Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Miért nem voltál velem. Nem voltál velem, pedig oly szépen jött az este szelíden, mint a szerelem. Fütyörésző szél indult esti útra legényesen. Kék hegy-leányok várták Nótás aratók jöttek a mezőkről, és a szívükből messzire dobálták a vidámságot és az életet. De nem voltál velem, s az arcokon hiába simult ma minden redő a dombon szürke ködruhában állt ,s komoran hallgatott a temető.                                        

  A kertbe most kisfiam halkan lépjünk hogy rózsaszín álma a barackfáknak fel ne riadjon, amint belépünk.   Intsd a kezeddel, csak, le ne tépjen egy gyümölcs ígérő pici virágot mohó kacsodra majd én is vigyázok   Hallgasd csak, mily édesen döngicsélnek méz gyüjtő kedvvel a karcsú kis méhek lám ők is itt vannak, ők is élnek.   Amott egy ágon egész elámult füttyös jókedvében egy kicsi cinke barna a kabátja, sárga az inge   de nézd csak, szalag van eqyik lábán vaon,ez a mi cinkénk amelyik a félen bekocogtatott az ablaktáblán?                                         

 Mély csöndesség és lomha árnyak egymásután sötéten szállnak hangulatomra rátalálnak. Lelkem fekete habok mossák titokzatos titokzatosság medrét mélyen szívem be ássa ,hogy tükrén tán a misztikum misztikumát nehogy meglássa   Alom karok ringatnak lágyan fehér múlandóság az ágyam ,a távol azúrjába nézek felettem felleg száll az élet Láthatatlan lomha nagy árnyak az évek szállnak, szállnak, szállnak.      

  O, volnék szabad dalos mezők leánya Ki csak az áldott fényű napot kívánja, Kertészleány, ki virágot nevel, Ki előtt minden szín és illat letérdepel Halászleány, ki bálájával veri a habot, Mit a bullám felölelt, ringatott. Volnék gyémánt lelkű királyleány szolgálólánya, Vagy a boldogság kísérgető halovány árnya. Játéka megsápadt gyermekeknek, Kik karjukon elbabusgatnak, melengetnek Mely a messzeségekben zúgva leng el, Volnék bójákat rengető nyugtalan kóbor tenger. Volnék űzője mély, gond verte redőknek, 'Volnék csillagja csillagkeresőknek, földre ívelő távol horizont melynek t ővében elbújnék ha netalán észre vennének. O volnék szabad dalos mezők leánya Ki csak az áldott fényű napot kívánja. Kertészleány, ki virágot nevel Ki előtt minden szín és illat letérdepel. . O volnék szabad dalos mezők leánya Ki csak az áldott fényű napot kívánja. Kertészleány, ki virágot nevel Ki előtt minden szín és illat letérdepel. .

  A leheletét még arcomon érzem O , hogy lehet, hogy ez a pár csodás nap Letűnt örökre s elveszett egészen ? Ez oly titok, mit senki meg nem ért És túl-keserves kis panaszkodásnak, Hogy minden jött és semmiségbe tért. S hogy Énemet, mely hirtelen suhant Egy kis gyerekből át e testbe, miért Csodálom, mint egy árva társtalant? Meg aztán hogy már sok száz éve élek S holt őseim, kiket lezárt a hant S a szemfedő, mint én- hajam, enyémek. Mint én-hajam oly titkosan enyémek Az órák ! mig szemünk leréved ottan Kék tengerekre és a nagy halált. Megértjük szépen, könnyen és nyugodtan, Mint nagy szemű és halványabbra vált Kis lányok, kik didergőn megremegnek. És érzik, hogy az élet most ered meg S testükből átfolyt fájdalmatlanul Füvekbe, fákba s bágyadtan nevetnek, Az álmokkal vagyunk mi egy anyagból, S szemét az álom épp úgy nyitja fel, Mint kis fiuk cseresznyefák alatt, hol A lomb közül halványan útra kel A telt aranyhold, át a nagy-nagy éjen Halk álmaink igy szállnak néha fel. Itt vannak, élne

 Azok a legszebb verseim Amelyek verssé sosem vállnak A néma versek.  Ezeket nem hallja senki, csak én. Bennem teremnek, bennem vállnak széppé Ütemeik a szívveréseim.   Ütemei egy rejtelmes világnak Ahol még a gyermekmesék Ezer csodás alakja él. Óriások, hősök, daliák S a hazátlan Csaba vezér Szomorú, csonka csapata. Az álmaim innen indulnak el Es tépetten ide térnek haza   Azok a legszebb verseim Melyek innen sosem indulnak el, Melyeknek minden egyes ritmusa Bennem támad és bennem halkul el.

 Mi vagy nekem?Nem színes röptű csóva és cifra jelzők olcsó serege, posztó ruhás szívek nyugovója rólad regél a gyászok gyereke.   Voltál te látvány, vége-fogyhatatlan és betöltöttél sóvár szemeket Most köntösödet millióm alakban fölébe-hulló könnyel temeted.   De fészkeikből akiket kivertek megbánok mégis anya-kebleden a száműzöttek haza-menni mernek mert nincs nekünk hely, ami szebb legyen.   O, bús öröké elárvult fiataloknak Ó, elvarázsolt kincs-rejtő hegyek, Erdély-anyánk, hej, nagyon megsiratlak ha egyszer majd én is én is elmegyek.