Hozzád kotve--Wilhelem
Belém fészkelted bátran magad oly tompa aranyrögként, hiába akarlak egyre belém hegedtél tövisként. S úgy fáj felsebzett szívem vér csepeg minden léptemre , nemes testem hurokkal kötött, csak törölni tudom vérzésem. Tudom örök életemben vagy simogatsz s fürkészel vadul rejtett lángokkal égeted szívem s örökké bennem lakozol . Sóhajaimtól lebben a rengeteg, szájamból nehéz rebbenéssel feltörnek néha engedékenyen az esti áhítat szelén,fájó leheletek. S ha elfog a csüggedés lengén hosszú gondolataim mentén a csend, mi elaltat csendben , zokogásom elmossa ,szemedben..[W.B.]