Semmi sem a régi

Még szememben a nézés fiatalos
mosolyomnak árnyéka nyomorog,
szürcsölöm az életet  míg mulatok
de szenvedésbe torzul mosolyom.

Az élet búsan hömpölyög tovább
és arcom mint egy sápadt délibáb,
mint a lepke lámpafénybe bódult,
aprókat sóhajt a fonák álomvilág.

Néha megcsapnak illatos változások
ifjúságom csillogó emlékei-ragyogók
nem vádolnám én e nyomorult világot
de szükségszerű törvény lett a tanúm.

Lassan őszülünk ,fejemen egyre több
ezüstszál ragyog, mint régebb-ezelőtt,
szemeim kéksége tompul az ég keblén,
így leszünk egyformák megöregedvén.