Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Békés sötétséggé olvad az este, nem létező vágyakat sért az idő, a fájdalomnak és a szerelemnek éjszakája jön béna kegyeletnek. Nem láthatlak, ezért alázkodom, gyógyító szerelmen,kongnak harangok sosem maradunk egyedül,bármikor messzeségből, közel hozzuk a távolt. Fél álmomban néha hallok egy szót, mint egy angyal, ki tékozolja napom tények s az órák hiányát elgondolom amit ígértünk örökre, ketten egykor. Békés sötétséggé olvad az este, hallottam régen is e súlyos csendet szobámban,meztelen lábbal járok bűvös  árnyékok tánca  egyformák. Amit tudunk az ,csak részlet,de sok kicsi  akkor lesz egész,ha elolvasod életünk  könyvének első  oldalát amik számunkra már  utolsó lapok

A kerti  virágok szomjasak voltak. Egy csepp eső sem esett, és mindnyájan olyan szomorúan hajtották le fejeiket, hogy megesett a szívem rajtuk. A máskor oly víg kis hajnalkák és százszorszépek elbújtak a fű alá. A hosszú, komoly liliomok még hosszabbaknak és komolyabbaknak látszottak, a gyöngyvirágok elfeledtek harangozni, és mert a virágok búsak voltak, búsak voltak a madárkák is, és egy árva dalocska sem jutott eszükbe. A pillangók pedig körülnéztek egy harmatcsepp után; azután ráültek a virágokra és szárnyaikat lecsüggesztették. Roppant szomorú társaság volt, az bizonyos.    Akkor jött haza a kis Gyula. Igazán jó fiú volt az a kis Gyuszi. Úgy szerette a virágokat; órákig elüldögélt mellettük és belebámult piruló, színes kelyheikbe. Mindenesetre jobban szeretett a virágokkal bíbelődni, mint iskolába járni s olyan dolgokat magolni, a mikhez nem is értett.    Azért az öreg, hosszú kabátos professzor azt szokta felőle mondani, hogy nem viszi semmire. De ahhoz a professzor n

Miénk e föld, e csodás teremtés komor bölcsője hangtalan daloknak zöld fenyvesek, fehér sapkás hegyek, s a csillagok sehol így nem ragyognak. Miénk e hely és sok büszke tornya a bércek égre néző, havas  orma, a vágy, mely tüzes  testemben remeg s barátaink, eme furcsa emberek. Te csak várj  csak  nézd e kék eget: a csillagok még  hol ilyen fényesek? Az éj ily tiszta és oly szép az álom, mely ránk hull borzongó holdsugáron. Ne menj,ott más a föld s az emberek: ott árva leszel és mindig idegen ott senki így nem vár, így nem szeret... te csak maradj, maradj mindig velem. Külön világ ez. Íze nincs a szónak, a kósza fény s a csend többet beszél, súlyos az ég, s a nyílt pályán a rétek fölött örökké muzsikál a szél,maradj itt.