A két barát---WILHELEM

A Bolyai úton felfele ,mert enyhén kaptatós az utca-apró kis kövek csillogtak, s a  szél őrjöngve üvöltött a magas házak között. A kirakatok enyhe éjjeli világításukkal mint fonnyadt gyertyák pislogtak a házak ablakán s a lámpák alatt álldogálo lányok mint bamba virágok  kirakatokat bámultak. A Főtér felől" Alain Delon"- kabátos alak sietett gyorsan  és fiatalosan felfele, ahonnan egy átmeneti kabátos alak igyekezett a Főtér  iránt. A" Kínai vendéglő " előtt összetalálkozott a két férfi. Két negyvenes, akik közül a bundás fiatalabbnak az átmeneti idősesebbnek  látszott koránál. Az első Roland  volt, a másik egy volt osztálytársa  ,Barna.
 — Szervusz édes  Nándi.
 — Szervusz Barni-mekkora meglepetés.
 — Hová? Haza? Persze fáradt vagy! Mostanig dolgoztál?
 — Igen. S te?
 — Hát ez rémes egy dolog Roland. Mondd, a fejem még a nyakamon van? S még el kell olvasnom egyet s mást az éjjel.

 Sietsz?
 — Nem. Mindegy.
 — Hát legyen  szép estéd otthon ,bizonyára már várnak.
- De igazán, Nándi oly régen nem beszélgettünk, gyere be egy fél órára, aztán visszakísérlek a „Kinai vendéglőig"
--Jó !
 — Aranyos vagy! — Hát hogy élsz? — kérdezte Barna a  vendégloben a  habzó sör mellett- — -------    Dolgozom. Sokat
-    De ezen a héten itt vagyunk  anyuéknál.-Nyugdíjba ment a father .
 — Persze, persze.
 — S te, hogy vagy?
 — Kérdésben a felelet. Kérdés, édes fiam, óriási kérdés.
 — Valami bajod van?
 — Nekem? Semmi.
 — De neki vagy keseredve.
 — Én? Virulok mint egy tövises rózsa.
 — Nő?
— Hagyján! De mit hagyján? Hagynak, békében hagynak. És jól is teszik, mert az ifjúi kilengések  kora lejárt. Nem ízlik az egész és unalmas, mint a laska evés.A fene az én büdös életembe.
 — Hát mi bajod?
 — Az kérlek, Nándi hogy az  este eszembe jutott az Ilona és azóta nem megy ki a fejemből.
-    Ilona??
Nagy csend lett ezután.Mindketten álltak egymást figyelve kikerekedett szemekkel.
 — Te nem tudod? -Te nem tudod? Te nem tudtad, hogy Bórka  Ilona és én...?
 — Bórka  Ilona  a híres  énekesnő ,aki most Párizsban énekelget.
   - Szóval na....ott forog ha kell ha nem..

-Nem tudtam Barni,mert nem voltam az országban.

— ... és tavaly Berlinben és tavalyelőtt Bécsben és sok nyavalyás tavalyok előtt az én két karjaim 

karjaim között

 forgott   úgy, ahogy mondom, te ezt nem tudtad?
 — Sose mondtad.
-Nem mert nem találkoztunk --de mond milyen körúton voltál ?
-Tanulmányaimat Párizsban fejeztem be-nemrég tértem haza.
-Amúgy már nem lakom a városban kiköltöztünk Nyárádszeredába.
Mar egy hete vagyok Vásárhelyen de anyáéknál lakom ideiglenesen.
-Nem vagy egyedül igaz Nándi ?
-Nem a feleségemmel vagyok,akit egy repulogep utazás kozben ismertem meg,  még amikor arra fele utaztam.
-Sajnálom Barni kedves ,de nem tudtam rólad semmit.
 — Pedig mindenki tudta
-Bizony, az nagy szerelem volt s azóta több jeles  nő ajándékozott meg  úgynevezett kegyeivel, de az Ilonka ízét azóta se tudtam feledni.
-Tudod  Nándi szegények voltunk, mit mondjak neked, milyen szegények, arra nincs szó, az én kurta ingeimet  felváltva, viselte Ilonka s piritos kenyérrel egyengettük szerelmünket.

Ő

 kezdő volt már akkor is tehetséges, én pedig  egy nagy tehetségtelen voltam, szintén kezdő és a sors egymáshoz  kötött  bennünket.   Ez volt a helyzet. Imádtuk egymást. Folyton a szoknyáján lógtam, ha volt szoknyája, mert néha nem volt, mert zálogba csaptam, hogy a pénzen finom kaviárt  vásároljak. Előre láttam a pusztulást. És éheztünk és csókolóztunk. Másfél évig. Szörnyű volt és édes volt. Láttam, hogy ebbe belepusztulunk. Neki bunda és ékszer kell és nagy élet a nagy tehetségének. Mellettem pedig lecsúszott nyomorba, az ismeretlenségbe. Ezt ő is megértette, de nem akart elhagyni. Szeretett! Én is és ezért elkezdtem rábeszélni, hogy szakítsunk. Muszáj. Ó érettem, én érette.Végre megértette. És megrendeztem a bucsúlakomát. Vacsora, pezsgő hitelre a szállodai szobámba! Könnyezve ettük a flekkent s bőgve vedeltük a bort.. Sírva csókolóztunk hajnalig. Akkor azt mondta, ez után az éjszaka után, nem hagy el soha, soha, pusztuljunk el együtt. És levetkőzött meztelenre, hogy nem megy el. Ekkor fogtam a kabátját és ráborítottam fehér vállára és kituszkoltam az ajtón, a ruháit egy csomóban utána dobtam, magamra zártam az ajtót és végig vágódtam a földön, a szőnyeg sarkát gyömöszöltem a számba, hogy ne hallja a zokogásomat. De hős voltam. Ilonka,sírt , dörömbölt, jött a hotel szolga  elvezette a asszonyt fülkéjébe, hogy öltözzék fel. Egy félórai múlva telefonált, könyörgött, sírt, visszajön, éljünk újra együtt és újra hős voltam. Nem is feleltem. Beteg lettem. Két hétig feküdtem élet unalommal  és mindenről  lemondtam.

-Nándi cigarettára gyújtott és szomorúan nézte Barni szenvedését.

-Azóta sem jöttem helyre -minden nap rá gondolok most mar két és fél  éve Nándikám,el tudod képzelni mit jelent számomra.

—Még csak látogatóba sem jött haza—eltűnt valamerre ,valószínű bank igazgató vagy más gazdag ember vette kegyeibe—.Fáj a lelkem ha arra gondolok ,hogy mással enyeleg.

Két hét múlva bundája volt és gyémántjai voltak és most állítólag  Bécsben van... ó, Bécs...
 — Hm Km!
— De mit untatlak itt ilyen ócska szentimentális vacakkal. Ilonka művész nő lett.
— Elsőrangú.
 — Te szereted a hangját ?
  —Igen szerettem.
— Ugye, Nándincs még egy olyan nő... Bécs.... ó, Bécs... Na, gyerünk haza... Vagy inkább lányokhoz?  Majd eldöntjük az utcán.
 — Micsoda latyak! S hogy üvölt ez a szél, mint egy nagy vadállat.
— Undok idő.
-Menjünk haza Barni ,jobb  neked is ,engem várnak otthon
 — Brrr! Inkább menjünk haza, Nándi hátakkor szervusz.
 — Szervusz, édes  barátom jó tett  számomra  a találkozás.
—Valakinek eltudtam mondani a nagy bánatomat .
—Örvendek én is szólt Nándi—és magában rá gondolt a szerelmére Ilonkára,és gyorsabban  sietett fel a Bolyai úton ahol meleg szoba és egy asszony várt rá -Ilonka, - Bórka Ilona a felesége.