Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Ne  hencegj,  immár  nem  hiszem  csodádat, sistergő  tüzeddel  ijessz  másokat   Évődő  gúny  s  mosoly  csiklandja  számat ,ha  látom  lobbanni  büszke  lángodat. .Hiába  is  küldesz  gúnyos  vigyort  rám ,kevélykedsz  bőszen  kár hetyke  táncodért ,egy  bűvészt  láttam,  ki  ledugott  torkán ,s  tüzet  fújt  szájából,  ahogyan  kifért.

  Két csend   összecseng Az éjjel boltján új hold ragyog olvadt ezüst folyik a völgy felett, a közeli és távoli hegyek az ezüsttó hullámai, és szinte hallani lágyan csobog a csend. Messze lent, szívemben is csobog a csend s mint halk dallamú zenés dalsorok a két csend lágy harmóniába cseng

  Végítélet Békés sötétséggé olvad az este, nem létező vágyakat sért az idő, a fájdalomnak és a szerelemnek éjszakája jön béna kegyeletnek. Nem láthatlak, ezért alázkodom, gyógyító szerelmen,kongnak harangok, sosem maradunk egyedül,bármikor messzeségből, közel hozzuk a távolt. Fél álmomban néha hallok egy szót, mint egy angyal, ki tékozolja napom tények s az órák hiányát elgondolom amit ígértünk örökre, ketten egykor. Békés sötétséggé olvad az este, hallottam régen is e súlyos csendet szobámban,meztelen lábbal járok bűvös árnyékok tánca egyformák. Amit tudunk az ,csak részlet,de sok kicsi akkor lesz egész,ha elolvasod megjelenünk már az első oldalon amik számunkra csak utolsó lapok.

 Leskelődő barna,álnok árnyak suttognak,tán mozognak,járnak, két zöld fasor az éjszakában. Közöttük az út, vége éjbe vesz el, rálépni bátor lábbal ki merészel? Végén titok,talán halál van.   A kalandorláz bennem dúl még mi lenne ha elindulnék?  

 Hasztalan ölelsz karjaiddal, mint a madár kirepülök onnan ha elfelejted,hogy szárnyamra  milyen büszke voltam. Lépj ki börtönödből tehát  s szállj velem,mert így örökre rád emlékezem. Keresd, mi mindig új bennem lépj házamba,ajtómat kitártam zuhogjon rám a nap s járjon át a szél. Keress, keress, engem keress, mert megújulok, s mindig újan, ha látni bírsz  melletted leszek.

  Szeretnék lenni kék szitakötő, tükrös, zöld vizek felett elszökő szeretnék lenni tarka vidám lepke aki előtt lehull a virágok leple. Szeretnék lenni dús, kábító illat, vadvirág a mezőn, mi szabadon nyílhat, szeretnék lenni üde, nyári harmat, ami remegve, mámorosán hallgat. Szeretnék lenni hegyen erős szikla az emberhangot büszkén verni vissza, szeretnék füst lenni ég felé menő, vagy erdő szélén magányos fenyő. Szeretnék Nap lenni, vagy végtelen bolt vagy felhővé lenni: égen kicsi folt, lennék bármi, parányi porszem bár de emberré lettem s embernek lenni fáj.

 Szerettem benned a termékeny szépet, eldugott titok maradtál mindörökre, kit ősidőktől szeret és imádhat a nő ki jóban, rosszban lehetsz jó szerető. Hangodon mit érzelmes szél suttog még tüzesen lobognak a ritmusok mágnesként vonzzák kiégett szívem, ahol csak nekem terem hűség, szerelem. Díszes csokorba gyűjtöttem mit adtál, lobogó lángokat mit égből kapkodtál, még mindig keresem múltunk vonalát kedves, csak vess rám őszinte, pillantást. Büszkén szeretem nézni eme századot rengeteg kinccsel mit szerelmed adott, mint őszülő idők rabja,lennék alázatos csak ints ezüst kezeiddel hívogató szót. Más nem számít csak valós szerelmed mit oly' adakozóan nyújtottál nekem hiteles ígéretek,mik sosem kóboroltak közöttünk, karjaink közt megpihente

  A vágyak magamtól rég elszálltak, már nem tűnődöm mik várhatnak, lemondásom végigsétál a földi bájon úgy, mint a holdsugara a fénysugáron. Napernyőt nyitok ki csendesen szívem fölé, mint kényes úri dáma, szívem sértett ne érje hő, ne fájjon, könnyezek, a Te szíved van bennem. Ablakom a tavaszba ki nem tárom, nem ízlik rest kedvemnek életem, durcásan tolom el szerény ifjúságom. Magam sem tudom mit képzelek én fejem két párna közt, csókok igéjén s ébren álmodom , mi is az a végtelen.

 Ó,  mindig  látlak  olykor  holdsütésben vagy  lágy  zenében ablakmélyedésben néha  tükör  tiszta  fényében  égsz vagy  odabujsz  a  kályha  melegéhez máskor  a  lámpa  csillárán  ragyogsz, vagy  reá  ülsz  az  óramutatóra. Télen  a  szél  reá kerget  a  hóra, nyáron  hullám  sodor  a  fodros  tóba, most  madárt  űzöl  s  nem  messzi  az  árok majd  bús  kereszt  vagy  s  két  karod  kitárod holnap  virág  vagy  gomblyukamba  tűzve, vagy  a  napfény  az  ablakomon  űz  be. És  mindig  látlak.  ..  nappal  és  sotétben S  nevedet  sóhajtom  csak:  Szerelmem,Szerelmem.      

 így  szólt  a  nő:  „Nem  tartalak, Nem  esküdtél  nekem, A  hűség  úgy  sem  él  soká A  férfilelkeken .Menj  útjaidra  kedvesem ,Nézz  vigan  szerteszét ,Pihenj  sok  távol  ágy  ölén, Szorítsd  sok  nő  kezét. Nehéz  malvázi  bort  igyál ,Hol  más  ital  fanyar ,Es  hogyha  csókom  édesebb, Jöjj  vissza  csak  hamar.  

 Igazság,  szép  leány,  be  rossz  a  te  szíved .Azt  mondják,  mindenkit  szerelemre  csábítsz ,S  tébolyba  kergeted  gyönge  szeretőid ,Kiket  lázas  érzés  hajszoló  buzgalmaJ jeges  udvarodba  kerget  udvarolni .Ki  engem  faragott  más  fából  faragott :Nem  hízelgek  Neked,  mint  balga  filozófus ,Ki  élő  szavait  kövekké  gyilkolja ,Hogy  okosság-várat  építsen  kegyednek , ,Ujjaim  sem  számlálom  óhajod  latolgatva Aljas  módon  „perverz  intelligenciával “Csak azt mondom: jössz Te — máris  az  enyém  vagy Mindenkinél  jobb  vagy,  mindenkinél  szebb  vagy ,Mégis  mindenkinél  hozzáférhetőbb  vagy ,Ha  egyedül  volnék,  Te  volnál  a  minden, Te volnál a Béke,  Te  volnál  a  Rend ,De  annyi  az  ember,  a  sokféle  ember Sokféle  szerelme — s  Te  csak  egyféle  vagy. Egyszer  majd  örökre  hű  leszel  hozzám, Senki  sem  fogja  mocskolni  neved Nem  lesz  több  átok  az  emberek  sorsán, Csak  Te  leszel  akkor.  Már  én  sem  leszek