A kapocs

Néha egy nap , egy perc végzetes
ha nincs mi összekösse szívünket,
érzelmeink érdektelenné válnak
langyos őszi szelektől elszállnak.

S ki tudja van e folytatása még
ha ritka perceinkben elakadnak,
bénulttá válnak ölelő karok rég
távolodnak egymástól, akaratlan.

S a végső fokon egy röpke pillanat,
mi kering felettünk gond nélkül,
susogó sóhaj, feszült szívek körül
imádságot oszlat,sóhajok nélkül.


Csak az alázat feszeng szégyenben
a kegyetlen idő, mi kiismerhetetlen
 lelket roncsol, esztelent, merészet
hosszú tavon kutat reménytelenséget,

S feladunk mindent gőgös sóhajjal
nem utazhatunk az idővel- vonalban
a boldogság mi úszik a jövő felett
megérinti vállunkat néha sejtetően.

Nincs kapocs mi összekötne minket
nyitott tengeren úszunk,visszatekintsz
hullámzó homoknak apró kristálya
csillog messzire mintha kommentálna.