Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Még szememben a nézés fiatalos mosolyomnak árnyéka nyomorog, szürcsölöm az életet  míg mulatok de szenvedésbe torzul mosolyom. Az élet búsan hömpölyög tovább és arcom mint egy sápadt délibáb, mint a lepke lámpafénybe bódult, aprókat sóhajt a fonák álomvilág. Néha megcsapnak illatos változások ifjúságom csillogó emlékei-ragyogók nem vádolnám én e nyomorult világot de szükségszerű törvény lett a tanúm. Lassan őszülünk ,fejemen egyre több ezüstszál ragyog, mint régebb-ezelőtt, szemeim kéksége tompul az ég keblén, így leszünk egyformák megöregedvén.

Értéktelen, vak s bárgyú a szerencse oda hull, hová a sors hajítja,-s a szerencse, vaknak csak azért, - nem nézi ki merre megy, bárgyúnak, mert oda esik hova nem kéne. Szerencsétlen, ki baját nem tudja rejteni: mint én hitvesemet, kiről beszélnek tettei, hallgatásom is vád lenne csak rabja vagyok bár nem ellenségem bármit is kívánhatok. Csak azt lesem: mikor kerül az ostoba az ördög poklába egyre vádol, de barátnőmet a póklábút annyit zaklatta -míg elkapta tőle az átkot, így a legjobb barátnőmtől is  elválasztott. A házasságban és bajban nincs jobb dolog mintha a férjed otromba, kapzsi, ostoba, hová taszított engem életem alkonyán? ki nagyravágyó, bőkezű, értékes adomány. Erőszakja , sem tekintélye nem értékes, míg ifjú voltam, erre-arra vinni kértem, öregségemre viszont könnyen kisemmizett míg rám ragadt egy méltó férfi vak szeme. Már nem lesem: halálát, mert ebben is a  dühös  én leszek, ha  kedve tartotta sárba rántani kedvemet kitől semmit se tagadhattak meg az istenek, hogy mond