Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Enyém a szó. Enyém a teste-lélke ,enyém a számban minden gondolat amely méregfogával beharap imára kulcsolt fiatal kezekbe.   Az én szavam mély mindig énekelne buzdít, lázit, pedig maga is csak rab és azt hiszi, hogy mézet csurgat kitárt szájakba s halál ecetje.   Hogy összehúzza álma nyálát kedvesemnek, kiért nyelvem szól kiért a szóban értelem rezeg.   Öl hogyha mozdul, miért nem vágják ki nyelvem, hiszen vért kolompol.? hiába van szóm!Már szólni sem merek.  

 Ne szólj. Nyelved már úgysem igézhet e szerelemre új szavakat, a régikből meg kifolyt a lényeg s már csak a tömeg kongatja velük vágyát, hogy majd megszakad.   Csak a szótlan szó szerelem teli, hadd maradjon a szád csodálat, mélynek titkát csak csókom ismeri,  s némán surranjunk át az életen, mint örvényen a halak.      

Izlelem, mosolygásod, mint lágy-hamvas gyümölcsöt elkem telkedhez fekszik,   mint part a folyam mellé belém hulltál, drága gyöngy s lelkem tava eltitkol.   kicsattantál, drága rügy s szívem ága mosolyog alamizsnás hű ujjad.   lent s tetőn eléd hullok mosolyom, rózsám, szavam, szelíd szemedbe őrlőm.   alkonyom, búm bűneim tejszín orcádhoz törtöm mert te vagy kelyhem, csókom.   szabad mezőm énnekem hol kergetőzvén, vagyok lelkes, libbenő lepke én.          

 ízlelem,  mosolygásod, mint  lágy-hamvas  gyümölcsöt. Lelkem  telkedhez  fekszik, mint  part  a folyam  mellé. Belém  hulltál,  drága  gyöngy s lelkem  tava  eltitkol ,Kicsattantál,  drága  rügy s  szívem  ága  mosolyog .Alumizsnás  hű  ujjad int  s  tetőn  eléd  hullok :mosolyom, rózsám,  szavam, szelíd  szemedbe  őrlőm, alkonyom,  búm  bűneim ,tejszín  orcádhoz  törtöm .Mert  te vagy kelyhem, csókom ,szabad  mezőm énnekem ,hol  kergetőzvén,  vagyok lelkes,  libbenő  lepke  én

Piros  rózsalevélen Elférne  költeményem Elbirná  fecske  villiszárnyon Világ jelentő  vallomásom, Szeretlek!   S   vad  téli  éjszakába A  vihar  trombitája Méltón  nem  zenghetné  el Egy  szónyi  költeményem, Elhagytál!

 . .Jó voltál hozzám . A hangod, kezed   símogatott, megölelt.   A szemed   ragyogott rám.   Ringott a fű , ringott a fán   a napsütötte zöld levél   mint lóbálta, meghintázta   hegyről jövő könnyű szél   Arcomat megcírogatta puha hajad, hűs kezed,   mint a szellő   mint a szívből szívhez jövő üzenet    Szám a szádnak százszor adta,kapta   ,küldte a száj- magát   századszor is újnak várta   újra vágyott csókcsodát.  

 Távol  vagyok  tetőled  és  ülök  egyedül A  tűz  mellett  s  idézem   rossz  sorsom  keserűn Úgy  tűnik,  mintha  már  is  öreg  volnék  nagyon A   tél  hava  fejemen  s  Te  holt  vagy,  angyalom  Emlékek  lepkeraja  a  lelkemre  repü s  ezer  régvolt  semmiség  a  múltból  felmerül ráver  jeges  ujjával  a  szél  az  ablakomra míg  lelkem  édes  gondban  a  mese  szálát  fonja S  akkor  sűrű  ködökből,  ím,  kiválsz  hirtelen. könnyes  szemed  ragyog  és  ujjaid  hidegen s  a  két  karod  nyakamon  sokáig  ott  hagyod ,és  mintha  szólna  szád  is,  de  kél  csak  sóhajod És  én  magamhoz  vonlak  szépséges  kedvesül ,És  árva  életünk  így  csókokban  egyesül   ..Oh,  be  szegény  a  szóban  a  megemlékezés, Feledjem  el  örökre  a  percnyi  üdvöt  és Feledjem,  hogyan  szálltál  újra  ködként  te  el .e