Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Körték meg almák, mohos, régi kertben, most is úgy érnek, mint sok éve régen, lekaszált fű szaga száll a régi réten, mint amikor nagyinál gyerekeskedtem. Nagyi is ott van,  múltam gondos őre, most is nekem süt, főz a kályha ölében habár azóta gondtól  még öregebb lett nekem csak úgy él, s mutat régi időmre. Itt-ott bizalmas padocskák árnyékán egy vén kandúr mint mesékben olykor, egy-egy titkomat őrzi, melyeket  mormol, titkot, mely itt várt,gyerekként árván. Jaj, te öreg kert  hol a régi tested csak pókhálók  csillognak a fákon. fújnám, de jaj, nincsen semmi álmom s riasztó hangom a torkomba reked. Már tudom én, itt volt a meseerdő, mi nagyimban  él s  biztosra mentem, hol kapok én még ilyen  hűsítő kertet ahol álom ölel , oly meleg  ölbe rejtő? S szívem, melyet  új örömre tártam, eltorkollt  a csúf szürkületi ködben. Látom,hiába jöttem a nagyihoz haza drága nagyi  nélkül a múlt is hazátlan.

Szeretném, ha még zongoráznál, bármit , csakhogy hangok érjenek, melyek dallama kezedtől eredjen hódolva hallgatnám zenédet. Eléd teszem mind a régi kottáid a múltad mutatja, kicsike  nyomát, hogy lelkem fölött  szellőzze  át együttlétünk  derűjét, égi csodáját. Akkor is, tudom, boldog  lehetett hunyorgó szemed,  mosolygós szád tőlem egy szót, mosolyt se sajnálj. Bár e kis darabok pótolják énedet, mert két karom egészben, amint vagy, szegény testemre sosem szoríthat.

Lezárt az est, szomorú sóhajok esti mesét már rég elolvasták és egy-egy kora esti alkonyon csillagporosan elszállt a bánat. Jövője nincs, sorsa eldöntve rég nem is él tán szívében már a hit, hogy nyirkos völgyek mártír virága csókolja egyre a folyó habjait. Minden sóhaja csak partig ér el könnye sincs , hogy gyorsan, kicsorduljon, boldogtalan világban s onnan vissza többé sose jöjjön. Egyedül él, és ha ritka napokban melléje szegődik egy régi barátja, azt is csak saját tükör felületén, nem élőn, csak visszaverődve látja. S a tükörkép a valóság kolonca nincs lelke, amin a tükör elmulat képzelettel játszó intelem csak, nem érzés, csak csaló mozdulat. A tó esténként ezt is elszenvedi amit lát, mindent önmagában tart, ezért vigyázza féltve partjait szeretnie kell nagyon önmagát.

Nagyon jól érezte magát Varró Endre. A kaszinó kártyaszobájában tarokkozott, s ami ritkán szokott megtörténni az ő négyes kompániájukban háromszor egymásután túllicitált, harmadszor pláné szólóval s meghívásaiban oly szerencsés volt, hogy egy eset kivételével mindig a vele szemben lévő játékossal került össze. Mikor megszólalt, mintha száz mikrofon zúgatta volna hangját, beleremegett a kártyaszoba. .    — Szerencséd volt azzal, hogy Mártonnak  négy treffje  volt  — jegyezte meg Tóth.      - Ha beletalál a színedbe, vége a volátnak. Nekem nem volt treffem - Nekem se.- Toldotta meg meg Viktor  Varró felemelte poharát, kicsit mosolygott és heccelődve szólt: - Játszani kell tudni.      Az udvaron csengő gyerekhangok szelték át a csendet. - A rektor felesége volt, neki van kék kalapja. - Hát a doktorék kisasszonyának? - Az nem mászkál ilyenkor a füzes felé, a Palit tanítja.  - De mégsem lehet a rektorné ,- tiltakozott egy szelíd gyermekhang - neki ura van s az ilyen csak avval

Ajkam lázító, vérvörös vonal. a hajam,bronz színű selyemcérna, homlokomra hull dúsan, selymesen és vonja, bevonja hófehér kezem. Szemem kéksége  zöldesen  ég s én félek tőle, félek  tőle, ,félek s ha felvillan a tükör üvegén. nem én, a lány, az álmodó-szemű egy asszony,forróvérű, gyönyörű nevet le rám a szemem szögletén. Oly messze vagy ! Olyan messze ! s a szépségemet nincs ki lesse. Oly messze vagy ! Olyan messze ! szép mosolyomat nincs ki lesse a hajam  selymét nem simítják, kék szemem zöld színét nem vidítják Két hófehér kezemet nem becézik Hogy hova vágyom sohasem kérdik Olyan messze vagy ! Olyan messze már csak egyedül ér el majd az este.

Valaki van ott a  fellegekben, valaki ott fönt egyre javítgat lámpája leng a nagy szélben az emberek csodákra várnak. Mi a baj? Halló! Kérdezzük megállt, vagy lassult -e az óra? Hallgat az ég. Jupiter csillaga nem emberi dolgok tudója. Mit bánja ő, vagy az ördög, ha hull a csillagok vértanúja szítsunk inkább tüzet és csődöt, a Hold sötét zsákjába dugva? Valaki van ott a fellegekben valaki ott fönt egyre javítgat összefogó kéz most kellene egy mindentudó,ki messze lát. Ki jár   fellegekben matatva? Tündérek kik táncukat járva elsepernek mindent táncolva vagy a  titkos holnap varázsa? Holnap?Még nem jött az átok amitől az óra fent megállna, s felpezsdülnek gigászi lángok a megcsalt vágyak kudarcára.

Egy nap: és arcod tova már gyorsan  illant ma s tegnap közt, az éj már,  két-part levők közt az éj, te bús,te bús éji halál.  É s hogy nem vagy, oly hirtelen, még kezed melege kezemben, s fájó  szívemben  szét  özönlött lényed: s  csak lélek, mi itt velem. Kezem még  keres, testem  fülel lehet egy-két  szót  még elérhet belőled, s egy hangot is amit az éjszaka harca így ragadott  el. De csak a lelked néz farkasszemet amelyben, valahol a mélyben,régen ott ül, mit szeretek s hiába nézem nem hatolhatok át    szemfedélen. S ebből a  csendből nem üzenhetek hogy a légen, s f ö ld ö n, oda futna  át lényem- s az  éj-s  az éj,a  téri- határ szenvedésén túl, csak veled lehetek.

Lelkem mélyén  névtelen rejtelem saját szívem  bús titka szárnyal, virágos  dallamok sétálnak velem. fejem felett apró   zöldellő   ágak. Virágok és sóhajom illata lengedez messze fényes , szenved ő  vágyak és körülem lágyan zuhan   a csend. sötétzöld mohától izzadnak ágak. Valahonnan  arany napfény besuhog csillagágyon nyújtóznak puha szikrák és izzadnak a fák: zöldes fényponton. Mintha muzsikálna valahol egy hang díszes hintóról mely  messziről jött, szívem pitvarán elakadt egy gondolat.

T ö bb asszony  összegyűlve ,  beszélgetnek a  kapu előtt   falusi szokás szerint.   - Tudja, a legfrissebb újságot, Dósáné -kérdezi Klárika a tőszomszédja. -Az éjjel meghalt a presbiter.  Kár az öregért, nagyon jó ember volt, jószívű, adakozó és vallásos.  Az Isten nyugosztalja. Az Úr is az ilyen jó embereket szólítja magához. Itt van ez a Balogh Feri korhely, templom helyett inkább a korcsmát járja, úgy megy haza négykézláb, otthon aztán a feleségét szidja és a gyermekeket megveri. A jó Isten mégis ezt hagyja itt. Nem hogy ezt vitte volna el inkább. -Lelkem  Dósáné,még  megjavulhat  ő is De tudja meg Klárika ,hogy  Benkő András  sem volt   ám jobb a Deákné vásznánál.   Tudom, már én akkor nagy lány voltam, meg anyámék is egyre sűrűn mondták: -Ez az András megint verekedett- aztán belekötött Tóth Jánosba . Ej, nem jó vége lesz ám ennek. De egyszer csak megváltozott és nem hallatott magáról. Anyám mondta egy téli este, hogy lett belőle ilyen istenfélő, jámbor ember. - Úgy v

Száll a köd a furfang bús vállán, zúgnak szelek csillogó hárfán, lenge árnyak zakatoló csendje szívembe hull, mint eső cseppje.   Bordó színű határ függöny szélén szállnak dús szárnyú aranyörömök, csak egy határ a csöndben és bánatos mert  sírok, egyre s hajadba turkálok.     Az aranynap szárnyaszegetten ül most árnyként a rengetegben, helyette a sápadt, morcos Hold vigyáz, mint egy halál démon.   S míg rám borul, a ködös,vad este a csillagok között ravatal csere, mint kőarcú szfinxek a sorakozón merengnek,a láthatatlan gondolaton.   Hattyúk hada vonaglik a viharban különös hintót vonszolnak bátran a küllőjük különleges csillag sugár oly könnyen szeli át az Óperenciát.

Összetört    lelkemnek most az éj dalolja legszebbik énekét, bár a jelen fájdalma rossz emlék, nem ez illik a mai idegeimhez. de még érdekel. Értelmem  csodálja  győztesen hátralévő  bús éveket de semmit sem felejtek. föltárul édes emlékem boldog, édes öble, a szívemben menetel  serege s csillagszórón gördül sisteregve, bár alvó hamva még szeret  s bátor s arany lelke  még keresgél homlokomon. Szent nyugtalanság játszol velem, mert tudom, megszüli új    törvényem azt  amit  nem érdemlek, bárhol vagy  ma, még borongós végzettel lüktetsz szívemben..

 Csurgó esőben esernyők csókolnak cseppeket, szélúrfi mókásan reájuk nevet. Rebbenek fecskék kék íves szárnyak ázott kis ürgék, mind egyformán rázzak meg testük, míg fesel az ég. Kacsint a Nap s tócsába esik homlokára csapzott vizes haja a szivárvány lány csókja.

Néha egy nap , egy perc végzetes ha nincs mi összekösse szívünket, érzelmeink érdektelenné válnak langyos őszi szelektől elszállnak. S ki tudja van e folytatása még ha ritka perceinkben elakadnak, bénulttá válnak ölelő karok rég távolodnak egymástól, akaratlan. S a végső fokon egy röpke pillanat, mi kering felettünk gond nélkül, susogó sóhaj, feszült szívek körül imádságot oszlat,sóhajok nélkül. Csak az alázat feszeng szégyenben a kegyetlen idő, mi kiismerhetetlen  lelket roncsol, esztelent, merészet hosszú tavon kutat reménytelenséget, S feladunk mindent gőgös sóhajjal nem utazhatunk az idővel- vonalban a boldogság mi úszik a jövő felett megérinti vállunkat néha sejtetően. Nincs kapocs mi összekötne minket nyitott tengeren úszunk,visszatekintsz hullámzó homoknak apró kristálya csillog messzire mintha kommentálna.

A szív kicsike,de igénye hatalmas de nincs rá se kenőcs se tapasz, ha  sötétben    ny ö gsz falnak fordulva, szerelmed kínjait nem oldod meg soha. Millió ember él, mind te,  tesz-vesz, jön-megy és szót cserél,szavakat keres millió ember van s figyeld meg: csak te,  te vagy, te vagy az az egy akinek egy kis kép  tele jelentékkel, mással megy az utcán, és épp kapuhoz akinek néhány hétköznapi búcsúszó szívére megy,nézzed s ámulj a s ö tétben. De te elfordulsz és mész visszafelé az úton, amelyen a kapu becsukódott utánuk az utca  üres lett k ö z ö mb ö sen s te könyököddel az asztalon révedezel. Mert örök nevetséges  titok s  épp téged, a milliók közül egyet, tilt el örökre ami másra k ö z ö mb ö s  és igénytelen s másnak közömbös tényből  szüremlett! S most azt mondom : elég volt,állj fell állj  fel,  csomagolj,van , repülőgép, vannak nagy városok, utazz el délnek mennyi csodás műemlék, mennyi élőkép. Millió ember élt előtted és él ma a világ végtelen  No

Volt egyszer egy ember és annak volt egy lánya. Gyönyörű volt a leány, hetedhét  határon túl, sok királyságban híre ment a szépségének, és se szeri, se száma nem volt  a kérőinek. Az egyik kérő azzal dicsekedett, hogy gazdagabb, mint a többi.  Jóképű,  módos legény volt; igen tetszett neki a lány, így aztán gyakran eljárt hozzá udvarolni. Kis idő múltán meghívta a leányt, jöjjön el hozzá, nézze meg, hol lakik. Nem jöhet  el érte, mondta, és nem kísérheti haza, de azon a napon, mikor érkezik, borsót szór az  útra egészen a háza kapujáig.  Nem tudni, hogy s mint történt, de a legény egy nappal  hamarabb szórta el a borsót. A leány elindult és sokáig bolyongott erdőn-mezőn, míg végre egy hatalmas, díszes  palotát látott .De nagyon üres volt az udvar és oly kietlennek látszott a ház mintha senki nem lenne  otthon,. Kopogott de mivel nem válaszoltak belépett , de a házban egy teremtett lelket sem látott. Bement a konyhába, de ott  csak egy furcsa madár gubbasztott egy kampóra akasztott k

Csodálatos  a vers amit írók, a világra tollamból az igazság drága tüze lángol, ragyogó értelmet kaptam Tőled apám s nincs a földön más érték amire vágyok. Becézgettem életemben férfi testeket megcsodáltam a telet, tavaszt, nyarat, szétnyíltak mindenütt előttem a falak de vajon, hol találom meg mik elhulltak. Csillogó kirakatok vonzanak, s puha kesztyűk, bundák, kövér csekken állók sok nullával: ez hát a boldogság maga s csodálkozom: nekem, ki többet érek, földnek száz királya, sem érhetne elémbe nekem még sem jut egy kis szerencse.

Nagy dolgokat kell még véghez vinned, mielőtt igazán a szeretőm lehetnél, az én büszke-bátor, férfias  barátom bocsánatot kérni meg kell tanulnod. Gyermeket kell tudnod tartani  ö ledben és hajnal előtt felhúzni a kakukkórát, minden versemet kívülről  kell tudnod s előkészíteni nekem a vacsorát. Meg kell tanulni porszívót  szétszedni és átúszni a tajtékzó folyót ,utánam és ha szükség kifesteni a szobámat háztetőn kell menned holdvilágban. Aztán, ahogy magamon végignézek, szabályosan kihívóan, csodásan , vigyázz ne telj hamar be a látvánnyal, mert benned élek,  testedben,  őrizlek.

Nagyon jól érezte magát Árkosi Endre. A kaszinó kártyaszobájában tarokkozott, s ami ritkán szokott megtörténni az ő négyes kompániájukban háromszor egymásután túllicitált, harmadszor pláné szólóval s meghívásaiban oly szerencsés volt, hogy egy eset kivételével mindig a vele szemben lévő játékossal került össze. Mikor megszólalt, mintha száz mikrofon zúgatta volna hangját, beleremegett a kártyaszoba. .    — Szerencséd volt azzal, hogy Makrának négy szíve  volt  — jegyezte meg Tóth.      - Ha beletalál a színedbe, vége a volátnak. Nekem nem volt coeur-öm - Nekem se.- Toldotta meg meg Viktor  Árkosi felemelte poharát, kicsit mosolygott és heccelődve szólt: - Játszani kell tudni.  Az udvaron csengő gyerekhangok szelték át a csendet. - A rektor felesége volt, neki van kék kalapja. - Hát a doktorék kisasszonyának? - Az nem mászkál ilyenkor a füzes felé, a Palit tanítja.  - De mégsem lehet a rektorné ,- tiltakozott egy szelid gyermekhang - neki ura van s az ilyen csak avval búj

Magam vagyok az erdő kóborló, néma csend, integetnek lombok nincs madárdal, nincs virágillat, napsugár sem játszik virágokon. Oly szomorú, elhagyott minden, búcsú nélkül, illant tova a nyár a sápadt Nap bár fenn az égen, mégis kihalt, borús,sötét a táj. Hová lett a virág, a dal, az élet zöld lombokról a daloló csalogány ? hol a patakzaj ? De hiába kérdem hideg "ősz tündér jött a nyár után.