Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Örökkévaló  lett a csupa-kezdet, hűségekből, apró fényűző dacból, kifogytam minden bűntudatból botorkálok előre kimért időmben. Szívem telítve volt szeretettel ahonnan rég száműzted magad, minden volt, ami tőlem telhetett rejtelem-minden nekem maradt. Hívnának vissza a  kinyílt virágok míg távoztál  csak görbe vállam csuklott össze, fejem siratta bánatát jogaim hiszik tovább, ártatlan vagy. Építed önnön szégyened:butaság, mert bocsánatos bűnöd: a gazság, majd megdermesztenek kudarcaid ideje lenne hogy visszatalálj hozzám.

Annyira szellőként libben az idő, és ujjainkat egyre  szétbogozza, és visszaterel menthetetlen újra régi emlékeinkhez jóba-rosszba. Hideg k zúgnak, kavarognak nincs éjszaka, és nincsen nappal, kettő k ö z ö tt  összezavarodnak szemeden csillogó búcsú pillantása. A nyomok nyomtalanná fedett évek nyomukba szegődünk híven  szelíden állunk  az időben, s  az idő áll a  zeniten de az  emlékek kísérnek a végtelenbe. Sötéten botorkál a szív és remeg, a zörgő, fagyos tájba vadként figyel, nehéz tűz a fájás,-az ember szívén borúsan lobog, mint szülő ház, ha ég. Az éveket-számoló nem védi arcát, pókhálót köt rá a lassúbbodó  idő, port fúj szemekbe, lisztet a hajszálra visszaterel menthetetlen újra rosszba.