Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Húsz éven át roncsoltad a szívem rettegek a felismerés pőreségétől, hogy általad a termékeny ellentétek keresztezték jajszavaim jelenlétét.   Diadalod nem volt mindig terhes az- itt és mostan túl is szeretsz, mennyire éheztem s pokollá tetted életem,mágnesként kezelt ígérettel.   Ma megint oly vészes a levegő íze a csillagok alattam is felettem is hullámzanak egymást keresztezve, míg lelkedben a törődés csupa vész.   Húsz éven át sírva és nevetve szinte élek szerpentinen,szúró köveken, sosem tudom önként megérteni végre kapcsolatunk ér-e annyit mint az élet ?   Évtizedes sorsunkba belelátok élve elárullak durván, vagy szép szelíden  elárullak , hogy magam megmentsem idővel gyöngéd szigorral fegyelmezlek.   S a jaj határát majd én szabom meg, gyengülni fog, mi nem lesz kedvedre van ,hogy az öröm nem jön csak óhajjal de ígérem, hogy őszinte leszek sóhajjal.  

Az őszben ingedbe belefújj a hideg kabátod gallérját, lassan felemeled magadba roskadsz de felkészülten ha talán egy barát még is felismerne.  Hajad ázik ,lucskosan szenved gerinced térdedig ér meggörbülten,  keseregsz alkalmi szív fájással nem az vagy ki voltál hajdanában. Otthon a" kedves" vár és nem kedves hajnal felé még nem ordít csak les, bevallod neki mit el nem követtél hogy békesség legyen szavak nélkül. Senki sem tudja honnan érkeztél sem azt hogy melyik úton jöttél a titok egy nagy gond, sebaj kibírod, amíg kedvesed még semmit sem szól. Közben hajat törölsz nyugodt kézzel mellyel pofont kentél le neki az éjjel, szíved fáj , szúr ,csontjaid dermedtek de karba tett kézzel nézed kedvesed. Hajnalban rájössz, alig múltál negyven látásod meggyengült, szemüveggel nézel megereszkedett izmaid vizes kék ingedben olyan mint a kicsavart törülköző reggelben. És mégis vannak titkaid incselkedőek alattomos bizsergéssel figyelmeztetnek, s ha"

A dombokról az elmúlás,galoppban titkos falkái ereszkednek alá, köröskörül kis fényecske lángja elhamvad mint a nyári kánikula . A nap olyan mint egy vércsepp hunyó pilláján pislog, az ölében hajnalban őszszaga terjed régen, ködterheket hordoz szőnyegére. Holnapra itt rozsdásan elterül az őszi csend hűvös képzelete, fészek teremtő bűbájok varázsa madárpárokat kerget fészkükbe. Addig, amíg az ujjongó friss tavasz életet fakaszt varázsló ifjúsága, amíg fel nem derül a kék égre s megszületik a tavasz unokája. [W.B.]

Már erősen nyugovóra hajlott az őszi nap s utunknak csak nem akart vége lenni..  Bevallom: panaszkodtam. Nem tudott már felvidítani a szelíd, lankás táj, a szőlőkertek béka zöld színe, a látóhatár szélén úszkáló leheletnyi lila köd, az előttünk elterülő széles, csendes és ábrándos völgy. Fáradt voltam, meg is éheztem. Keserűségemben ráültem egy kis patak hídjának karfájára és megtörölgettem a homlokomat - Itt a  Szamos  , ugorj bele, -mondtam.   Elég!- kiáltotta a társam, elpusztíthatatlan fickó s körülnézett. - Te nyavalyás flótás. Inkább arra gondolnál, hogy az a sváb asszony, akit megkérdeztél az előbb, hogy jó úton járunk-e, becsapott. A fejemet teszem rá, hogy nem Tótfalu felé megyünk .   - Az lehetetlen, - dörmögtem.  - A nép egyszerű gyermeke nem csaphatott be. Miért csapott volna be, mi ?  - Barátom, nemzetiségi területen járunk. Dúl itt az irredenta. Akasszanak  föl, ha az a sváb Rézi, vagy Mári be nem csapott! - De mi oka lett volna rá ? Mi ? -Magyarul kérdezted az

Szeretnélek megtagadni, de vágyaim hidat vernek hozzád. Szeretnék egyszerre lenni úrnőd és  hű  kutyád, ki kedvedre igyekszik megőrizni lépteid nyomát Két nyelven beszélünk  egyszerre s két szempár egyre kérdezőbben les egyre titkosabb, tanácstalan érzelmek, egyre sűrűbb legyintéssel behintve. A fő törvény kisiklott-bongva-csengve zúzódhat széjjel mint a többi szerencse, a harangok némák , iszonyú kilengéssel. S még mennyit mindent kell mentenem, mennyit mindent kell szavakba öntenem hogy szelíd álmok terüljenek szemekre.