Megszakadt szó
Már semmi sem ugyanaz, mint rég, a szó fogytán van benned, felég hitemben már árva asszony vagyok, keservemben koldusként dalolok. Részvéttel adogatsz szánalmat, valósat, testem izzó terhe alatt bársonyba bújt víg mosolyomat sorsnak adod, mi belőled leszakadt. Már semmi sem ugyanaz, mint rég, szerelmed szárnyal az élet hűsén, szikra-darabokra szóródik lüktetve az elszámolás nagy utolsó ütemén. Bár szép volt az élet kettes frigyben, száz ajkú csókjaim kéjes örömében, úgy vágyódik szívem lomhán tekeredve ajkad körül fösvény szerelmedben. Ma már csak tompa gyertyafények lángolnak tompán az estben nélküled, s én hálásan hordom emlékképedet, légy áldott, magamban benned élek.