Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Körték meg almák, mohos, régi kertben, most is úgy érnek, mint sok éve régen, lekaszált fű szaga száll a régi réten, mint amikor nagyinál gyerekeskedtem. Nagyi is ott van,  múltam gondos őre, most is nekem süt, főz a kályha ölében habár azóta gondtól  még öregebb lett nekem csak úgy él, s mutat régi időmre. Itt-ott bizalmas padocskák árnyékán egy vén kandúr mint mesékben olykor, egy-egy titkomat őrzi, melyeket  mormol, titkot, mely itt várt,gyerekként árván. Jaj, te öreg kert  hol a régi tested csak pókhálók  csillognak a fákon. fújnám, de jaj, nincsen semmi álmom s riasztó hangom a torkomba reked. Már tudom én, itt volt a meseerdő, mi nagyimban  él s  biztosra mentem, hol kapok én még ilyen  hűsítő kertet ahol álom ölel , oly meleg  ölbe rejtő? S szívem, melyet  új örömre tártam, eltorkollt  a csúf szürkületi ködben. Látom,hiába jöttem a nagyihoz haza drága nagyi  nélkül a múlt is hazátlan.

Szeretném, ha még zongoráznál, bármit , csakhogy hangok érjenek, melyek dallama kezedtől eredjen hódolva hallgatnám zenédet. Eléd teszem mind a régi kottáid a múltad mutatja, kicsike  nyomát, hogy lelkem fölött  szellőzze  át együttlétünk  derűjét, égi csodáját. Akkor is, tudom, boldog  lehetett hunyorgó szemed,  mosolygós szád tőlem egy szót, mosolyt se sajnálj. Bár e kis darabok pótolják énedet, mert két karom egészben, amint vagy, szegény testemre sosem szoríthat.