Elmúlás--WILHELEM

Azt hiszem megbékéltem,
a tér s idő múlásával
markomban tartom aggályom
mi elémbe áll alkony határában..

Már hiába keresem magam,
csak a lim -lom között fáradok,
szelíd könnyek csillogó csendjében
áltatom magam az ég dagályában .

S fáradt arcom tükör számodra,
nyugodt szívvel keservemben
belesimulok jóságos testedbe,
az utolsó szelíd halvány estében

Tétova fáradásom hasztalan,
a fájdalom között kéjjel kutatok,
bár ami elszállt csak tér s idő,
mert mosolyom benned maradt.

Mert minden benne van a létben
zihálásom kemény sikolyában
elő- halott testem is figyeli,
ami nekem jár halmazában.

Lélegzetem csak apró sóhajtások,
mik körül simítják a kapkodásom ,
de felejthetetlen mozdulatokkal,
fejemet szelíden válladra hajtom./W.B.