Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Megtört testem úgy hajlik feléd, letörten nézem, már kezed sem szeret ha te elmentél, nincs álom, pihenés, kezemben remeg  árvalányhaj szíve.    Ma ránk is  pirít a nyár, mindenkire felhő játékát figyelem,lassan élve eloszlatják gondom és reményem,  ör ök  változással,  mindig k ö z ö nnyel. Piros rózsaszirmok hullnak felettem csak úgy hullámzanak a végtelenbe minden szirom egy kicsike belőled meglátogat, mezítelen karod és  tested. Egy emlék  tőled, színes lesz életem k ö nnyebb a mosolyom, ajkamon béke, kisimulnak redők k ö nnyes szememen csókok, búcsúzások,jóleső  beszédek. . Bársony árvalányhaj simogat este elfogadja csalva csalódaásom,remegve szabad vagyok mégis teveled megyek tudtam, hogy elveszítelek érdemtelen.[W.B.]

Gazdátlan ház rég ,ablak nélkül fakó cserepek lyukas tetején falain még látszik hajdani festék akácfák őrzik egyre kinyílt testét. A ház csupa rom ,falai repedtek itt -ott csepeg rajtuk egy vízcsepp gerendás teteje elenyészett rég az ajtók, ablakok üresen lengenek . Hajdanában sok lakója itt élt sok gyermek egymást ölelgették játszódtak vígan virággruppok közt a vakolat ép volt ,ma holt buborék.. Egyeseknek még fáj, emléke meleg, itt kergetőzött nagy gyereksereg arcuk.testük lázban áttüzesedett ma is keresik,ezt a varázs helyet. Udvara akácos ,színes virág sorok körülfogja a házat illatos virágpor , sok emlék kutat magának egy sort lehet pont egy királyfi is itt lovagolt . Ágbogas ösvénye gyermekévek nyoma ma ásító gödröcske koravén magánya akkori gyerekek ma már aggastyánok visszavágynak oda, abba a virágházba . Apróságok futottak nem is olyan régen ma emlékek gőze fürdik békességben este teát kortyoltak nagy kerek asztalon szőke hajuk lengett angyal s

Már rég mendegél legyengülten, az idő elseperte névtelen lépteit a férfi ki tengert kémlel messze egy fájo ég csillog benne a szeme. Sötétben ismeretlen fény bizsereg apró sóhajtások törnek fel önkénten nincs neki semmije :neve, fegyvere, időnként korlátnak dől gyenge teste. Kabátján sorakoznak rendre érmek miért  kapott sok keresztet-rejtélyek, mert a népét keresztre feszítették sok éve már a rendszer üldözöttje. Azóta keresi a tengert - mentségért a szerencse forgandó,ördögi kísértés veszélyes hit-,hirtelen látja a tengert gyönyörűséggel lép felé a hősember. Szíve fáj de a tettnek  áldozata lett, híre elmosódik, a mártír koszorú reped s a honvágy ül benne , hihetetlen érzés hogy titkát magával viszi a kék tengerre.

Üres lett minden hiányodban lázasan keresem kesernyés illatod, s várom nesztelen türelemmel szűz éjszakában kinyílni ajtód. De minden ott van kint dicstelen bennem szunnyad a láz meztelen s tékozló szemrehányások között veszteségbe botlik őszinteségem . Fontos üzenetek érkeztek illatosak tele tiszta sorok halmazával s töprengő alázatom fércén magamban botlanak háborgások. Mert ugye fáj neked is az ébredés körül ölelve ittas melegséggel szédülő fejemben értelmetlen sercegnek közönséges szennyek. S a vágtató szeleknek zűrzavarán még keresem tested melegét , de holt avarban száraz levelek közt már csak alázatom fáj rémek között .{W.B.

Oly jó ketten lenni az ég alatt nyári  este és hagyni zuhanni magunkra az éj meleget, és beleborulni a homályba oly jó. Nagyokat lobban felettünk  a hold kiül nemsokára fénye a  fákra, vagy az  illatos virágok harmatára. Nézd a levelek ifjú zöldjét, a levegőt mely fölötte gyöngy kék, oly jó , kedvet ad nézni, tenni, tűrni mindazt mit nehéz célba elérni oly jó, nézni a bünök  fenséges jóindulatát bősz zilált akkordok dallamát, szavaink zsongását, amíg  feldobog a még teljesületlen, egyetlen kívánság, a jóság.

Rád gondolok-s közben mosogatok kacsingat rám sok edény, az asztal piros kockás terítőjén már lenyugodott a napfény ö is pihenni tért, körülöttem mindenki pihen lassan én is eljutok az ágyig. Csendes a ház, egyedül vagyok ébren, alusznak kifáradt edények, te is szundítsz szép arcodon meleg derű sugárzik,- -vágyad remeg távoli gondom a holnapi ebéden de szemed hirtelen kötényemre téved,és figyelmeztet. Kinyújtod karod álmosan meztelen kisimítod takarod ahol vársz, ruhám lehull, kibújok észrevétlen alszik mindenki más, tested meleg bizsergő moccanás fel sem eszmélek, s a konyha körülöttem megremeg.

Azt hiszem megbékéltem, a tér s idő múlásával markomban tartom aggályom mi elémbe áll alkony határában.. Már hiába keresem magam, csak a lim -lom között fáradok, szelíd könnyek csillogó csendjében áltatom magam az ég dagályában . S fáradt arcom tükör számodra, nyugodt szívvel keservemben belesimulok jóságos testedbe, az utolsó szelíd halvány estében Tétova fáradásom hasztalan, a fájdalom között kéjjel kutatok, bár ami elszállt csak tér s idő, mert mosolyom benned maradt. Mert minden benne van a létben zihálásom kemény sikolyában elő- halott testem is figyeli, ami nekem jár halmazában. Lélegzetem csak apró sóhajtások, mik körül simítják a kapkodásom , de felejthetetlen mozdulatokkal, fejemet szelíden válladra hajtom./W.B.

Örökké báb játékot játszódtunk finom selymek húzták sorsunk világtól kapott drága ajándékunk szívünkben mardosta balsorsunk. Büszkeségünk, mosolyba feselt sokáig nem bírtunk hinni benne , törvénybe ütközött az idő hitetlen minden rossz bennünk keringett. Úgy ringott a világ körülöttünk szálltak egyre kékesen etűdök , messziről hallottuk, verte fülünk , tétován álltunk , megrendültünk . Morajlott a föld ,zúgott heves szél eltűnt minden, se szó se beszéd , tetteink mik kiállták a hét próbát semmibe fúltak maradt a homály . Ha az örök ködből felénk lengene látná harcunk s nem lenne kedve rég eltűnt már ki ismerősöm lenne édes karjaiban tartana minden este. [

Kis pillanatban,apró percben az éji hullámnak fényében láthatatlan szirmok esnek feltorlaszolt végs ő igékben . Kering az égbolt füstösen törékenyen foszlik lelkem, úgy várlak az éji csöndben reményekbe vesz tekintetem. Sebet sajdít a fájó messzeség csillámló zöld folyam hempereg tüzek hasította évtizedében szárnyak suhognak könnyekkel. Minden borongósan kéklik vibrálva száll a szél rejtélyében lehet- e szomorúbb az éjben  a fájó s visszatérő vég igéig. Lehetsz- e boldog ha lobogva ég kebledbe bújt rejtelmesség ? Sorsom fölött keringenek árnyak félve matatok szívem vágyában. Hűvös szeleknek nyomdokában, csak várva az igét nyomorában széjjel szórt csillagok özönében, szívem hordozza feszültségem. {W.B.}

Már nem nehezül rajtam teher, kin is elkerül, mi sóváran integet, mi nyomasztotta fájó szívemet eltereltem. Vad kedvvel hajszoltam végtelenbe tébolyt kergettem, ziláltan megtépve, s a görnyedt mámor pillanatában oly zavart a lelkem. És kacag elkárhozott szenvedélyem, mert enyém minden kéj üdvössége gyötrő szerelmem édes titka csendben fészkel lelkembe. Mert dicsőségben édes a szerelem, kábán kerget ,vad lángba eléget, s az éjnek hűs ölében megpihen a gyönyörnek fészkében. [W.B.]

A vad erdő oldalában almafa egymagában szárat törzse alig látszik, minden féreg rajta mászik . Nagyon régi,teste odvas nincsen alma ,ami tartsa már a madár sem ül ágra megkopott az idő rajta. Ahogy tavasz közeledik, és a fecskék mind ellepik, mintha megváltozna kedve hegges sebeit is kikezelte. Vén a fa ,de kedve régi visszatér bele az erő, vajon fecske madár volna ki a kedvét meg is hozta ? Bármi legyen, én nem bánom, csak lássam rajta a virágot, mert az almafa virágja , olyan, mint az én szép álmom. Látom megjött már a kedve , a sebeit már elfeledte , dúsabb lett a fának lombja, kivirult a tavasz rajta . Kivirít még sok ép ága, lombjánál több a virágja, szellő lengi, méhe járja, s csipog fecske az almára.[W.B.]

Nyári éjjelekben bőrömre tapad pillantásod, nyári ingert akaszt áradozva szívemben könyörtelen ,  húsomba mar termékeny szerelmet . Érzékiségem remegve bomlik szét az alkonyi csend hatalmában , s egymást tükröző lelki világban indulok feléd ,mint Hold alkonyában. Minden sejtem ébredése édeskés kivilágosodik egyre gyöngédséggel egymásba fogózva éltetik szemem mint önmagában nyíló virágoskert . Érintkezések egymásba zökkennek , magukért szólnak a matató kezek  gyönyörök keverik a pihegő szívet csókjainkból felébredt szerelmet.. Minden szemmérték íves része előtt hajladozik testem és tested között , elég a szó hogy közte megrepedjen  burokban szült vággyal forrt élvezete. Csak a szájunk az, mi alig szétreped kettős színt vall finom érzékiséggel  s két színt között, csókok függnek egybe amitől vibrálni kezd reménysége . [W.B.]

Voltam ébredésben ,könyörtelen mikor már minden elveszett sajnálat ült arcomon eleven szenvedés nélküli értelmetlen.  Átkos  tűzszikrák  táncoltak , öklömben forgattam haragom féltően óvtam ,de keservesen játszottam velük elszédülten. Mert lehet az élet egy ajándék bár törtető keserű öntudat kísér átfogó karok gyürüként ölelnek ha nincs értéke, bárhogy is dicsér . Mert ábránd leszek üres légben keresem majd támpontom egekben rózsákat fűzők telt kontyom ékére és áldom az isteneket bőségesen. Fájdalmam nyugszik tovább csendben siralmas imáim suttogom képzeletben , sajognak vágyaim kedv vsztetten és szívem vérzik lassú kényelmében .[W.B.

Szépen indult az idén is a nyár meg-meg csap a szellő szédület tombol bennem lángoló forróság örvendek hogy engem is szeret. Sárgul a pitypang nap tükrében víg mosollyal nézi magát hitetlen arany szálon pelyhei lebegnek, így felold lázasan minden kincset.. Óarany láng,borítja a föld zöldjét mint hajnali álmon csillogó fényét, júniusi nyár rabul ejti tekintetünk tegnap még eső, ma  nagy meleg Az ember mosolyogva remél, nem siratja a tavaszi képeket, nagyokat lobban a nyár eleje percenként mindig új rendelésre. Szeszélyes a következetessége, ebben a júniusi meleg fényben hitet ad hogy már  érdemes lenne illatozni minden százszor szépnek. Benned ölelem a mindig elkérhetetlent tavaszt ,nyarat persze  o szt és telet, prédája vagy a tüzes éjszakának égi rejtelmeidet értelmem imádja.      [W.B.]

Mert minden enyém,mi bennem van  laza ,vagy sűrű dermedés,  kitárt tenyerek eres duzzanata,  s a hatalmas láng-ez az egész.  Mert úgy őrzöm saját énemet  végtelen szegény gazdagságom,  tenyerem szívemen bezárul,  mert ott van fájó tulajdonom.  S kongó időknek zűrzavarában,  hol minden elvesztődik céltalan  a perc csak enyém számlálhatatlan  kavarodik az éjnek némaságában.  Ott maradnak egymásba meredten  szivárványos csodás dübörgésben ,  úgy hömpölyögnek a zene tükrében  betemetve a csendes könyörgésem.  Mert minden enyém volt és lesz,  örök életű fájó édes nosztalgia  ámulatban kinyílt szám zavara,  lelkesedve, vacogásom habzsolja.  Csak egy mozdulat s bennem van,  a pillantások kemény aprósága  sóhajom , mi feltör bent ,szakadozó, meztelen lesz az ölelések fájó szava.

Ha szeretsz bármikor fogadok egy simító kezet ,egy csókot , bármikor kopoghatsz ajtómon éretted mindig itthon vagyok . Illatos levegőben kopogó vágy bent a szobámban a félhomály eleven ,nyüzsgő szavakat talál , mosolyában ott van a kék madár. Jöjj nyugodtan, szívem kitárom szürke napjaimban rólad álmodom , lobogva dúl bennem egy izgalom olyan vagyok mint egy fogyó hold. S ha majd ajtómon lakat csüng eltűnik ifjúságom meg az örömöm minden majd untat, de összeköt szerelmem ,emlék fátylak mögött . A szerelem egy tüzes álmodozás elvonul felettem mint egy fájó gyász csak meleg füst takarja már szobám szerelmesen simogatja lelkem buját. [W.B.]

Indulnék feléd magányomban , bár riadtan érzem tévedésem az ösvény ugyanaz észrevétlen örülten keresném forró testedet . És indulnék feléd megszokásból félve ébredezek határozatlan, szívemre hallgatok rendületlen de magamra vagyok akaratlan. Feléd vonz bozontos ösvényed kísérnek bennem ismert szavak forrnak testemben izzadt lázak de alázattal várom búcsúszavad . És rendületlen bölcsességeid fülemben panasszal keringenek , lázas hévvel keresem emléked hiányzik bársonyos érintésed . Testem követel, zuhanva rebben mellemben furcsa izzadó érzelem , gyűrött hajszálaim megszürkülnek s feledésbe merülnek szenvedések .{W.B.

Csak úgy örvénylenek vadul felettem a meghalt védelmek csak tövisek ,bogáncsok kezei rajzanak, a virágok védtelenek . Csak rongyos borult sötétség ébred hangok nincsenek  és titkokkal megtelt sötét ösvények, mik sehova visznek. Mert mégis hova lettek a derűs utak a termő gyökerek, hova lettek a csengve örvénylő énekek mik dobogtatták szívem ? Es a gyöngy burokba simult selyem kezek mik élettelenek ? vajon merre rejtőznek a nektár énekek, mik oly édesek. Hova lettek az édenkertben összegyűlt mézek a száz szirmú szívekben vígan kinyílt rózsa kelyhek ? De már csak mosolygok a langy szélnek holdfényes kékjében simogatom tövises kinyúlt bogáncsokat rémült sötétjében. Ha már csak szavak szirmai hullnak csendben tudom lelkem üres és tágra nyílt szemmel nézem a békességben a jövőt veszélyében . Mert belém költözött a búval fedett csend az éj szürke őszébe szelíden mosolygok álmaim fölött tündérien, és halkan dalolom énekem.[W.B.]

Mert mindig visszatér az igazság falat emel a magasság, És kedvünk belefullad árnyékunkba és heves vágyainkba. És dorombolnak lüktetően gondjaink míg titkaink támpontjaink . Megpezsdül vérünk ereinkben látszatra csókokat kacagnak. Az óráknak hosszas gyorsaságában törjük a falat valóságban. Szemeink sötéten szikráznak az időben és múlik az igék békeidőben . Mert mindig visszatér az érvelésünk tisztán elképzelésünk. Lepelbe ejtett bölcs kérdésekre feleletünk hazugságra vetemedünk. Csak kuszán mocorog ,s harcol bennünk  érzés hogy tovább menjünk. Némaságba bujt ajkunkról felcseng mérlegelt verseny. Mert hiába a megnyert csöpp győzelmünk ha minden kihült bennünk. Hiába a bársonyos lángú forró ölelésünk ha sírásba fullad a keservünk.[W/B.]

Az időt nélküled elvesztettem szét váltak percek értelmetlen, tébolyi csend fekszik mellettem kopognak szerelmet, véletlent. Fulladt mámorban elvesztem, öntudatlan félig védelmeztem lázas tüzet mi bennem szétesett lábgja már rég kiégették lelkem. Ajkam és repedt ajkad között hideg jég fullánk beköltözött testem sejtjei elüszkösödött mennyi hazugság s őszinteség. Nélküled az idő megdermed szeretni csak fölfelé érdemes, semmi sem olyan mint régen szerelmem elveszett veled. Visszapörgetném reménytelen szemem lesne ébrenlétben, de csak csendes emlék közt nézem az elszaladt perceket. A csöndnek csapdájába estem, pupillámon szárnyal tekintetem, a messzeség kapujában állok és várlak tűzláng és füst között.[W.B.

Most ahogy még összefüggünk nem fog el gyakran gyűlöletünk, bár minden olyan valószínűtlen megalkuvó szürke rögeszme lett. Lassan kiismertem sűrű véred, bennem tombolt bölcsességem olyankor zavartan kéklett az ég a kimúlt csillagok fénytörésén. Én győztem mindig megpihenten bűnöm fényes pengéjét újra kifente bennem vígan is telítődött kedély becsaptam mindenkit aki- veszély. Próbálkoztunk egymással szerelmet ködbe takart holnapok előszeretetét, vágy nélkül dideregni kezdett lelkem és azonosult azzal ami teljesületlen. Most halkan át fut rajtunk a didergés öreg szívünk megdobban egy percre, ringva ringunk egymás felé egyszerre amíg szembe fut velünk az út vége..

Sok percek múlását nem vitatom, mert nincs semmi mondanivalóm mig szelíd kezekkel eltávolítom a rám nehezülő szomorúságom. Eltökélt ,zengő mámoros dalok konganak szívem kisírt oltárán de megbocsájtok önmagamnak hogy sebtében téged választottalak . Annyi év után, mint puha kendő rám tapadnak sorstalan pelyhek s már tudom kiért dobban szívem , mik szelíd tagadással ütik a percet. Mert mint idegen tértél be hozzám de íziben ismerős lett sóhajod s felrémlik ,mint vendég névtelen , erős férfias kebled lelket hordoz. Bent valahol szíved titkos zárán halk mosolyod szétterül vidáman , odabent valahol varázsok vannak és nevem zengik mint egy csodát .[W.B.]

O te Múzsa ki csak folytogatsz kiszívod belőlem vágyat s vigaszts édes csókokkal ébresztessz mint egy élő szív , dobogsz csendesen égő fáklyaként korozol felettem. Csiholod megkopott szívem számomra bűvös melódia része mely átjárja kegyesen a vérem bús alkonyban széthinted kedved viharban is előtted térdelek. Tudom tiéd vagyok s te az enyém egymást biírtokoljuk éveken szürkület csendjében együtt ketyeg megmagyarázatlan stílus torténet ugyanott azon a helyen. álmaimban pörén menekülok előled de szívemben a vágyat újra felderíted tiéd vagyok és leszk,szeretlek még akkor is ritkábban fogunk kezet a végzetért. [W.B.]

Mint két rab kik egymás mellett sors társak lévén keserű utálat hagyta nyomát szívben egy tett, gyűlöljük egymást mint szennyest. Csüggedve teszed rám érdes kezed de már az sem szeret úgy ahogy rég kínom a te kínod , egy sivár türelem  összeköti életük egy rongyos vég. Szobák ablakai zárva és száll a por nem jön rád szerelem, rám az álom csukott szemmel figyeled világod egyikünk sem győzött ,csak a kor. Időnként felvillan régi fiatalságunk finom rózsaszínű bőr rugalmassága vigaszod gyönyörű irigyellek ezért nem érdekel szűkség magyarázatra. Mondják hogy ez természetes elem hosszú évek kimagyarázatlan ténye az élet nem áll meg, mást,igényel mi maradunk rabok ketten, igével. . [W.B.].

Még vannak csodák az ég peremén még lehetnek kékebbek éji lepkék , még süthet forróbban Nap sugara ha minden életbe több láng hullana. Meg lehet forróbb az emberi szeretet tovább forgatná a szerencse kereket , hajtaná egyre a megkövült szíveket  kékebbre nyitnak álmot felhők felett. Puszta érintések néha szédítenek gyönyörrel megborzongat kék színek  bőröm libabőrös és száll gondolatom hogy bűnöm, erényem pendül egy húron . Belefér minden kitaposott életembe férfinak a szava lett sorsom döntője, kemény fából faragott a csók és bűn a kék madár bogozgat egyre keserűn. Poklok kapuja mindig nyitva lehet , nem értem az ördög mikor bújt belém de jó érzés ha valaki rám vár előtte és csendre int, bűneinket megfelezve. Igy folyton körforgásba menetelünk a gyönyör elöl, utána az ösvény sejtelmes lett kecses örömünknek, boldog szeretni , nehezebb mint hinnéd.