Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Istenemnem,  milyen  szomorú  volt  ez  a  szerelem ,milyen  bús,  milyen beszélve-szótalan. Én  tudtam   látod  kedves    én  éreztem  :mi  nem  lehetünk  egymásnak  semmi  sem  kis  megálló  a  vad  hajszában ,percnyi  csend  a  zűrzavarban, pihenés  a  keresésben ,kis  mámor  a  feledésben. Pedig jaj    be  akartalak  magamnak. Társnak,  pajtásnak,  örök  párnak s  talán  egyszer  a  gyermekem  apjának .Milyen  sok  volt  a  hallgatás ebben  a  mi  szerelmünkben, és  mégis,  milyen  kevés  volt  a  csend körülöttünk,  meg  lelkűnkben. .Nem  lehetünk  egymásnak  semmi,  semmi. csak  kortynyi  víz  a  szomjúságban, hűvös  szellő a  forró  nyárban  ,egy  kis  meleg  a  hófúvásban . ..Mi  lesz  velem,  ha  már  nem  foglak  szeretni s  mi  lesz  Veled,ha  nem  kísér  majd  két  szemem ?

 Ne  félj,  ha  tavaszi  esten pattannak  teszülő  rügyek virágba  borulnak fák  és  fiatal  szivek ne  félj.ha    Ha  mindig  egyedül  lesze hívásodra  nem  jönnek senki  sem  felel ne félj I  félj I Ne  félj,  ha  kósza  felhővonulások takarják  előled  a  kék  eget s  ezüstös,  szönyeges  házból sívár  albérletbe  cipeled lelkedet. Ne  télj,  ha  elbújnak  az  álmok, a  nyár-égen  csillag,  ha  lefut ,ne  félj,  ha  sikátor-uccák pénzéhes  bűne  elődbe  hull ne  félj. Amit  magaddal  hoztál hitet  vágyat  és  álmokat nem  viszik  el .Ez  másnak  értéktelen,  semmi, ne  félj,  ha  egyedül  kell  lenni. Ne  félj,  ha  olmoseső-áradások szívedig  zúgnak ne  félj ! Jót  és  szépet  onnan ki  nem  mosnak .Ne  félj,  a  tél  majd  lekopik  a  fákról ,virág  kacag  rád  majd  az  ágról ,éretted  is  gyümölcsöt  hoznak  majd  a  fák s  magányodban  benne  lesz  a  világ.

 Zöld maszatos lepkeszárnyon suhan az éj s a csillag, mint ezüst törpe messzi-messzi mesék nagy szakállú vándora leint nekem a bíborszínü hajnalról.   Már kacag a hegy a lusta Nap  első piros intésére,mintha kedvesem nehéz cipője hagyna puha nyomott ráncos arcára.   Halvány-zöld láng,szűzies fátyol illan végig a szemérmes hajnalon, tarka színek varázsa vet messzi rubin-pírt a kelő Napra.   S már a szemem is kacag, már szívembe is belehull a hajnal első virága-a fény.   S sötét világon is végigremeg egy kis hit, egy kis remény s betölti boldogsággal a szíveket.    

Egyszer lattam a vilagot ilyennek nem az   az  én  szememmel hajnalos regek fatyla  Kedvesem   csókja  keltettt  bennem A   v ilá g o t  szépnek  látó  rózsaszín  meset p a ra d ic s o m m a d á r  tolla ,GYongykagylo    h a lv á n y   bíbora l e h e t  ilyen   a  kék  reqgeteg € s   m é ly  tengerek Ölében. S z á z   angyali   ének, S z ű z  tis z ta   kéjek l á to m á sa   ilyen. J g y   c sillo g o tt,  h u llt  c s illa gomr]  pláplanetak ejeben l, .midon    e ltű n t  a  jmindenseg g  komorlo  métyébeq.  

 Ej   van,   csöndes   nyári   éj ,S felhőide n   csillagos   az  ég .A   fenn   ragyogó   csillag   milliárd\  Mennyország   gyanánt  tündöklik   le   ránk .A   csöndes   nyári   éjben  Csak   a   kis   szellőcske  szalad,   S mint  a   hű   anya  kis  gyermekell     Rendre   csókolja   a   fű-virágokat  : Aludjatok  .  .  .   aludjatok !Álm otok   legyen   boldog   !S hogyha   több   nem,   bár  egy   pillanat  Legyen  szabad,   szép,   álomkép   a la t t .  . .  Álm odjatok   ti,   egy   boldogabb   nyarat,     k  .  . .  Álmodjatok    álmodjatok  . .  .   !Hisz   álmodni   még  szabad

 Szivem véresre szaggatta az élet De reácsokolt százezer mesét ,De nekem adta büszke havasoknak Titokzatos sötét zöld fenyvesét   .Szivem véresre szaggatta az élet ,De m egtöltötte fényes, tiszta lánggal ,De m egtanított szeretni szerelmet Kom oly, áldozó, harcos rajongással   .Szivem véresre szaggatta az élet ,De reácsókolt biztató hitet. De Ígérte, bogy m ajd gyümölcséreskor A szenvedéseinkért megfizet   .Szivem véresre szaggatta az élet, De egy-két álm ot m eghagyott nekem ,És álmodom, bogy arany felhőt alatt erkezik felem egy komoly gondola

 Gyönge,  fáradt.Mégis  biztat erőst  játszik, s  nem  jut  el  a  boldogságig. Sűrű,  ezüstverte  haján napsugár  ég és  homlokán  ott  az  árnyék. Mennyi  kusza  vonal!  Talán legföbb  érdem elsimítom,  így  ígértem. Szeme  szeretetre  szomjas s panasz  benne vigyazok ra megigertem. Szeme  szeretetre  szomjas s panasz  benne, O,  ha  egyszer  boldog  lenne. Sírna   kacag,  szólna   hallgat be  bús !  be  szép! S  egyedül  viszi  keresztjét. S  csak  fut,  keres   Isten tudja rálel  végre elveszített  életére.             Szeme  szeretetre  szomjas s panasz  benne, O,  ha  egyszer  boldog  lenne. Sírna   kacag,  szólna   hallgat be  bús !  be  szép! S  egyedül  viszi  keresztjét. S  csak  fut,  keres   Isten tudja rálel  végre elveszített  életére.           , Gyönge,  fáradt.Mégis  biztat erőst  játszik, s  nem  jut  el  a  boldogságig. Sűrű,  ezüstverte  haján napsugár  ég és  homlokán  ott  az  árnyék. Mennyi  kusza  vonal!  Talán legföbb  érdem elsimítom,  így  ígértem. Szeme  sze

  Azok a legszebb verseim Azok a legszebb verseim, amelyek verssé sosem vállnak, a néma versek. ezeket nem hallja senki, csak én, bennem teremnek, bennem váltnak széppé ütemeik a szívveréseim. Ütemei egy rejtelmes világnak ahol még a gyermekmesék ezer csodás alakja él. óriások, hősök, daliák, s a hazátlan Csaba vezér szomorú, csonka csapata. Az álmaim innen indulnak el és tépetten ide térnek haza. Azok a legszebb verseim melyek innen sosem indulnak el, melyeknek minden egyes ritmusa bennem támad és bennem halkul el

 Szeretném  átölelni  a  Világot  Örök  megváltó szerelemmel   Szeretném,  ha  idelenn  a  földön  Nemes, volna  minden ember. . Szeretném,  hogyha  a gyulolet  lángja  Már  kilobogna  egyszer vegkepp  Szeretném,  ha  a  lelkeket  nem  érné  Az  elfogultság, sotetsötétség. . Szeretném,  hogyha  felednék  a  múltat  Fátyolt  borítva  könnyre,  Vérre .Szeretném,  ha  az  összetört  szivekbe  A  hit  Vigaszul  Visszatérne. Szeretném,  ha  mi  szép, jó  a  Világon, Azért  mindenki  lelkesülne S  ember  az embert testvérként  ölelné:  Egymást szeretve megbrecsulve..

Ha  majd  a  napfényben  tündököl  a  róna ,Mintha  arany  volna. Ha  m ajd  vágytól  űzve, elmereng  a  tájra ot   keresve   várva , Ha m ajd szép szeméből egy egész menyország Üdve  ragyog  le  rád . Hogy  még  lehet  bánat  ezen  a  világon Az  neked  ne  fájjon. De  ha  egy  szép  napon  összeomlik  minden remegő  szívedben Könnyet  csal szemedbe  a  hűtlenné lett lány, gondolj  akkor  reám Az  én  fájó   lelkem  örökös  gyötrelme Jusson  az  eszedbe.   .     .  .  .  .