Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

A bátyám még nem volt két éves és én már anyu hasából leseltem láttam milyen szaporán szopogat mikor már a cici az enyém  lehet. Nem valami barátságos,gyerek csendes, vajon hogyan jövünk össze én más vagyok ,mas színekben tündoklik arcom,hajam ,szemem. Most tudom a nevét  és gondolom meglehet  egy kicsit nagyothalló, késon válaszol a feltett   kérdésre én,az anyu hasában is énekelek. Ugy tudja hogy gólya  hoz engem aki fent a padláson kecmereg, nem ismeri még a biótörvényeket hogy anyu hasábol jön a gyermek. Majd megtanitom én a törv,ényekre alig várom ,hogy megszülessek de, ó jaj,ó jaj , anyu nagyon beteg gondolom ,pont most kergetett  el. Es igy jottem en az életszintre nem valami mulatságos a  tortenet, belém szúrtak egy par injekciót hogy biztos kezekben legyek. Bátyus nem néz rám kedvesen mintha nem  is nagyon szeretne en próbálkozom mindenképpen hogy kék szemeit reám vesse. Orvendek,hogy nem szopizik marciusban harom eves lesz hogy  is nezne ki ha mindketten ugyanazt az etelt enn

 Ismét távolodsz, ismét elhallgattál vigasztaló szóddal, de, pedig de várom azt a kis leveledet  ezer könnyel, csókkal! Tudom, hogy nem szeretsz, de miért mutatod,  miért kábítod szívem? Ez a foszladozó halvány remény-fátyol, ez az álomvilág, lásd: ez nekem minden!   Nem is kívánok én, lásd, te tőled semmit, nem kérlek magamnak, maradok örökké magányos vándora puszta sivatagnak a te szereteted csak az egyedüli zöld oázis rajta mely még fáradt lelkem úttalan útjain zúgó viharain tova menni hajtja.     De hát emlékezzél arra a magányos  szomorú leányra aki hoz megint mosolygást, derűt, napsugarat néma világába írd meg, hogy szeretsz még, hagyd a bánatomat egy kissé feledni hagyd meg nekem azt a balgatag hitet, hogy tudnál meg egy kissé, egy kissé szeretni.                                                                                        

 Enyém  ha  volnál,    én  utolsó  álmom, fájó szerelmem,  boldogtalanságom, sötét világú,  izzó,  mély szemedbe titkos  lángok  csilláma  ha  remegne.  S  ha  két  karod  ölelve  rám  tapadna  és  ajkad  szomjan  égne  ajakamra  nem  egyesülnék jobban  úgyse  veled. tiéd  a  lelkem  minden rezzenése, könnyes  mosollyal  mélázó  beszéde.    Halkan borongó  érzések  fuvallata  vad,  féktelen  lázálmok  bús  siralma, féltésem  hangos,  szilaj  zokogása gyötrő  kínnal  sajgó  kígyómarása  mind  neked szólnak,  mind  hozzád beszélnek. Szeretnék  egy  szót elujjongani mitől  a  lelkem  vágyva megremeg  a  te  neved,  a  gyönyörű  neved S  szeretnék  sírva  térdre  omlani megostromolván  könnyel  az  eget, hogy hívjad te  is    az  én  nevemet.