Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Erett   huhogó alkonyat árnyékolja  az  arcomat Valahol zene  szól, tomor Nincs  bennem semmi,csak csomor. Untato  lagymatag  délután kosza   sétálás  barát karján Nehez zamatu sarga bor tuzes mamorba nem sodor. Mártatlan fekszik reg a toll kezemre nyirkosság  hatol Barátom sincs mar uldozott lazongo asszonyok kozott L assan  mindenki  eltemet tisztitgatom a lelkemet zsoltart  dúdolok, mert talan Krisztus mégis  reám   talál.      

 A hajam nagyra nő benne nő az érdem akármit is nézek csak magamat nézek.   Kis idő, nagy idő egyformán lepereg  fekve ha elalszom, ébren, ha felkelek.   Utakon falakon, tereken egyedül  kószál a látásom s magamba menekül.   Nyüzsögnek a formák fájó szögletei mindenkit szeret ki önmagát szereti.   Éjszínű pocsolyák mocskait hordozom csillagok vérekkel vérezik homlokom.   Szeretet, szeretet, hol van az a jászol ahol havas lennél jó szívem havától?   Gyűlölet, gyűlölet, kölcsön adták hitnek csorbítják élét már fényes késeidnek     Nincs száz ellenségem nincsen egy barátom másokban mindenhol rácsomat találom.   S a világ magjában engemet rejteget Istenem , meguntam mutass már egyebet!  

 Szemem véres, mint napok alkonya lelkem fázik testem hegyén. Álmom , a szabadság dús asszonya virág népek dúlt mezején. Gyatrák voltak szerelmeim, megaláztak és úgy bolyongnak bennem mint lelkei egy háznak.       Nagy voltam s kicsi lettem egyszerre és olyan pici lettem én. Így kergetőzik az élet vad szele lánggal, kigyúlt fák tetején. A lelkem csodákra tartogattam őrzőn Kinyíltak a csodák s most felajánlom könyörgőn.   Nem jut már pontosan az eszembe, hogy hol őgyelegtem eddig. Emlékszem, gyárra, lány sikolyára, ki gépnél szőtte a semmit, anyámra,kit szerettem , értettem nagyon ám kihulltam érző öléből élő tárgyként vakon.       Nagy vércseppek már a rózsáim,  de sikoltván is nyiladoznak. A föld létünk melegítő gyolcs-inge s úgy jövök mint pucér magvak  esdeklőn,nem növök, alig járok nyőgve. eresszetek,ó jaj, ássatok megint a földbe  

 És nem gyötör, de nem gyötör, de nem gyötör mit társam itt lenn,a tépett álom kártyavár rom ,tört-szárnyú sárkány, holt-szivárvány egy sem gyötör, de nem gyötör de nem gyötör,el ne rabolja senki innen!   És átkozom,de átkozom, de átkozom ki elrabolja. Halott a gyermek, apja helyett a temetésre ki kísérje? Én átkozom , de átkozom , de átkozom  s vért-esküszöm a holt-rablóra!   S ha jön talán, ha jön talán, ha jön talán száz másik álom, kitagadom a fattyú szülöttet! Mii ezután jön, nem nekem jön, s ha jön talán, ha jön talán, ha jön talán, mély sírba téve, csődbe várom.

 Jó napot neked Hát nem állsz meg ? Megyek. Csak megy. Én állok és nézek utána. Illatos fenyők pázsitos sétánya lehetett volna máma ez a poros, kopogós utca s most két-oldalról összedőlnek szemem előtt a bérpaloták, mintha egy nagy úr szívén lövetett volna egymással két sor katonát és összedőlnek.   Záruk között még látom futó bokáját a tőlem elmenőnek. Holnap te állsz és én megyek s már én sem állok meg neked,  amint megyek és nézel utánam  a két kezemmel jobbra-balra támasztgatom , nyugtatgatom  békéltetem , csitítgatom a felzendült, háborodott, megingott épületeket. Csak éppen amíg elmegyek.    

 És, bár levettem , mit sem láttam én oly nagyon-nagyon beborogatott! S olyan jó volt, hogy kellettek napok míg messze-messze két szemem lányt s gyermekeket észrevett, és egy papot.   Te vagy az első, aki megfogott, megszorított és szélnek-engedett. Mint augusztusban izzó levelet egy első hűs szél letaszít s már dobálhatják azután a többi szelek.   Hát mától fogva én is gyors leszek Mától minden nap más és más jöhet. Mihelyt jön, rögtön emelő-övet fonnak köréje karjaim, S mikor megy, csak lehajolok s kiválasztok néhány követ.