „M iért?“ Sorsom  csupán  a  gond  s  a  messzenézés S  a  bánat,  mely  meg-meg  kisért Óh  én  nem  vagyok  az  örök  Fogadás Mely  tagadja  az  élet  Istenét S  kit  mikor  sorsa  le,  porig  aláz Megtörve  hajtja  földig,  bús fejét. Óh  én  vagyok  a  sárból gyúrt  Gyarlóság Ki  önmagával  örök  harcban  áll S  kiben  a  jóra  volna  hajlandóság De  mikor  tenne,  érzi,  hogy  csak sár. De  én  vagyok  az  örök  Bűnbocsánat Szivárványhid  a  felhős  ég  ivén, Hot  a  Boldogság  új  életre  támad S  a  bűnös  lélek csendben elpihen.

 Fiam majd egyszer erre jön Itt hullnak rá is a halott levelek S egy bús felhő vágtat el feje felett   .A nap bágyadtan mosolyog És kérdi tőle: Mond, erre mi hozott? S ő majd szótlanul int neki: Nézd csak. Itt járt ma mindenki   A fiam mellett megy majd egy barna nő Ez illik hozzá, hisz olyan szőke ő Leülnek majd a rács mögé S virágát tesznek a domb fölé.   S míg kéz a kézben ülnek ott Halott szívem csak mosolyog És fiam kérdi: Nem fázol-é meg kedvesem  S megsimogatja szép arcát kedvesen.   Párja kebléről, míg szép szemével feleli Menjünk talán  Búcsúzóul egy piros rózsát küld nekem. Mennek és fiam felsóhajt: Szegény apám !

 Nem kék, nem szürke, se nem fekete még szempilla sem veszi körül. Könnye nincsen mikor bánatos mosolya nincs; amikor örül.   De a végtelenbe bele lát múltba momentumokat szemlél a közeibe soha nem tekint Csak, ha a múlt nagyon muzsikál.   Lehet a szív is nagyon dalos Mosolya nincs amikor örül s könnye sincsen mikor bánatos.

A kertbe most kisfiam halkan lépjünk hogy rózsaszín álma a barackfáknak fel ne riadjon, amint belépünk.   Add a kezedet, jaj, le ne tépjed egy gyümölcs ígérő pici virágot mohó kacsodra majd én is vigyázok.   Hallgasd csak, mily édesen döngicsélnek mézgyűjtő kedvvel a karcsú kis méhek lám ők is itt vannak, ők is élnek.   Amott egy ágon egész elámult füttyös jókedvében egy kicsi cinke barna a kabátja, sárga az inge,     de nézd csak, szalag van egyik lábán, ez a mi cinkénk ,amelyik a télen bekocogtatott az ablaktáblán.