Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

A dalok halk finom fejedelme több mint hatszáz dalt komponált a dalok halk,finom fejedelme h-moll szimfóniát is hagyott ránk. Ki ennyit ír és oly örök lázzal, nem angyalt hordoz bent; démont Schubert utolszor nem  cimborákhoz a halott Haydn-hoz zarándokolt. A gyámoltalan kis tanárocska halkan daloló, nem rettentő vezér, de finoman, lágyan, lám mégis, mégis  legnagyobb csillagokig ér. A dalok halk finom fejedelme mögött, a poklot érzem és lesem, azét, aki a végtelenbe árván hanyatlott le kétségbeesetten.

Nemcsak téged szerettelek meg, akitől   kaptam ezt az életet tudom mit köszönhetek neked a  mindennapos újraébredést. A reggeli szivárvány, elöntő örömét, madarak harsány kar dalát az erdőn, a  sugarak záporát, ha jön  a nyár, és alkonyatok zengő harangszavát. A néma éjét és a sárga holdat, mely felé virágok illathimnusza lebeg simogatásod és aranybarna szemed, melyben ma is bizalmas  a szeretet. Neked köszönöm egész magamat a férfitisztaság felé sóvárgó szívet s a szirtet is megostromló akaratot melynek nyugalma nincs,sosem.  l

Ezt a szerelmet hogy meséljem el, ezt a szigorút, furcsát, szótalant, miből csak ráncolt homlok itt fent bár ezeréves pokol forr alant? Hogy mutassam, hogyan nézzem, hisz tenyerembe nem tettem soha előlem is nehéz dobozba zártam, látszólag födje pókháló s moha. Elnézem, mások ajkáról repülnek sok jelzők, mohók, színesek, szürke vallomáskor úgy érzem, tiltott gyökeret eresztenek. Nyugodj bele, én is belenyugszom ez a zárt világ marad, örök titok erre a lapra, mások hogyha látják képtelenség!- rá sohasem nyitok.  Forrósodhat robbanásig a katlan  s  a csengő tavasz hiába hiteget,  a poétából kint ezt láthatják csak  a problémást, elvontat, hideget.

Az én szívem régen bezárt kapu senkit már be nem engedek,tabu bár voltak még viharos nyaraim amikor többször megkísértettek. Szívem velem se engedelmes bár úgy tud szeretni mint senki nincs sóhaj, búcsú, könny, ölelés, csak  ősz hajtincs van kezemben. De ma aranyba öltöztetem szívem legyen egy új tündér vidám estje, minden reményt új napra cserélem kitárom lángoló kapuját remélve. Vitába szállok alázatos lelkemmel félek az éjben, újra lélegezni merek megvető mosollyal néz szembe velem alig nyögöm, hogy netán újra szeretek. Hagyom élni a vad boldogító reményt látszik sötétben is a fénylő szemem, nem akarok bujdosni, elesni sötétben akarok álmodni, csillagfényt az égen.[W.B.]