Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 24, 2021

Ha nem vagy velem

Kép
  Két nap között egy perc egy vég, és vágyam újra felég két este közt egy sugár, lázasan jár, gyötörten ringva ha nem vagy velem és csillog a csüggedő vágy remegnek, reszketnek a csábos érzelmek, reményt keltenek bennem, mert föld és ég mind egyben fuldokol, nem elég a szerelemben, mert minden varázsként szédül suhogva,ott bent ; míg kint, csak enyhe fuvallat lázong, mert úgy hagyja el szívedet a rettenthetetlen, a könyörtelen gyáva félelem, mint ahogy a felhők gyűlnek a sötétre festett égen, lázongva, felszabadultan elszállnak , zsonganak a víg szabadban, úgy mérik a szívet, szóval, a tekintettel,s örök vággyal, és egymásba olvadnak,mint egy csöpp halk varázslat. [W.B.] Vilhelem Margareta

Hazavárás

Kép
  S amikor a hold kapuját nyitja, az éj ragyogásában felcsigázott szerelmed lángja megremeg ostobán, s megalázott tört szavaiddal keresel feleletet. Kitárt testedben harang szóra megdobban szived és nem tudod letagadni soha hogy szerettél, akkor is ott a hold nyitányában a pöre ég alatt. Csak az imádat mi elhamvasztaná testedet bennem, vérző sebeim s tilalmak titkai fölött keresnem kéne, a boldogság és halk gyönyör között a kérdést varázs szóra. S én szerettem saját vétkemet vad őrületemben, képzeletemben veszve volt minden az ész képtelen felfogni értelmetlenül a lehetetlent, mi benned ragyogott. És álltunk a nyílt ég karimája alatt bíborvörös vakságban bocsásd meg nekem tévelygésemet az éji hang zajában , felelet nélkül maradt örült kérdésem örökre, érthetetlen számodra .

A legszebb ajándék

Kép
Látod vagy nem látod hallod vagy nem hallod a zene neked szól hozzád könyörög egy végben. Mert te vagy a reggelem mely kinyitja szemem te vagy az éj, mit szemem nem unt meg. Mert te vagy az átkom mit büszkén hordok a szó mi feloldja nyelvem a tett mit hibázok. Te vagy a lángoló nyaram a fagynak idején te vagy útirányom ha eltévednék a valóságon. És gyémántom vagy a sok arany virág között lepke szárnyon hiúságom éke a süppedő ingoványon. Te vagy a törvényem mely megvétózza lelkem kardokon csillogó fények   mik világítanak nékem .