Hozzád kotve--Wilhelem

Belém fészkelted bátran magad
oly tompa aranyrögként,
hiába akarlak egyre
belém hegedtél tövisként.

S úgy fáj felsebzett szívem
vér csepeg minden léptemre ,
nemes testem hurokkal kötött,
csak törölni tudom vérzésem.

Tudom örök életemben vagy
simogatsz s fürkészel vadul
rejtett lángokkal égeted szívem
s örökké bennem lakozol .

Sóhajaimtól lebben a rengeteg,
szájamból nehéz rebbenéssel
feltörnek néha engedékenyen
az esti áhítat szelén,fájó leheletek.

S ha elfog a csüggedés lengén
hosszú gondolataim mentén
a csend, mi elaltat csendben ,
zokogásom elmossa ,szemedben..[W.B.]